2024. május. 08., szerda - Mihály.
hirdetés

Önkéntes orvosok Libanonban

Olyan sok a beteg és a sérült a menekültek között, hogy újabb önkéntes orvosi csapatokra lesz szükség a következő hónapokban, tudósít az ATV.

Szíriában a polgárháború jelenleg is tart, így folyamatosan érkeznek sérült, és beteg emberek a menekültek között. Ezért egyre több önkéntes orvosi csapat érkezik a Szíriai határhoz, hogy segítsenek a rászorulókon.

Margret Meier, önkéntes orvosi koordinátor elmondta, egy nővér fogadja az embereket és ő beszél arabul is, felveszi az adatokat és megméri a vérnyomásukat. Ott ülnek sorba a paciensek, majd egy sorszámot kapnak, amivel a szakorvosokhoz kerülhetnek.

Ez az orvosi csapat a Szíriai határ mellett Zákle nevű településen rendezkedett be egy templomban. A csapat Németországból érkezett, 12 főből áll és önkéntes tolmácsok segítik a munkájukat. Naponta átlagosan csaknem 200 paciens látnak el. Már az első napon 186 beteget láttunk el és a rengeteg felnőtt mellett, gyerekeket és csecsemőket is hoztak azért, hogy segítsünk nekik.

Egy önkéntes nőgyógyász elmondta, rengeteg terhes nő érkezik a határon, nagyon sokakat hónapokig nem látott orvos, a legnagyobb probléma, hogy nagyon sokan vannak.

Olyan sok a beteg és a sérült a menekültek között, hogy újabb önkéntes orvosi csapatokra lesz szükség a következő hónapokban. A tervek szerint egészségügyi dolgozók érkeznek még Amerikából, Kanadából, és Spanyolországból is a következő hónapokban, hogy azokon segítsenek, akik most menekülnek át a Szíriai határon.

Videóval az ATV portálján.

(forrás: ATV)
hirdetés

Könyveink