Ebben a sorozatunkban időről időre „jó helyekről” szeretnénk beszámolni, közkinccsé tenni, ha rejtett kincsre bukkanunk. „Jó hely” lehet egy üdülőfalu – de könyvesbolt, kávézó, teaház, park; bármi és bárhol. Ha olvasóink ismernek egy „jó helyet”, elég egy levél, e-mail, üzenet, s mi máris ott termünk, hogy tudósítsunk róla. – A szerk. Mikor dönt úgy az ember, hogy lemegy falura nyaralni? Ki ekkor, ki meg akkor. És van, aki soha. Mi akkor indultunk meg a déli határszél, pontosabban az ormánsági kis Tésenfa, egészen pontosan a Csiribiri „üdülőfalu” irányába, amikor eljött a hátborzongató pillanat: rájöttünk, hogy a gyereknek fogalma sincs, milyen „igaziból” a kakas, a gyöngytyúk, s disznóröfögést is csak CD-ről, valamint (kérésre) apja kreatív előadásában hallott – élő háziállatot még sosem látott. Az „üdülőfalu” egyfelől afféle falusi turizmus céljait szolgáló, manapság divatos létesítmény: három népes családdal is belakható tájjellegű parasztház, tornáccal, tapasztott kemencével, ahogy kell. Nagy kerttel: a frissen kaszált gyep vége szürkén beleolvad az erdőbe. S valóban: volt kutya, macska, a mára már gyerekrajongó szomszédnál tyúk, liba és egyéb állatok. Volt disznó, még röfögött is. A templom tornyán gólyafészek, sőt -fiókák. Fel lehetett pattanni a pajtában sorakozó kerékpárokra, s végigkarikázni a gáton, jó messze a civilizációtól – nyáron negyven fokban, böglyök hadától kísérve, máskor a nyilván kellemes napsütésben – le, a Dráváig. Aki akar, horgászhat, vagy csak bámulja a nemzeti park vad- és vízi világát, gémeket, kacsákat. Ha már kicsit elég volt a falusi dagonyából, ott vannak a festett famennyezetű, különleges ormánsági templomok a környéken, lehet úszni Harkányban, Sellyén, várat nézni Gyulán. Amúgy csend, víz, föld- és tehénszag – falu.