Dr. Vajda János idegsebész az egyik legdinamikusabban fejlődő szakma nemzetközi hírű mestere. Az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet tudományos vezetőjeként számos szakmai és logisztikai reformértékű lépést javasolt, amelyek nem egészen az elképzelései szerint látszanak megvalósulni.    Az elmúlt évtizedekben forradalmi változások zajlottak az idegsebészetben. Melyek voltak a legfontosabb lépései? – Gyakorlati ember vagyok, most csak két, szakmánkat forradalmasító eszközt emelek ki: az MR-t és az idegsebészeti mikroszkópot. Három évtizeddel ezelőtt nem láttuk a tumort, csak a másodlagos strukturális elváltozásokat, az eltolt ereket, a kamra beszűkülését. Közvetve diagnosztizáltunk. Sokszor nem is lehetett a daganatot eltávolítani, palliatív megoldással csupán a liquorkeringést állítottuk helyre. Ma pedig a beavatkozás előtt már pontosan tudjuk, mi vár ránk, mire kell vigyázni: hol vannak a fontos agytörzsi képletek, a hypothalamus, a hippocampus, az erek. Operációs mikroszkópot az 1970-es évek óta alkalmazunk. Jól látunk minden apró képletet, ideget, amelyeket még időben megkereshetünk. Némi túlzással: olyan képet látunk, akár a hasban. Csak itt éppen minden parányibb, finomabb, sérülékenyebb és igen kevés a mozgásterünk. Az acusticus neurinomát 30 évvel ezelőtt is megoperáltuk, de a mortalitás 40 százalék, az agyidegek morbiditása pedig 100 százalékos volt. Az agyidegek parézise miatt mindig sérültek fontos képességek, a beszéd, a nyelés stb. Ma gyakorlatilag nulla százalékos a mortalitás. Most is következmény a 10-15 százalékos morbiditás, az olykor elkerülhetetlen faciális parézis, de a szociabilitás sokkal kedvezőbb.     Tárgyakon, technikán múlt a forradalom? – Elsősorban szemléletváltozáson, ami nem választható el a technikától sem. Hiszen, mint említettem, a műtét előtt sokkal többet tudunk a betegről, a betegségről és arról is, hogy mit kell tennünk. Régen azt mondtuk, ha van daganat, megoperáljuk. Ez nem volt koncepció. Ma pontosabban tudjuk, mit vállalhatunk. A tumor egyedi tulajdonságai, a beteg kora, állapota alapján döntünk, hol, mikor, mit és milyen sürgősséggel teszünk, és hogy van-e a beavatkozásnak alternatívája. Döntési algoritmusokat használunk. A mi szakmánkban nem beszélhetünk hosszabb életű protokollokról. Ha megjelenik egy új eljárás, az alapjaiban változtathatja meg döntéseinket. Mondok egy példát: bejött egy új módszer, a neuronavigáció. A fejre viszonyulási pontokat helyezünk, így végezzük a CT-t és MR-t. Operáció közben kettős kamerarendszer észleli a felrakott pontokat, és követni tudja a hasonlóan megjelölt sebészi eszközt, amikor behatolunk a fejbe, egy számítógépes szimuláció pedig rávetíti azt az agy műtét előtti rekonstruált háromdimenziós képére, amit a kamera lát. Így rá tudunk mutatni a célterületre, előre látható, mennyire vagyunk az operálandó képlettől, és kontrollálható a kivétel mértéke. Máris átíródik egy korábbi protokoll, hiszen máshonnan, szabályozottabban, a funkcionális szempontokat jobban figyelembe véve, kisebb feltárásból operálunk. Drasztikusan csökken a rizikó – mások az ajánlásaink. De az új gyógyszerek is megváltoztathatják a gyógyítás szabályait – egy új szer segítségével esetleg egy-két évig is várni lehet a radikális beavatkozásokkal.    Ahány ház, annyi szokás? – Szó sincs róla. Nagyon is nemzetközivé vált az idegsebészet, elsősorban a kommunikáció forradalma miatt. Mutatok a monitoron egy bázis-meningeomát. Izraelből küldték e-mailen a képeket. Szabálytalan kinövései miatt kérdezték tőlem, szerintem melyik az ideális behatolás, és hány ülésben végezzék azt el. Legalább háromfajta feltárás jött szóba. A leletek és a részletekben gazdag kép alapján nyugodt lelkiismerettel javasolhattam az egyik megoldást.    Ismerve az utánpótlásképzés hazai hiányosságait, hogyan áll vagy hogyan kellene állnia az idegsebészképzésnek ebben a kényes, nagy szakmai tapasztalatot igénylő szakmában? – Harminc év alatt nem láttam olyat, hogy az idegsebész-palánta ne szakmai érdeklődésből horgonyzott volna le valahol. A szakmai drive, az indíték a legfontosabb. Iskolák vannak, jók, ha nem is homogének, de erre nincs is szükség. Aki egy iskolához csatlakozik, elsajátítja azokat az alapokat, amire bizton építhet. Ugyanakkor egy iskola elfogadottsága kell ahhoz is, hogy időben kimondja: jobb lenne, ha nem maradnál a pályán, vagy legalábbis nem a nehéz műtétek területén! Amiben én kissé másként látom az utánpótlást: a hatéves alapra letett idegsebész-szakvizsga csak egy merev lépcső. Nagyon kevés friss szakorvos képes a szakmát vagy egyes részeit önállóan is művelni. Ugyanakkor az iskolán belül maradva, kiváló képességek fejlődnek ki. Tehát: drive, teammunka, türelem és szakmai alázat. Mindez persze csak a nagy forgalmú centrumokra igaz.    Beszéljünk szakmapolitikai kérdésekről is; a reformok ezt a szakterületet is érintik. – Határozott elképzeléseink voltak és vannak arról, mit kellene megreformálni. Elsősorban centralizálni kell: a szétszórt kisebb intézményeket – amelyek létjogosultságát mindig a neurotraumatológiával próbálták igazolni – nagyobb központokba kell integrálni. Egyszerűbb, hatékonyabb, olcsóbb a beteget egy központban korrekt módon ellátni, mint kis létszámú, csak balesetes idegsebészeteket foglalkoztatni. Megjegyzem, nincs is tiszta neurotraumatológia, hisz amikor éppen nincs baleseti felvétel, elektív beavatkozásokkal töltik meg a műtőket. Nincs is szükség ennyi idegsebészetre, legalábbis Pesten, ahol ott az Árpád, a Merényi, a Honvéd, a Péterfy, a Baleseti Intézet – ez utóbbi kettőt végül is összeolvasztották. Az idegsebészet centralizációja helyett most azonban összeházasítanak bennünket a megszűnt Lipót, az OPNI neurológusaival. Mellesleg ez a fővárosi neurológiának sem jó, már csak területi alapon sem. Az egyik legnagyobb tehervivő ellátóhelyet hozzák át Pestre – a Bajcsy, az Uzsoki, a Péterfy, az Idegklinika és a Honvéd Kórház neurológiái mellé. Budán eközben hiány keletkezik, csak a Szent Imre és a Szent János Kórház idegosztályai maradnak. Ha a Lipót organikus neurológiáját, de legalább a stroke-részleget – a centralizáció jegyében – bevihették volna a János Kórházba, ott elfért volna. A János egyes fővárosi tervek szerint amúgy is fuzionál a Kútvölgyivel, így az organikus neurológiai osztályok is odakerülhettek volna. Annak az elvnek alapján kiabálok, amelyre a reform épül. Én is azt szajkózom, hogy centralizálni kell, csak nem így. Így konzerválták a budapesti idegsebészet szétforgácsoltságát. Márpedig házasságunk a neurológiával csak akkor működik, ha már centralizált az idegsebészet.    Az egyik fő vádpont önök ellen, hogy túl drágák és nem elég hatékonyak... – Hogy túl sokat költünk, és takarékoskodnunk kell, megértem. De ezt csak a szakma tudja végrehajtani. Ha a kormányzat partnerként kezelne minket, és azt mondaná: ennyi a pénz, próbáljatok magatok is takarékoskodni, akkor szakmai szempontokat figyelembe véve, hatékonyabbak is lehetnénk. Többet spórolnánk, mint mondjuk a teljesítmény-volumen korláttalimages/ Az sem igaz, hogy a szakma nem tesz le szakmai tervezeteket az átalakításra. Már a mostani kormány felállása előtt beadtuk javaslatunkat az idegsebészet átszervezésére. Csak a nagyon nagy rohanásban senki nem vette figyelembe. n Ön is a változások híve. A reformer politikusok és a nem reformer orvosok közötti ellentét „isten tervez, ember nem végez” eredetű? „Fent” elhatároznak valamit, de a végrehajtásába, a gyakorlati megvalósításába már nem vonják be az orvosokat? – Úgy tudom, még a legképtelenebb reformötlet is a tágabb értelemben vett neuroszakmából származott, és „fent” valószínűleg úgy gondolták, a mi „tengerimalacreakciónkban” megcsillan a pozitívum vagy az elvetendő gondolat. Ezekből az ötletrohamokból túlélőnek az OPNI–Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet fúzió látszik. Végrehajtásában folyamatosan részt vesz a szakma, olykor tiltakozva, módosítást kérve, olykor beadva a derekát. Az ideális megoldást akadályozza a résztvevők függősége: még napjainkban sem harapunk kenyéradónk kezébeimages/    Nem elég a „fent és lent” problematikája, az orvosok is megosztottak. – Az orvostársadalomban számos törésvonalat látok; ezek közé kell sorolnunk a pártpreferenciát is. Nyilvánvaló a szakmai alapú megosztottság is. Az egyes szakmákat élesen ellenérdekeltekké teszi a kassza zártsága. Minden szakma csak a többi rovására terjeszkedhet, és állandóan félnie kell mások expanziójától. De az orvosokat az is ellenérdekeltté teszi, hogy mennyire élnek a hálapénzből, és hogy mely kollégáik rovására tehetik ezt, vagy kik teszik ezt az ő rovásukra. Van-e a feketejövedelemnek tapasztalatban, tudásban kifejeződő alapja, vagy csak pozíció, netán PR-függő. A dzsungelviszonyok között nehéz szoros baráti-kollegiális kapcsolatokat fenntartani, de nem lehetetlen, mert a szakma szeretete hidat tud építeni.

  A szájüregi daganatok korai felismerésére alkalmas csipet fejlesztettek ki a Texasi Egyetem kutatói. A tumorgenezis kezdeti fázisában meginduló receptorexpressziót felismerő készülék a terápiás döntésben is segíthet.   Nagy fordulatot jelenthet a leggyakoribb daganatos betegségek sorában a hatodik helyet elfoglaló szájüregi tumorok késői diagnosztizálása elleni harcban az a kenyérpirító méretű „csiplabor” (LOC, lab on a chip), amelyet a Texasi Orvosegyetem (Austin, USA) kutatói fejlesztettek ki. Az Egyesült Államok Országos Fogászati, Arc- és Szájsebészeti Kutató Intézete támogatásával született hordozható analitikai eszköz működése a malignus szájüregi tumorok által nagy mennyiségben expresszált epidermális növekedésifaktor-receptor (EGFR) félkvantitatív kimutatásán alapul (Lab a Chip 2007;7:995–1003). A szájnyálkahártyáról nyert hámsejtekből előállított szuszpenziót az eszköz központi egységébe juttatják, ahol a sejtes elemek egy porózus membránon feldúsulnak. Második lépésben fluoreszkáló festékkel jelölt, EGFR elleni antitesteket tartalmazó oldatot juttatnak a rendszerbe. A sejtfelszíni EGF-receptor-fehérjékhez kötődő antitestek fluoreszcenciáját a beépített digitális kamera számítógépen jeleníti meg, lehetővé téve az azonnali kiértékelést. Az automatizált vizsgálat a mintavételtől a leletezésig alig tíz percet vesz igénybe.   A minilabor jó diagnosztikai specificitását jelzi, hogy a kezdeti értékelésre használt három szájüregi daganatos sejtvonalon szignifikánsan nagyobb EGFR-expressziót jelzett, mint a kontrollként alkalmazott egészséges szájüregi laphámsejteken. Lényeges, hogy az eredmények igen jól korreláltak a fehérjeexpresszió kvantitív elemzésére standard módszernek tekintett áramlásos citometria eredményeivel.   A túlélés javításának egyik legfontosabb eszköze a korai felismerés, amit a jövőben jelentősen javíthat az új minilabor gyakorlati alkalmazása, hiszen a fokozott EGFR-expresszió már a tumorgenezis kezdeti fázisában megindul. Emellett a berendezés alkalmas lehet a prognózis előrevetítésére, és a terápiás döntéshozatalban is szerephez juthat, lehetővé téve azon betegek kiválasztását, akiknél várhatóan a legtöbb hasznot hozhatja a szájüregi laphámtumorok kezelésére jóváhagyott EGFR elleni monoklonális antitest, a cetuximab alkalmazása.   A kutatócsoport távlati célja a minilabor mielőbbi továbbfejlesztése, amely révén az eszköz a szájüregi tumorok diagnosztikájában jelentőséggel rendelkező egyéb fehérjék és gének kimutatására is alkalmassá válhat.    Az allergia csökkenti az agydaganat kockázatát     Az atopiás állapotok – asztma, ekcéma, szénanátha és egyéb allergiás kórképek – fennállása esetén kisebb az érintettek kockázata a gliasejteket érintő daganattípus, a glioma kialakulása szempontjából – állítják a Harvard Egyetem kutatói (doi:10.1093/jnci/djm170). Eleni Linos, a bostoni Harvard Egyetem Közegészségtani Tanszékének munkatársa és kollégái nyolc vizsgálatban mérték fel az atopiás kórképek előfordulása és a glioma vagy meningeoma kialakulása közötti kapcsolatot. A kutatók szerint az allergiás megbetegedések 40 százalékkal csökkentik a glioma relatív kockázatát, míg az asztmás vagy ekcémában szenvedő betegeknél 30 százalékkal. Hasonló összefüggést azonban a meningeoma esetén nem tártak fel. Bár nem áll rendelkezésre oki összefüggést alátámasztó bizonyíték, az eredmények különböző földrajzi területeken, illetve vizsgálati körülmények között és különféle allergiás betegségek mellett is egybehangzóan alátámasztják, hogy az atopiás betegségekre jellemző immunológiai miliő véd a tumornövekedés ellen.    J Nat Canc Inst