hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Vasárnap hajnaltól téli időszámítás!

Vasárnap éjjel 3 órakor 2 órára kell visszaállítani az órákat, ezzel kezdetét veszi a téli időszámítás; kronobiológusok szerint nem árt, ha a biológiai óránkat is átállítjuk.

Magyarország 1980 óta tér át minden évben a nyári időszámításra, 1996-ig ez szeptember végéig tartott, ekkor igazították egy kormányrendelettel a nyári-téli óraátállítást az Európai Unió tagállamaiban érvényes rendszerhez. Az emberek fejfájásról, rosszkedvről és levertségről számolnak be, ezért van, ahol megszűntették ezt a rendszert. Így történt legutóbb Oroszországban, ahol március utolsó vasárnapján állították át utoljára az órákat, ősszel már nem állnak vissza a téli időszámításra.

Évek óta folyik a vita arról, szükség van-e óraátállításra. Azok az országok, amelyek nem állítják át az órát, többek között az egészségre gyakorolt előnytelen hatásokra hivatkoznak. De milyen hatással is van a szervezetünkre a téli időszámításra való áttérés? Ezzel kapcsolatos kutatásokat nézett át a hvg.hu.

Az október végi átállás megkönnyebbülést jelenthet a későn fekvőknek és a korán kelő embereknek is, visszakapjuk ugyanis azt az egy órát, amit a nyári időszámítás elvett. Ezzel pedig a biológiai óránk is felszabadul a nyomás alól. Ennek ellenére jelentkezhetnek kellemetlen tünetek, az időátállítás előidézhet koncentrációzavart, érezhetünk fokozott álmosságot, de pozitív hatásokkal is járhat az átállás.

A belső óra számos testfunkció működésére kihat, így nem csak az alvás-ébrenlét váltakozását és a koncentrációs képességet befolyásolhatja, hanem a máj anyagcseréjét, a vérnyomást, a pulzust, a testhőmérsékletet és valószínűleg a sejtosztódást is.

A vérnyomás, a testhőmérséklet és a szívritmus alacsonyabb értéket mutat éjszaka, mint nappal, miközben bizonyos hormonok – kortizol, tesztoszteron – szintje a kora reggeli órákban megemelkedik. Az időeltolódás felborítja ezt a belső ritmust, ennek következtében jelentkezhet a fáradékonyság, étvágytalanság, alvászavarok, de akár depressziós tüneteket is észlelhetünk.

Más vizsgálatok eredményeiből az derült ki, hogy az óraátállítás az európai emberek számára enyhe jetlaget idéz elő, egyfajta rossz közérzetet, olyan tünetekkel, amit több időzóna átrepülése után szoktunk érezni. Noha feltételezhető, hogy a jetlaget csak három óra időeltolódással érzi meg az ember, vannak ennél érzékenyebben reagálók is, de olyanok is, akiknél a nagyobb időeltolódás sem okoz panaszokat.

A kronobiológusok azt tanácsolják, az óraállítás utáni napokban ne fogyasszunk koffeint és más serkentő italokat, továbbá ne aludjunk napközben, mert az megzavarhatja az éjszakai pihenést. Ha tehetjük, ne üljünk volán mögé, amennyiben úgy érezzük, hatással van ránk az óraállítás – egyes felmérések kimutatták, hogy az órák átállítását követő hétfőn általában megsokszorozódik a közlekedési balesetek száma. Ha rossz alvók vagyunk, ilyenkor különösen fontos, hogy odafigyeljük. Mindennap azonos időben keljünk és feküdjünk, lefekvés előtt teremtsünk egy 15-30 perces nyugodt időszakot.

Svéd kutatók azt állítják, hogy az órák visszaállítása utáni napokon – feltehetőleg az egyórás pluszalvásnak köszönhetően – mintegy 5-6 százalékkal esett vissza a szív- és érrendszeri katasztrófák száma. Ezt azzal magyarázzák, hogy a több és mélyebb alvás jótékonyan hat a vérnyomásra, a vércukor- és vérzsírszintre, így a szív és az erek állapotára.

Az átállás érinti a MÁV és a BKV menetrendjét is, a Malév járatait nem.

A belföldi vasúti közlekedésben a hajnali 2 és 3 óra között induló személyvonatok az indító állomásokról csak az óraátállítás után indulnak el. A BKV-nál az éjszakai járatok közlekedése módosul, a járatok indulása a nyári időszámítás szerint történik, érkezésük viszont már a téli időszámításnak megfelelően alakul.

Az órás vagy annál gyakoribb követési idővel, egyenletes taktusban közlekedő járatok éjjel 2 és 3 óra közötti indulási időpontjait mindkét végállomásról megduplázzák. Az órás követésnél ritkább, illetve csak meghatározott időpontokban induló járatok esetében egyedi menetrend lesz érvényben, a járatok vagy duplázva (téli és nyári idő szerint is), vagy csak a téli időszámítás szerint közlekednek.

(forrás: MTI, hvg.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés