hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.
hirdetés

Két év fogházbüntetésre ítélték első fokon Geréb Ágnest

Két év letöltendő fogházbüntetésre ítélte, továbbá öt évre eltiltotta a szülész-nőgyógyászi és a szülésznői tevékenység gyakorlásától Geréb Ágnest  első fokon a Fővárosi Bíróság (FB).

A döntés szerint a szabadságvesztés kiszabása az elrettentés mellett azért is indokolt, mert a vádlottat már korábban is eltiltották a foglalkozásától, ám ő ennek ellenére folytatta tevékenységét. Geréb Ágnes a felmentését kérte, míg az ügyész azt kezdeményezte: a bíróság szabja ki a szabadságvesztés teljes időtartamának letöltését.

Geréb Ágnes elsőrendű vádlottat egyrendbeli, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége, valamint egy rendbeli, maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt ítélték két év fogházra. A döntés értelmében a fogházbüntetés felének letöltése után feltételes szabadságra bocsátható.

Két év fogházbüntetésre ítélték első fokon Geréb ÁgnestA bíróság a másodrendű vádlottat, K. Ágnest maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, a további három vádlottat felmentette a vád alól.

A Fővárosi Bíróság G. Ágnest, K. Ágnest, valamint F. Júlia harmadrendű, N. Mónika negyedrendű és S. Mónika ötödrendű vádlottat felmentette "a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének vádja alól". A felmentő rendelkezés részben bűncselekmény, részben bizonyítottság hiányában történt - áll az FB közleményében.

Az elsőfokú ítélet kihirdetése során elhangzott: az otthonszülés szabályainak hiánya nem jelenti azt, hogy tiltott lenne az otthonszülés. Így a bíróság ítéletében nem foglalt állást az otthonszüléssel kapcsolatos szakmai vitában. Az FB kimondta: önmagában a tervezett otthonszülés nem minősül olyan foglalkozási szabályszegésnek, amely más, konkrét szabályszegő magatartás nélkül megvalósítaná a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetést - írták a közleményben.

A nagyfokú médiaérdeklődés mellett kihirdetett ítélet indoklása szerint a felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását "semmiféle körülmény nem indokolta", mert Geréb Ágnes felelős két súlyos bűncselekmény elkövetéséért.

A bíróság kitért arra, hogy a jogszabályváltozás következtében később "vélhetően szervezettebb keretekben, kisebb kockázattal dolgozhatnak tovább" Gerébék, s ez lehetővé teszi, hogy különös méltányosságból fogházbüntetése felerészének letöltése után feltételesen szabadlábra helyezzék.

Az FB felhívta a figyelmet arra: az eljárás költségét a vádlottaknak ügyeik arányában kell kifizetniük.

Kiss Veronika ügyész fellebbezésében mind az öt vádlott esetében a bűnösség megállapítását kérte. Geréb Ágnes esetében azt kérte, szabják ki a szabadságvesztés teljes időtartamának letöltését. Király Ágnes, Frigyes Júlia és Németh Mónika esetében felfüggesztett szabadságvesztésért, míg Schanda Mónika esetében pénzbüntetésért fellebbezett.

Geréb Ágnes a vonatkozó két ügyben a felmentését, Király Ágnes pedig a pénzbüntetés elengedését kérte. A harmadrendű, a negyedrendű és az ötödrendű vádlott tudomásul vette az ítéletet.

A bíróság döntésének indoklása

A bíróság döntése szerint Geréb Ágnes bűnös foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés elkövetésében egy 2006. szeptemberi szülés levezetése esetében. Az FB megállapította: a szülés levezetésének helytelen módja és a halál beállta között ok-okozati összefüggés áll fenn. Az indoklásban elhangzott: a magzat halála a szülés közben következett be, a kiszabadítására tett kísérlet - a fej forgatása - során a gerinc sérülése okozta az oxigénhiányt. A mentősök kiérkezésekor már halott volt a magzat, akinek a fejét összességében 180 fokkal forgatták. A keringés és a légzőközpont károsult, ez végül a légzés és a keringés leállását vonta maga után. A szakértők megállapítása szerint a magzat és az anya életét egyaránt veszélyeztette Geréb Ágnes, aki egy időre még el is hagyta a szülés helyszínét.

Cserni János, a bírói tanács elnöke közölte: a második, ikerszüléses esetben a mentőknek kellett intubálniuk a másodikként világra jött újszülöttet, így újra beindult a szívműködés, de agyállományi vérzés és súlyos idegrendszeri károsodás következett be, és végül a csecsemő alig félévesen, krónikus bronchitisben hunyt el 2004 nyarán. Az indoklásban az szerepelt: az öt egység oxitocin intravénás beadása kimeríti a veszélyeztetés fogalmát, mivel ez az eljárás összehúzta a méhet, ami oxigénhiányt idézett elő; a burokrepesztést és belső méhvizsgálatot is el kellett volna Geréb Ágnesnek végeznie. A bíró kiemelte: Geréb Ágnes utasítására adta be a másodrendű vádlott az oxitocin injekciót, így az ő büntetőjogi felelőssége is megállapítható.

Enyhítő körülményként a bíróság figyelembe vette a két vádlott rendezett életkörülményeit, ám súlyosító körülményként értékelték, hogy cselekedetük szándékos volt, Gerébnél ehhez még hozzájárult a büntetett előélet is.

A másik két ügyben, amelyek során a szülő nőket kivérzéses állapotban vitték szülés után a kórházba, de egy-két napon belül egészségesen kikerültek onnan, és gyermekeiknek sem esett bajuk, a vádlottakat felmentette a bíróság a vád pontjai alól. Egyik esetben sem lehetett egyértelműen bebizonyítani a bíróság indoklása szerint, hogy a szülő nőknél fellépő anémiás állapot a szülés következménye volt.

Az ítélethirdetés után volt, aki gúnyosan tapsolta meg a bíróság döntését, a tárgyalás berekesztése után pedig mintegy ötven szimpatizáns várta a vádlottakat a Fővárosi Bíróság épülete előtt.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés