Jelentés a végstádiumú betegek fájdalomcsillapításáról

A 2011. november végén felkért háromtagú – majd egy további szakértővel kiegészült – ad hoc szakértői bizottság tagjai: prof. dr. Sótonyi Péter akadémikus, az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet igazgatója; prof. dr. Kovács József bioetikus; dr. Embey-Isztin Dezső, az Országos Onkológiai Intézet főorvosa, aneszteziológusa és dr. Muszbek Katalin, a Hospice Társaság elnöke.

A palliatív medicina fogalma a WHO szerint (1990): A palliatív orvoslás a progrediált igen előrehaladott megbetegedésben szenvedő és korlátozott várható élettartamú beteg aktív, holisztikus kezelése abban a szakaszban, amelyben a betegség már nem igényel kuratív (gyógyító) kezelést, és a fájdalom, az egyéb betegségi panaszok, pszichológiai, szociális és spirituális problémák leküzdésének van a legfőbb prioritása.

A palliatív gondozás:

• · csillapítja a fájdalmat és az egyéb kínzó tüneteket
• · az életet és a halált normális folyamatnak tartja
• · integrálja a betegellátásba a pszichológiai és spirituális tényezőket
• · támogató rendszert kínál, hogy a beteg a lehető legaktívabban élhessen a halálig
• · támogató rendszert kínál a család számára a betegség ideje alatt és a gyász időszakában
• · team-munkát alkalmaz, amely a beteg és családja szükségleteire irányul, beleértve a gyász-tanácsadást, ha az javasolt

Fontos tehát annak leszögezése, hogy a palliatív ellátás nem az eutanázia aktív vagy passzív formája, célja nem az élet meghosszabbítása vagy megrövidítése, hanem a haldokló szenvedéseinek csökkentése olyan formában, amelyet az önrendelkezés birtokában levő haldokló kíván.

A bizottság megállapította, hogy a terminális állapotú betegek jogai (az emberi méltósághoz, az önrendelkezéshez, kezeléshez és annak visszautasításához való jogok) jogrendszerünkben megfelelően vannak rendezve, noha bizonyos esetekben a jogérvényesítést nehezítően, túl bürokratikusan. Jogi szempontból a kábítószerek alkalmazása is rendezettnek tekinthető.

Ugyanakkor a hétköznapokban a fenti jogok érvényesítése nehézségekbe ütközik:

• a társadalmi köztudat nem mer a halál kérdésével foglalkozni, ezért az ilyen helyzetben érvényesíthető jogok ismerete is hiányos;
• a betegeket ellátó egészségügyi személyzet is hasonlóan hiányos ismeretekkel rendelkezik, nincsenek kialakult magatartásformák, s hiányosak az ismeretek az ilyenkor helyes klinikai gyakorlatról (palliatív medicina),
• hiányos a halál közelében jutott embertársaink ellátására szakosodott intézményrendszer (hospice ellátás).

A bizottság az alábbi javaslatokat fogalmazta meg a helyzet javítása érdekében:

• javítani kell a terminális állapotú (elsősorban daganatos betegek) betegek fájdalomcsillapításának jelenlegi gyakorlatán (az ellátóhelyek kapacitásának növelése, szakszemélyzet képzése és számának növelése, és a kezelés színvonalának emelése-szakmai és etikai irányelvek révén)
• a társadalom egészét megismertetni szükséges halál közeli állapot kezelésének lehetőségeivel, hogy az ebbe az állapotba kerülők választási lehetőségeiket ismerjék, a halál közeli ellátásokhoz kapcsolódó félelmek és félreértések eloszlathatók legyenek, a társadalom a halállal kapcsolatban „közfelfogást” alakítson ki, az etikai elvek tisztázódjanak

A fenti javaslatok megvalósításához a NEFMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága a szakértői anyagról állásfoglalást alakít ki és cselekvési tervet készít el, mely döntéseket tartalmaz az ad hoc bizottság javaslatairól az alábbiakra vonatkozóan:

• az orvosképzésben, a szakorvosképzésben a palliatív medicina oktatása
• „palliatív medicina” szakorvosi képesítés létrehozása
• a házi szakápolás felkészítése a palliatív ellátásra
• a terminális állapotú betegek intézményi ellátásának fejlesztése (hospice osztályok számának és kapacitásának növelése, a hospice hálózat fehér foltjainak megszüntetése)
• a palliatív ellátás irányelveinek, standardjainak kidolgozása és széles körben (elsősorban szakmai) történő megismertetése