hirdetés
2024. április. 23., kedd - Béla.

Konferencia leendő bűnbakoknak

Vakon repülnek, de tartják a tempót

Csak nehogy úgy járjunk, mint a Három nővér Karinthy átköltésében: három nővér Moszkvába akart menni, semmi sem akadályozta őket, mégsem mentek – figyelmeztetett a forrásújraosztással kapcsolatban a Magyar Kórházszövetség volt elnöke.

Pedig a téma – mint az egy keddi budapesti konferencián kiderült – ennyire nem is vidám. Bár a Megyei Egészségügyi Egyeztető Fórumok résztvevői a fekvőbeteg ellátást alapvetően befolyásoló kapacitás újraosztás kapcsán aláírták és leadták, amit kellett, mintha ezzel párhuzamosan nem csökkennének, inkább szaporodnának a kérdőjelek és kételyek.

Azt természetesen senki sem vitatja, hogy valóban fel kell számolni az egészségügyi rendszer egyensúlytalanságait annak érdekében, hogy az ellátásra szoruló emberek – lakjanak bármely pontján is az országnak – egyenlő eséllyel gyógyulhassanak. Mint ahogy azzal is egyetértenek az ágazat dolgozói, hogy az ágyszám váljon végre el az ellátási igényektől. Abban viszont már senki sem biztos, hogy a megyék lakossága arányában újraosztandó kapacitásokon keresztül vezet ehhez az egyetlen út.

A járóbeteg szakellátókat például az zavarja, hogy hirtelen szembetalálták magukat azzal a kilencvenes években egyszer már terítékre került megfogalmazással, amely a jelenlegi három (alapellátás-járóbeteg szakellátás-fekvőbeteg szakellátás) osztatú ágazat helyett csupán alap- és szakellátásról beszél. Nem mintha a járóbeteg ellátást fel szeretnék számolni. Mint kiderült, inkább arról van szó, hogy „légiesítenék” a kétféle szakellátást jelenleg mereven elválasztó határt.

A cél inkább az – s ezzel a szakellátók szövetségének elnöke is egyetért -, hogy amelyik beteget lehet, inkább a szakrendelőben, mintsem a kórházban lássák el. Ez annál is indokoltabb Lehoczky Péter szerint, mert az átlagos egynapos sebészeti beavatkozás költségmegtakarítása  akár a 25-68 százalékot is elérhet a kórházi kiadásokhoz képest. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az érintettek nagyobb tömegeinek szakrendelőkbe irányítása azzal a következménnyel jár, hogy a jelenleginél súlyosabb – s így nyilván költségesebb! – betegek kerülnek majd a kórházakba. Az éves szinten 70 millió orvos-beteg találkozót elkönyvelő szakrendelők pedig csak akkor lesznek képesek a többletmunkára, ha eszközöket és szakembereket irányítanak hozzájuk.

Ha van sapkája…

… ha nincs, nem vár jó világ a fekvőbeteg intézmények vezetőire. Mint a konferencia egyik névtelenséget kérő résztvevője összefoglalta: ha nem írja alá a null-szaldó vállalását, kirúgják. Ha aláírja, de nem teljesíti, kirúgják. Ha teljesíti, de erre csak a betegellátás jelentős visszaszorításával képes – máshogy pedig miként? -, kirúgják.
A humánerőforrás kérdése azonban az átalakítás során nem csak főigazgatói szinten kerül elő. Az átalakítás határnapja már csak azért sem tartható, mert az esetleg megszűnő osztályok, részlegek dolgozóival – akiknek egyébként nyilván ajánlanak majd egy másik, az osztozkodásban jobban járó intézményben munkahelyet – a közalkalmazotti törvényben előírtak szerint kell eljárni. Ez pedig minimum 60 napos átfutási időt jelent.
Azt sem tudni pontosan - hiszen csak egy sajtónyilatkozatban hangzott el -, vajon valóban az egészségügyi intézmények műszaki-gazdasági gárdájának megtizedelésével kívánnak-e némi megtakarítást elérni. Az ágazati létszám 10, míg az össz bérköltség 7 százalékát kitevő szakember gárda esetében ez 10 ezer munkatárs elküldését jelenti, akik a piaci bérek 40-50 százalékáért dolgoznak. A munka azonban – figyelmeztetett előadásában az EGVE elnöke - április elseje után sem lesz kevesebb, ám a felmondottak helyét legfeljebb majd piaci bérek árán tölthetik be.

A járóbeteg ellátók képviselőinek meghívását a megyei egyeztető fórumokra  az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének elnöke is hiányolta mondván: bár együtt kellene működniük, nem tudják, hogy a most alakuló rendszerhez miként illeszkednek majd a rendelők. Molnár Attila problémaként említette továbbá, hogy miközben null-szaldós gazdálkodást várnak el a kórházaktól, a jelenlegi fórumokon csak a források egy részéről zajlik egyezkedés, hiszen bizonyos bevételt és kiadást egyaránt jelentő szakmákról majd máshol döntenek. Az egészségpénztár által a tárgyalásokhoz kiadott útmutatóból hatástanulmány híján pedig az sem derül ki, hogy az egyes megyékben miért csökkentik, vagy épp növelik az egyes orvosi szakmák által  felhasználható éves pénzügyi keretet. Lényegében azt, hogy az új rendszerben mennyi orvosi beavatkozás árát hajlandó kifizetni az OEP.

A helyzet komolysága a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja főigazgatójának beszámolójából derült ki. Baranyából 1,8 milliárd forintot – szaknyelven 12 562 súlyszámot – csoportosítanak át más megyébe. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a klinika urológiai kapacitása például a tavalyihoz képest 59 százalékkal csökken. Ha az engedélyezettnél több lesz a beteg, úgy Nagykanizsára vagy Székesfehérvárra kell majd irányítani őket. Az általános kardiológia, az endokrinológia, de még a stroke ellátás – ez utóbbi teljesítményét 32 százalékkal vágják vissza – sem jár sokkal jobban. Decsei Tamás szerint kérdéses, hogy vajon a regionális helyett tényleg elegendő nagyságú kockázatközösséget jelent egy megye, mint ahogy azt sem tartotta jónak, hogy korrigálatlan fejkvótával számolnak.

A forrásteremtést illetően az EGVE elnöke és a Veszprém megyei kórház főigazgatója is sorolt alternatívákat. Molnár Attila a vatta hbcs-ket venné ki a rendszerből – ez 9 milliárdos megtakarítást jelentene -, míg a kórházi tartózkodást nem igénylő műtétek járóbeteg szakellátásba sorolása további 8 milliárdos többlettel járna, de szépen hozna a homogén betegcsoportok (hbcs) régóta ígért felülvizsgálata is. Így 35-40 milliárd szabadulna fel, amit a kórházi ellátás gerincét alkotó beavatkozások finanszírozásának erősítésére kellene fordítani.

Rácz Jenőnek a termékdíj bevezetése adhatott ötletet. Amennyiben a benzin minden egyes literje 10 forint balesetbiztosítást tartalmazna – ez 70 milliárd -, az ápolásbiztosítás 0,25 százalékos beépítése a járulékba pedig újabb 30-at adna, e két tétel összesen évente akár 100 milliárdos többletbevételt is jelenthetne.

Molnár Attila az április elsejétől bevezetni szándékozott átalakítás kimunkálására 6-8 hónapos többletidőt adna, de Rácz Jenő is úgy véli, még azt sem tudni, vajon mikortól kell a sokat emlegetett null-szaldós gazdálkodást elérniük az intézményeknek. A márciusi betegellátásért ugyanis csak májusban fizet az egészségpénztár, mint ahogy a beszállítói kifizetések sem a reform határnapjához igazodnak. S mi történik akkor, ha a null-szaldót mégsem érik el? Az EGVE elnöke ezért azt tanácsolja szaktársainak, kizárólag arra vállalkozzanak, amit valóban teljesíteni tudnak, így bármikor számon kérhetnek rajtuk.  

A konferencián megjelent az egészségügyért felelős államtitkárság kabinetfőnöke, aki szerint sem egyik napról a másikra lesznek null-szaldósok az intézmények, de mint figyelmeztetett: az államháztartási törvény értelmében nem lehet fedezetnélküli pénzügyi kötelezettséget vállalni.

Bár – mint mondtaa kocka el van vetve Rácz Jenő azért elősorolta kérdéseit. „Mi lesz akkor, ha nincs konszenzus, vagy csak álmegállapodás születik? Mi lesz a fővárossal, amelyről tudomása szerint nem létezik koherens koncepció. Mennyi forrás kell a változtatáshoz?” Ez utóbbi egyébként a költői kérdések kategóriájába tartozik, hiszen a döntéshozók deklarálták, hogy az adósságkonszolidáción kívül nincs többletpénz. Sőt, egyesek azzal kalkulálnak, hogy a ciklus végére nominálisan akár csökkenthető is a közkiadásokra fordított összeg!

Horváth Judit
a szerző cikkei

hirdetés

Könyveink