hirdetés

Szócska: Reneszánsz előtt az e-egészségügy

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár szerint az egészségügyben már minden adat rendelkezésre áll az infokommunikációs forradalomhoz és Magyarország akár elektronikus egészségügyi, vagyis e-Health nagyhatalom lehet.

Az államtitkár szerdán Budapesten, egy egészségügyi konferencián tartott előadásában kiemelte: az egészségügyi államtitkárságon belül külön e-Health programirodát hoznak létre, s külön e-Health kabinet is dolgozik majd mellette.

Szócska Miklós szerint az egészségügyi rendszer hatékonyabbá tételében az elektronikus megoldásoknak kulcsszerepe van. Számos ilyen kérdésben Magyarországnak kezdeményező szerepe van: a következő két esztendőben sem fognak két évig várni a kész fejlesztésekre, úgy dolgoznak, hogy a részeredmények is mielőbb használatba vehetők legyenek.

Mint kifejtette: az ilyen fejlesztések már mostanáig is több területen segítették az államtitkárság munkáját, például az adósságkonszolidációban, vagy akár az egész rendszer megértésében. Az államtitkár szerint, ha az ehhez hasonló technológiákat sikerül a jövőben is kreatívan felhasználni, az újra fogja értelmezni a betegutakat, a gyógyítás teljes folyamatát.

Az e-Health fejlesztések forrása a strukturális alap, az annak hatékony felhasználását vizsgáló munkacsoport irányításával Magyarországot bízták meg. Ez azt jelenti, Magyarország koordinálja azokat az erőfeszítéseket, hogy az egészségügyi fejlesztésekre legyen tőke – mondta Szócska Miklós. Azt államtitkár ennek kapcsán megjegyezte, több uniós biztos, köztük John Dalli, vagy Neelie Kroes is "hobbiszinten" érdeklődik az e-egészségügy iránt. Ők fejlesztéseket, innovációkat szeretnének látni. Így az államtitkár szerint, hacsak "nem történik valami súlyos vihar, az e-egészségügy a következő uniós költségvetési időszakban reneszánsz elé néz".

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...