hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Reagált az ombudsman az egészségügyiek panaszaira

Az egészségügyi béremeléseket vizsgáló jelentésében több javaslatot is megfogalmazott az ombudsman az érdeksérelmek megelőzésére - tájékoztatta hivatala az MTI-t.

Mint kifejtették: Szabó Máté alapjogi biztoshoz 2012 őszétől tömegesen érkeztek panaszok az egészségügyi dolgozóktól, akik fogászként, asszisztensként vagy védőnőként jogsértőnek, méltánytalannak tartották, hogy kimaradtak a 2012-ben végrehajtott ágazati bérrendezésből. A beadványok száma és a jogi szabályozás bizonytalansága miatt az ombudsman átfogó vizsgálatot indított, amelynek során tájékoztatást kért Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkártól.

Az államtitkár válaszában ismertette, hogy a béremelés valóban részleges volt, az elsődleges prioritás a szakellátásában dolgozó, az elvándorlási krízissel érintett szakterületek orvosainak és dolgozóinak bérrendezése volt. Hozzátette, hogy az alapellátásban, például a házi orvosi vagy a fogászati praxisban dolgozók esetében részben piaci sajátosságok folytán eleve korlátozott a lehetőség a közvetlen béremelésre, az alapellátásban ezért a finanszírozási díjat emelték meg.

A biztos jelentésében ugyanakkor rámutatott arra, hogy a törvényben szabályozott hatásköre miatt nem vizsgálhatta az ágazaton belül tapasztalható bérfeszültséget, nem értékelhette a bérrendezés mögött kirajzolódó szakpolitikai célokat sem.

Az ombudsman kiemelte továbbá, hogy a bérrendezés feltételrendszerének meg kell felelnie a jogállamiság elvének, világosan és egyértelműen meg kell jelölni a jogosultak körét és a béremelés végrehajtását. Szabó Máté megállapította, hogy önmagában problémás, ha a jogosultsági feltételek meghatározása mellett a jogalkotó még egy külön listát is rögzít a béremelésre jogosult szolgáltatókról, mivel magában hordozza a hiba lehetőségét, hogy abból egyes szolgáltatók kimaradjanak - és ilyenre korábban volt is példa. A jogalkotónak lehetősége van arra, hogy a részben piaci viszonyok között működő alapellátás területén bizonyos szintű béremelést garantáljon, úgy, mint idén az alapellátásban dolgozó védőnők esetében - emlékeztetett az ombudsman.

Szabó Máté alapjogi biztos megjegyezte, hogy egy komplex bérrendezés végrehajtása sokakat érint, így nagy jelentősége van a világos, az érintettek számára nem félreérthető kommunikációnak, amely "nem növeli a tényleges intézkedésen túlmutató várakozásaikat".

Mint a közleményben kiemelték: az ombudsman már több korábbi jelentésében jelezte a jogalkotónak: "a munkavégzés társadalmi értékéhez képest méltatlan az egészségügyi dolgozók bérezése, a jövedelem sok esetben nincs arányban az elvégzett munka mértékével, a dolgozókra háruló felelősséggel".

Az ombudsman kiemelte továbbá, hogy az egészségügyi infrastruktúra kialakítása és működtetése során az állam nagy szabadságot élvez, azt a kormányzat szakpolitikai prioritásainak, illetve az aktuális teherbíró képességének megfelelően alakíthatja.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink