hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Nemi különbségek a kardiovaszkuláris ellátásban

A férfiakkal összehasonlítva, nők esetében mások lehetnek a szívinfarktus hátterében álló okok, és eltérhetnek annak tünetei és következményei is, hívja fel a figyelmet a Circulation közleménye.

Az amerikai kardiológusok által alapított American Heart Association tudományos állásfoglalást tett közzé folyóiratában. Szerzői szerint a Circulation című szaklapban megjelent AHA-közlemény az első olyan tudományos állásfoglalásuk, ami azzal foglalkozik, hogy nők esetében gyakran más okok és más pathofiziológiai mechanizmusok állnak a szívinfarktus hátterében, mint a férfiaknál (pl. eltérő plakk-formák), a szívinfarktust szenvedett nőket kisebb arányban kezelik, mint a férfiakat, továbbá a nők kisebb valószínűséggel vesznek részt a szívinfarktus után rehabilitációban, mint a férfiak. A közlemény továbbá megállapítja: gyakran a szívinfarktus hátterében álló rizikótényezők – pl. magas vérnyomás és cukorbetegség – is súlyosabbak a nők esetében.

A kardiovaszkuláris kutatások zöme is férfiakkal foglalkozik, ezért a szívbetegségek kategorizációja is jobban illeszkedik a férfiakban jelentkező kórképhez. Több nők körében végzett tudományos vizsgálatra van szükség, hangsúlyozza a közleményt kiadó kardiológusok vezetője, Laxmi Mehta, továbbá az orvosoknak nagyobb erőfeszítést kellene tenniük a nőbetegek klinikai vizsgálatba vonása érdekében.

Mint a kutatók megállapítják: habár az elmúlt évtizedben számottevően sikerült visszaszorítani a kardiovaszkuláris halálozást, nők esetében mégis kisebb a valószínűsége, hogy diagnosztizálják és megfelelően kezelik a szívinfarktust, holott körükben a rizikótényezők is gyakoribbak és súlyosabbak. A kardiovaszkuláris megbetegedések világszerte a nők vezető halálokát jelentik, és világszerte nagyobb arányban halnak meg a kardiovaszkuláris betegségben szenvedő nők, mint a férfiak.

A Ohio State University kardiológusa azt is hozzáteszi, hogy nőknél gyakran kevésbé súlyos a kialakuló koronária-blokád, ezért nem részesülnek olyan arányban stent-beültetésben, mint a férfiak, azonban a károsodott koronáriák a szükségesnél így is kevesebb vért tudnak eljuttatni a szívizomsejtekhez, és végeredményben a nőknél is bekövetkezik a szívinfarktus, gyakran a kisebb blokád körüli érszakasz intenzív spazmusa miatt. Nőknél gyakoribb a spontán koronária-disszekció, azaz a szívkoszorúsér falának elrepedése is.

A nőknél, mivel ereik vékonyabbak, és átlagos életkoruk is magasabb a kardiovaszkuláris problémák jelentkezésekor, a szívinfarktus után súlyosabb komplikációk következnek be. Ennek ellenére, nők számára ritkábban javasolnak kardiális rehabilitációt, és amennyiben javasolnak is, a nők munkahelyi és családi elfoglaltságukra hivatkozva kisebb eséllyel vesznek azon részt, mint a férfiak. További problémát jelent, hogy a nők nagyobb eséllyel hagyják abba a rehabilitációt még annak befejezése előtt.

Az Acute Myocardial Infarction in Women - A Scientific Statement From the American Heart Association című közleményükben Laxmi Mehta és munkatársai azt is kifejtik, hogy nők esetében gyakran a szívinfarktus megjelenése is más. Bár a leggyakoribb tünet mindkét nem esetében a mellkasi fájdalom és diszkomfort, nők esetében nagyobb az atipikus tünetek – pl. légszomj, émelygés, hányás, hát- vagy állkapocs-fájdalom, szorongás, izzadás, influenza szerű tünetek - megjelenésének esélye. A nők továbbá hajlamosak tagadni a tüneteik meglétét, de ha mégis orvoshoz fordulnak (általában később, mint a férfiak), az atipikus tünetek miatt a diagnosztizáló orvosokra is nagyobb felelősség hárul.

A kockázati tényezőkről szólva a kardiológusok hozzáteszik: magas vérnyomás esetében a nőknél gyakoribb a szívinfarktus kialakulása, és ha egy fiatal nőnek diabétesze van, az esetében 4-5-ször nagyobb a szívbetegség kockázata, mint fiatal cukorbeteg férfiaknál.

A Circulation közleménye szerint mindezek miatt az orvosoknak nagyobb hangsúlyt kellene fektetniük a kardiovaszkuláris prevencióra a nők körében, és nagyobb odafigyeléssel kellene követniük a kardiovaszkuláris betegségekben szenvedő nőket, továbbá pszichológus segítségét is igénybe kellene venniük, amennyiben a nőbetegek úgy érzik, nem képesek részt venni a rehabilitációban.

 

Dr. Kazai Anita
a szerző cikkei

cimkék

hirdetés

Könyveink