hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

MKSZ kongresszus: mit is kellett eltitkolni?

A kormány elé terjesztendő béremelési javaslatcsomagról, a sürgősségi osztályok ellenőrzéséről, és kollegiális szakmai támogatási rendszer kialakításáról esett szó a Magyar Kórházszövetség kongresszusának titkosított egészségpolitikai fórumain, ahol az is kiderült, hogy a vérkészítmények árának emelkedésére számíthatnak a szolgáltatók.

Nem volt akkora lángja a Magyar Kórházszövetség XXXI. alkalommal megrendezett kongresszusának szakmapolitikai szimpóziumain elhangzottaknak, mint amekkora füstöt kavart köré az, hogy a sajtó képviselőit kitiltották onnan.

Az ágazat vezetése akkor sikeres, ha az ágazat sikeres, ezért az ágazat erejének megtartásán dolgozunk – ezzel a mondattal nyitotta beszámolóját a csütörtök délutáni szakmai blokkban Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár, aki az ütemterv szerint negyedórás felszólalását végül 53 percesre nyújtotta. Bár az eredetileg a „Három generációval az egészségügyért” programról beszélt volna, számos más témát is felvetett.

Nyolc kórház akadt fenn a rostán annak az ellenőrzésnek a során, amely a sürgősségi ellátás átalakítását célzó, január 1-je óta hatályos jogszabály rendelkezései mentén folytatattak le nemrégiben – számolt be az államtitkár. Ez a megállapítás egyébként azért is érdekes, mert Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere január 14-ei sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a kórházaktól az Állami Egészségügyi Ellátó Központhoz (ÁEEK) beérkezett (tehát önbevalláson alapuló) adatok szerint mindössze három kórház lógott ki abból a sorból, amelyben a többi intézmény megfelelt a január 1-jével kialakított akut alapellátási egység személyi és tárgyi feltételeinek. Az nem derült ki, hogy a romló tendencia arra utal-e, hogy korábban nem volt megfelelő az adatszolgáltatás, avagy az intézmények „szépítették” az adatokat. Lapunk egyébként közel három héttel ezelőtt éppen az államtitkár által említett ellenőrzés részleteiről is kérdezte írásban a minisztériumot, azonban válasz azóta sem érkezett.

A kormány elé kerülnek azok a béremeléssel kapcsolatos javaslatok, amelyeket a szakmai szervezetek kezdeményeztek az elmúlt időszakban – tett ígéretet a kongresszuson az államtitkár. A MedicalOnline azt is megtudta, több bértábla-variáció is készült az orvosokra, a szakdolgozókra és a gazdasági-műszaki területeken dolgozókra. A javaslatok között szerepel az is, hogy a szakdolgozók számára erre az évre ígért nyolc százalékos béremelés arányaiban annyival legyen több, amennyivel az orvosi fizetések emelkednek majd.

A népegészségügyi szemléletű ellátás erősítésére törekszenek – derült ki többek között az államtitkári előadáshoz vetített 34 diából álló sorozatból. Ezt szolgálja a háziorvosi praxisközösségek kialakítását célzó „Három generációval az egészségügyért” program, amelytől az egészségben eltöltött életévek számának növekedését remélik. A pályázat lezárultával már 130 praxisközösség lesz Magyarországon, ami 465 háziorvost fog össze. A lakosság egészségtudatosságának növelését kiemelten célzó munkájukat idén már 200 egészségfejlesztési iroda is támogatja.

Koncepció – részletek nélkül

Egy több lábon álló fejlesztési koncepció vázlatát is felvetítette Horváth Ildikó, amelyről annyit árult el a jelenlévőknek, hogy az egészségfejlesztés és prevenció mellett a hatékony diagnózisalkotás, és a lakóhely közeli ellátások, valamint a rehabilitáció fejlesztése adja majd az alapokat, ígérve azt is, hogy a célok elérése érdekében szorosabbra fűzik az alapellátás és a szakellátások közötti együttműködést és kapcsolatot.

Az egyes szakterületeken kollegiális támogatói rendszer kialakításában gondolkodnak, amellyel reményeik szerint nagyobb hangsúlyt kaphat a rendszerben a szakmaiság, példaként a diabéteszes, valamint a kardiovaszkuláris betegek gondozását emelte ki, hozzátéve azt is, hogy e két nagy, széles rétegeket érintő betegségcsoport esetén elért pozitív változások mind szakmailag, mind gazdaságilag nagy hatással lehetnek az egészségügy egészének működésére.

Négy program részletes kidolgozása van folyamatban az államtitkárságon, ezek az alapellátást, a népegészségügyet, az egészségügyi humánerőforrás-fejlesztést, valamint az egészségügyi finanszírozást és ellátásfejlesztést célozzák – foglalta össze végezetül csütörtöki előadását a szakpolitikus.

Fórum, késlekedő közönséggel

A viszonylag hosszúra nyúló – ám kényes részletekben továbbra sem bővelkedő – csütörtöki, szakpolitikai áttekintést követően nem csoda, hogy a péntek reggelre meghirdetett szakmapolitikai fórumon, amelyet idén az MKSZ több évtizedes múltra visszatekintő kongresszusainak sorában példátlan módon a sajtó képviselőinek kizárása mellett rendeztek meg, alig tíz ember üldögélt a több száz főre berendezett teremben, amikor Horváth Ildikó megnyitotta a meghívott előadók sorát. Mindennek egyébként az is oka lehetett, hogy bár előző este többen érdeklődtek arról, hogy kik, és milyen témában szólalnak fel a fórumon, amelynek tematikája a programfüzetben sem jelent meg, a szervezők sem tudtak pontos választ adni. Az eleinte kongó terem lassan kezdett megtelni mintegy 25 perccel a kezdést követően, a felszólalók közül addigra többen már be is fejezték az előadásukat.

Gondos Miklós, az ÁEEK főigazgatója mellett megszólat például Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat vezetője, Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő vezetője pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenlegi finanszírozás semmilyen módon nem ösztönöz az ellátás minőségének javítására, ezért olyan elemek bevezetésére van szükség, amelyek indirekt módon befolyásolják ezt.

A vérárak emelésére készül az Országos Vérellátó Szolgálat – ezt már Bayerné dr. Matusovits Andrea, a szervezet főigazgatója jelentette be egy, a közönség soraiból érkező felvetésre reflektálva, amely szerint a kórházaknak nehézségeket okoz, hogy még szinte be sem adják a vérigényt az OVSZ-hez, majdhogy nem inkasszószerűen hajtják be annak az árát. A felvázolt gyakorlatban sem lesz változás, a vérkészítmények kifizetése továbbra is prioritást élvez.

És a tanulság?

A nem egyértelmű, nem definiált, és nem nyilvános elképzelések mögött semmi nincs – így summázható a kongresszuson elhangzottakról lapunknak nyilatkozók véleménye. Az erőforrás miniszter által régóta beharangozott „átfogó ágazati program” tartalmát továbbra sem ismerik, így a hangzatos bejelentéseket sem tudják komolyan venni. A kórházvezetők leváltásának folyamatos lebegtetése viszont bizonytalanságot szül az intézményekben, ami végül az ott folyó betegellátásra is rányomja a bélyegét. Részletes stratégiai programot eddig csak a Magyar Nemzeti Bank tett le az asztalra, követte a példát a Pénzügyminisztérium, az ágazatot felügyelő miniszter tervei azonban az MKSZ XXXI. kongresszusának lezárultával is titokban maradtak a szakma számára.

Talán az április 17-ére ígért tematikus kormányülésen végre erről is lehull a lepel.

 Nyitott ajtók?

Az ajtóm nyitva áll – ezzel mondattal ajánlott partnerséget az MKSZ kongresszusának csütörtöki, szakmapolitikai fórumán Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár a jelenlévőknek. Ugyanitt kifejtette azt is, Orbán Viktor miniszterelnök is a társadalmi megbecsültség növelését szorgalmazza az egészségügyben, ezért az ágazat vezetése is arra törekszik, hogy minél pozitívabb hírértékkel szerepeljen az egészségügy mind a döntéshozók, mind a társadalom előtt.

Mindennek jegyében a MedicalOnline egészségügyi szakportál szerzőjét biztonsági őrrel kísértették ki a teremből, ahol az államtitkár felszólalt. Időközben ugyanis a nyilvános fórumot átminősítették, amelyen így a média képviselői nem vehettek részt. Minderről azonban a szervezők „elfelejtették” értesíteni az újságírókat. Volt, aki már a terem bejáratánál fennakadt a rostán, e sorok szerzője azonban – mit sem sejtve az „átminősítésről” – bejutott a helyiségbe. Így történhetett meg, hogy a szakállamtitkár és helyettesei, valamint az Egészséges Budapestért Program, és az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér miniszteri biztosainak a köz pénzéből végzett feladatairól szóló beszámolóinak részletei nem kerülhetnek mindazok elé, akiket valamennyi intézkedés a leginkább érint.

Az újságíró ugyanis azért érkezett a mindenki számára nyitottként meghirdetett szakmapolitikai fórumra, hogy az ott elhangzottakról tájékoztassa azokat az orvosokat, szakdolgozókat és más egészségügyi szakembereket, akik a kongresszus ideje alatt is éppen helytálltak a „végeken”, azaz a betegek gyógyításban.

Végeredményben őket vezettették ki a teremből.

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink