hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Kimondta a Kúria: fizetni tartozik az állam az egészségügyi dolgozóknak

Perek sorozatát indíthatják a 2013-ban államosított kórházak ellen azt követően, hogy a Kúria tegnap véglegesen kimondta: megilleti az egri Markhot Ferenc Kórház dolgozóit az összes korábbi cafeteria juttatás – írja a Népszava

A Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke a Népszavának elmondta, hogy az intézményben 2010-ben megkötött megállapodás értelmében 1500 dolgozónak évente összesen csaknem 162 millió forintot kellett volna kifizetni, s ez most visszamenőleg megilleti őket. Székely Tamás tájékoztatása szerint az első és másodfokú döntés után több munkahelyről megkeresték őket, így arra számítanak, hogy ahol a korábbi kollektív szerződésben, vagy egyedi munkaszerződésben rögzített béren kívüli juttatásokat az államosításra hivatkozva nem fizették meg a kórházak, ott felbátorodnak a dolgozók és próbálják érvényesíteni a jogaikat.

Biztosra vehető, hogy az összesen több mint félmilliárdos kifizetést a kórház nem tudná teljesíteni, ám Egerben másként értelmezik a Kúria döntését. Tóth Ildikó főigazgató a Népszavát arról tájékoztatta, hogy a „Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet 5 dolgozóját érinti döntés, az intézménynek 1,2 millió forintot kell kifizetnie, melynek rendelkezésre áll a forrása. Amennyiben a többi dolgozó is a kereset beadása mellett dönt, és jogerős ítélet születik, azt a kórháznak végre kell hajtania. A forrást is az intézménynek kell előteremtenie. Ez azonban olyan nagyságrendet képvisel, ami meghaladja a kórház pénzügyi lehetőségét”. Megkerestük a több mint száz kórházat fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központot is, milyen segítséget tudnak adni az egri intézménynek és felkészültek-e újabb perekre, de ők csak későbbre ígértek állásfoglalást – olvasható a nepszava.hu-n.

 

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink