hirdetés
2019. szeptember. 22., vasárnap - Móric.
hirdetés

Interjú prof. dr. Szél Ágostonnal, a Semmelweis Egyetem rektorával

Ez itt a mi galaxisunk…

Szél Ágoston már látja, a Semmelweis Egyetem rektoraként nehezebb dolga van, mint amire számított. Forrásai össze sem  mérhetők a világ más orvosegyetemeinek lehetőségeivel, de ezen nem gyötrődik. Úgy véli, mindenkinek a maga galaxisa problémáival kell megküzdenie.

hirdetés

 

Rektor úr, nem bánta még meg, hogy elvállalta ezt a pozíciót?

– Ezt a kérdést nagyon sokan föltették, legutóbb éppen édesanyám. Az egyetemen nőttem föl; itt tanultam, itt dolgoztam és amióta hallgatóként fölvettek, szeretem a Semmelweis Egyetemet. Egy év elteltével egy percig sem gondolom, hogy könnyű volt. Sőt azt is elismerem, nem számítottam rá, hogy ennyire nehéz dolgom lesz, de elhivatottságot érzek és egyetlen egy pillanatra sem bántam meg, hogy belevágtam, hiszen mikor elvállaltam a rektori tisztséget, senki sem ígérte, hogy könnyű feladat lesz. Örömmel csinálom.

– Mi volt a legmegdöbbentőbb élménye és miben csalódott kellemesen?

– Ha nem is döbbentem meg, azért meglepett, hogy mennyi probléma van. Azt tudtam, hogy az egyetem nagyon bonyolult, komplex rendszer, sok karral, rengeteg szervezeti egységgel. Korábban úgy gondoltam, minden napra jut majd két-három ügy, ezzel szemben reggel nyolctól este nyolcig egyfolytában elérnek a nehézségek.

– Nem bonyolítja túl egy kicsit? A legtöbb problémát saját magunk generáljuk – muszáj mindenben önnek dönteni?

– Nagyon jó kérdés. Megválasztásomkor elhatároztam, nem küldök el senkit; ha valaki kéréssel vagy kérdéssel hozzám jön, akkor igyekszem fogadni. Muszáj megismerni minél több problémát, ahhoz, hogy az ember, mint rektor megismerkedjen az egyetemmel – nem bánom, megérte a ráfordított idő. Mostantól azonban jobban kell, hogy szelektáljak, és átadjam az ügyek egy részét munkatársaimnak.

– Kollégáim szerint az egyik legnagyobb hibám az, hogy nem tudom/merem a feladatokat delegálni. Mindig azt gondolom, senki nem tudja úgy megcsinálni, mint én…

– Azt hiszem, ebben rokon lelkek vagyunk, ez nekem sem megy jól. Muszáj rákényszeríteni magam. Ugyanakkor, ha nem lennék kíváncsi a kollégáim problémájára, akkor nem lehetnék jó rektor.

– Olyan munkatársakkal vette, vagy veszi körül magát, akikben jórészt megbízik? Ki az, akire leginkább támaszkodhat?

Elsősorban a rektor-helyettesekre támaszkodom, ez szemléletbeli változás is, hiszen az elődöm idején olyan vezetői struktúra volt érvényben, amelyik sokkal inkább a főigazgatókra fókuszált – én ezen az első pillanatban változtatni akartam. Van oktatással, kutatással és a klinikai ügyek menedzselésével foglalkozó rektor-helyettesem. Őket az eddigi tapasztalataim alapján kértem a feladatra, a többieket örököltem. Változások természetesen voltak, lesznek is, de nyilván azokban tudok leginkább megbízni, akiket én magam választottam ki.

– Van-e olyan egyetemen kívüli ember, akinek a tanácsát vagy véleményét igénybe veszi nap, mint nap?

– Lehet, hogy ki fog nevetni, a legfőbb tanácsadóm a felségem, akivel sok-sok évtizede dolgozunk, élünk együtt, és ő is rengeteg problémáját megosztja velem. Az egészségügyi ágazatban jogászként dolgozik, segítsége nagyon sokat jelent nekem.

– De ő elfogult önnel szemben.

– Csak azt hiszi… Keményen megmondja, ha nem ért velem egyet. A környezetemben kevesen merik megmondani, mit is gondolnak valójában.

– De jól tűri a kritikát?

Jól. Az övét nagyon jól.

– És a munkatársaiét?

– Be kell vallanom, az esetek többségében először bosszankodni kezdek, mivel bánt, ha hibázom. Majd alaposan átgondolom a dolgot, és ha kell, levonom a konzekvenciákat.

 Szél Ágoston

–  Látványos, hogy az elmúlt időben sok pályázatot írt ki. Mi az oka annak, hogy nemcsak személyekhez, de a struktúrához is hozzányúlt?

–  Azt láttam, hogy korábban olyan triumvirátus vezette az egyetemet, amely az induláskor rendkívül pozitív és haladó szellemiségben dolgozott, később ez a folyamat megtorpant, és olyan módon rögzültek a beivódott klisék, hogy az már a vezetés kárára vált. A rektor és egy egészen szűk csapat hozott meg minden lényeges döntést, a többieknek esélyük sem volt arra, hogy a véleményüket figyelembe vegyék. Akkoriban rektor-helyettesként sokszor éreztem ennek hátrányát. Arra gondoltam – és ezt talán az elmúlt néhány hónapnak a felsőoktatási állami szintű stratégiai áttervezése is igazolja –, hogy a döntések szintjét kicsit jobban kellene terítenem. Így a már említett rektor-helyettesek mellett a dékánokra is számítok. Ez már elég komoly kör ahhoz, hogy átgondolt és megalapozott döntést hozhassunk. A gazdasági és az operatív főigazgatóra a megvalósítást hagyom. Ezáltal jobban elkülönülnek a feladatok.

Nem gondolja, hogy a kancelláriai rendszer kialakítása miatt elkapkodta ezt a fajta átalakítást? A Fidesz és a kormány tagjai körében is erős a szándék, ősszel el is kezdődnek az ezzel kapcsolatos előkészítő munkák.

–  Amikor a vezetői hierarchiáról kezdtem gondolkodni, pontosan azt találtam ki, hogy nekem éppen ilyen típusú vezetőre lenne szükségem. A mostani szervezeti struktúrában az operatív főigazgató voltaképpen megfelel a kormány által szorgalmazott kancellár funkciójának.

Csakhogy a kormány kancellárjának a személyéről nem önök döntenének, kívülről érkezne

– Ma is azt vallja minden felsőoktatási intézményvezető, hogy ez a szándék összeegyeztethetetlen az egyetemi autonómiával. Különös tekintettel arra, hogy az elmúlt években volt és van is egy gazdasági tanács, ami szinte kizárólag külső emberekből állt, emellett itt a költségvetési főfelügyelő, aki minden döntésnél jelen van. Ráadásul a gazdasági főigazgatót jelenleg sem az egyetem szenátusa nevezi ki, hanem a nemzetgazdasági miniszter. Ma még nem tudjuk, hogy a kancellárnak tulajdonképpen mi lesz a dolga. Az azonban talán ma már egyértelműen látszik, hogy a korábbi elképzelésekkel ellentétben nem a rektor mellé, sőt fölé rendelnek egy személyt, aki tulajdonképpen az egész egyetem irányítója lenne. Az a hír járja, hogy a döntéshozók sokkal inkább egy a rektor alá rendelt, de a főigazgatók felett álló személyben gondolkodnak.

Én kvázi egymás mellett működő két pozícióról hallottam, a rektor dolga a tudományos élet, kutatás-fejlesztés irányítása, kifejezetten az egyetemnek a szakmaisága és hírének megtartása lenne, emellett lenne a kancellár, aki a kassza kulcsának őrzője. Ezt elképzelhetetlennek tartja?

– Elképzelhetetlennek semmit nem tarthatok. Ma bármi megtörténhet.

Tud vele azonosulni?

– Nincs más lehetőségem.

Van, fölállhat.

– Emiatt nem fogok lemondani. Úgy gondolom, rektorként nyilvánvalóan felelősséggel tartozom az egyetemen dolgozó nyolcezer emberért, így tudomásul kell vennem a kormány döntését, mint ahogy minden más állami intézmény vezetőjének is. Vélhetően a kancellárnak nem célja, hogy az egyetem elbukjon; nyilván nem gátolni fogja a rendszert, hanem erősíteni, és ha így van, akkor örömmel veszek részt ebben a vezetési feladatban. A szakmai elképzeléseim nem változnak, bárki jöjjön, ezt tudomásul kell vennie.

Azt csicsergik a madarak, hogy nagyon sok vizsgálat zajlik az egyetemen, pénzügyiekre gondolok elsősorban, bizonyos esetek akár feljelentésig is eljuthatnak....

– Amikor átvettem ennek a hatalmas intézménynek a vezetését, akkor a tanácsadóim arra figyelmeztettek, semmiképpen ne kezdjem el úgy a munkát, hogy nem nézek alaposan körül. Ha belegondol abba, hogy az előző vezetés kilenc éven át irányította az egyetemet, akkor logikus ez a lépés. Nem lesz ez másként az én távozásom után sem – éppen ezért fontos, hogy egyértelműen látszódjék, mi az, amit én csináltam, és mi az, amit az elődeim. Egy ilyen jellegű, eléggé nagy területre, de nem túl mélyre terjedő vizsgálatot kezdtünk el egy éve, és ennek kapcsán számos olyan ügybe botlottunk, aminek kapcsán úgy véltük: érdemes körülnézni.

Tudna egy-két példát mondani?

– Nem mennék bele konkrét részletekbe, mivel a vizsgálat célja nem a bűnbakkeresés, mindezt annak érdekében csináltuk, hogy kiderüljön, hogyan lehet jobban racionalizálni az egyetem működését, lehet-e jobban csinálni.

Tett már büntető feljelentést?

– Nem, és bízom benne, hogy nem is kell, de nem kizárt.

  A szakmai vágyainak csak a rendelkezésére álló anyagi források szabhatnak határt. A kormány az előző évhez képest az egyetemek költségvetését 42 milliárd forinttal kurtította meg. Miként érintette az elvonás a Semmelweis Egyetemet?

– Éves költségvetésünk nagyjából 60 milliárd forint, 2 milliárd forintot veszítettünk el.

– Ha jól tudom, nagyjából ennyi, illetve kicsit kevesebb, másfél milliárd körüli a lejárt tartozásaik összege.

– Igen, de ez csak átmeneti, talán még orvosolható likviditási probléma. A már említett kétmilliárd voltaképpen az oktatásért kapott keretből tűnt el. Kutatásra jóformán egy fillér sem jut. Az egyetem likviditásának titka a nevében és az itt felhalmozott tudásban rejlik, a Semmelweis Egyetemnek rendívül híres, komoly és jó minőségű az idegen nyelvű képzése. Az ebből befolyó pénz némiképp kompenzálja a kormányzati elvonást. Korábban a deviza tandíjas oktatásból befolyó pénzt lehetett úgy kezelni, mint talált plusz pénzt, amiből saját elképzeléseink alapján fejleszthettünk. Jó pár éve azonban sajnos ez a 6-7 milliárd forint is beolvad a közös kasszába.

Akkor nem érdemes ebbe az irányba haladni?

– De, csak ehhez beruházásokra lenne szükségünk. Se megfelelő méretű, kapacitású tantermeink, se elég oktatónk nincs a bővítéshez. A nyugdíjjal kapcsolatos legfrissebb intézkedések nagyon komoly eret vágtak rajtunk, hiszen nagyon sok oktatótól és egyéb dolgozótól kellett kényszerűen megválnunk. Több száz kollégánk döntésre kényszerült, valamivel több, mint száz kollégánk végleg elhagyta az egyetemet. Ez azért is komoly probléma, mert az idegen nyelvű képzésben rengeteg idős oktató vett és vesz részt, zseniálisan tanítanak és a hallgatók is imádják őket – tragédia lenne elengedni őket. Helyettük nagyon nehéz fiatalokat találni. Rengeteg időt vesz igénybe, ami a tudományos munka kárára megy, sok esetben még a tudományos fokozat megszerzésére sem jut idő. Ha rengeteg tartalékpénzünk lenne, akkor nyilván fejlesztenénk.

Mennyi pénzre lenne szüksége, hogy megvalósíthassa az álmait?

– Egy másik egyetem kiváló professzora néhány évvel ezelőtt, amikor kutató-egyetemi pályázatot nyertünk, kiszámolta, hogy egy magyar egyetemnek, egy nyugat-európai egyetemnek és egy amerikainak mekkora a bevétele. Ha egy jó magyar egyetem mondjuk, száz pénzt kap, akkor körülbelül egy nagyságrenddel többet, tízszer annyit kap egy német egyetem, egy amerikai pedig csaknem három nagyságrenddel többet. Erre azt mondta a tudós kollégám, hogy az „egy másik galaxis”. Egy hónapja jártam Bostonban egy amerikai egyetemen, és találkoztam ezzel a nagyságrenddel. A rektor, akivel több ízben beszélgettem, és elmondtam neki, hogy nekem itt milyen gondjaim vannak, azt mondta, nekik sincs már annyi pénzünk, mint régen. Azt mesélte, előző nap bejött valaki, letett kétmillió dollárt az asztalra, és egész délután azon törték a fejüket, hová fektessék be, mit is csináljanak belőle. Ha csak azt, amit az elmúlt öt évben nem kaptunk meg, most egy összegben megkaphatnánk, akkor egész jól meglennénk. Ez nagyjából 5-7 milliárd forint. Akkor semmit nem kívánnék, viszonylag kényelmesen tervezhetnénk. Ha most valaki kétmillió dollárt letenne az asztalomra, akkor nem lenne gondunk azzal, hogy hová tegyük.

Ez a veszély nem fenyegeti, ám az adósságspirál igen. Említettük már a másfél milliárdos lejárt tartozást; most június van, és októberben bajba kerülhetnek, ha nem történik semmi. Van válságintézkedési terve?

– A betegellátásban nagyon komolyan tervezünk, próbáljuk a bevételeinket növelni. Mint már említettem, elfogytak a rendszerben lévő tartalékok, ez sok mindenre rákényszerít bennünket. Racionalizálások tömegére van szükség. Ez nem azt jelenti, hogy a semmiből lehet pénzt teremteni, de minden egyes forintra odafigyelünk, és minden klinikaigazgató tudja, saját területén a bevételével el kell számolnia, gazdálkodni kell – csak így van esélyünk. Intézmények, intézetek, egységek közös vezetésével, összevonásával próbáljuk költséghatékonyabbá tenni a működésünket.

Ne haragudjon, de egy kívülállónak úgy tűnik, az egyetemen belül kiskirályságok vannak. Vannak egyenlők és náluk még egyenlőbbek Nem biztos, hogy át tudja rajtuk vinni az akaratát.

– Nem mondom, hogy könnyű. Ön is tudja, hogy a Korányi projekt nagyon jelentős beruházás, rendkívül komoly eredmény lesz, ha jövőre elkészül. A környező klinikák vezetőinek nem engedélyeztem, hogy egyeztetés nélkül olyan beruházást tervezzenek – még a saját költségvetési keretük terhére sem –, amely bármilyen mértékben is befolyásolhatja a Korányi projekt egészét. A projekt élére rektori biztost neveztem ki: dr. Szathmári Miklós professzor irányítja a beruházásokat. Még az ajándékozással befogadható műszereket is ellenőrizzük, nehogy előforduljon, hogy amire kőkemény pénzeket fizetünk ki a Korányi projekt beruházása kapcsán, az esetleg valahonnan ellenőrizetlenül bekerülvén kettősséget okozzon. Ez bizony nagyon népszerűtlen intézkedés volt. Prüszkölnek, berzenkednek az illetékes professzorok, nem értik, miért ne tehetnék azt, amit akarnak. A másik ilyen nagyobb centrumunk a Kútvölgyi Klinikai Tömb,a melynek az élére nemrégiben főigazgatót neveztem ki, mert ott sem volt kellőképpen integrálva a beszerzés, nem volt hatékony kommunikáció az ottani tanszékek között. Most dr. Karádi István professzor látja el ezt a feladatot. Az a szándékom, hogy az összes nagy telephely élére elismert vezetőt nevezek ki; nekik saját egységükön belül kell rendet csinálniuk. Elkezdődött ez a folyamat, de sajnos nem megy egyik pillanatról a másikra. A tradíciók gátolják törekvéseimet. Komoly küzdelmekre számítok; az új vezetőknek komoly erőfeszítésükbe kerül majd, hogy keresztül tudják vinni akaratukat.

 

Mely klinikák, intézetek igazgatói cserélődnek? Kik az új dékánok?

A Semmelweis Egyetemen zajló vezetőváltozások oka részben a mandátumok lejárta, részben pedig az, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 37. paragrafusának 6. bekezdése alapján a magasabb vezetői és a vezetői megbízás a hatvanötödik életév betöltéséig szólhat. A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 37. § (3) bekezdése értelmében a magasabb vezetői, vezetői megbízások határozott időre – három-öt évre – adhatók. A Semmelweis Egyetem Foglalkoztatási Követelményrendszere értelmében a rektor, a rektorhelyettes, a dékán, a dékánhelyettes megbízása 3 évre szól, egyéb magasabb vezetői, vezetői megbízások 5 évre adhatók. 

Ennek értelmében 2013. július 1-vel, az Általános Orvostudományi Karon a Nukleáris Medicina Tanszéken dr. Dabasi Gabriella egyetemi docens, az Egészségtudományi Karon a Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszéken dr. Szabolcs István egyetemi tanár, a Klinikai Tanszéken dr. Hollósi Sándor főiskolai tanár, a Morfológiai és Fiziológiai Tanszéken dr. Polgár Veronika főiskolai docens köszön le vezetői tisztségéről.

Az Általános Orvostudományi Karon az I. Sz. Gyermekgyógyászati és a II. számú Sebészeti Klinikán 2013. október 1-jei hatállyal, a pályázati eljárás lefolytatásáig, a jelenlegi vezetők kaptak megbízást.

2013. július 1-jei hatállyal az Általános Orvostudományi Karon dr. Karádi István egyetemi tanár a leköszönő dékán. Új dékán: dr. Hunyady László egyetemi tanár. Dr. Karádi István megbízást kapott a Kútvölgyi Klinikai Tömb főigazgatói feladatainak ellátására. Dr. Hunyady László egyetemi tanár pedig leköszön, mint rektorhelyettes. Az oktatási feladatokért felelős rektorhelyettes Dr. Tímár József.

2013. július 1-jei hatállyal a Fogorvostudományi Karon dr. Fejérdy Pál egyetemi tanár a leköszönő dékán. Új dékán: dr. Hermann Péter egyetemi tanár.

2013. július 1-jei hatállyal a Gyógyszerésztudományi Karon dr. Noszál Béla egyetemi tanár a leköszönő dékán. Új dékán: dr. Zelkó Romána egyetemi tanár.

2013. július 1-jei hatállyal az Egészségtudományi Karon dr. Mészáros Judit főiskolai tanár a leköszönő dékán, az új dékán: Dr. Nagy Zoltán Zsolt.

 

Eredményhez kötött a megbízatásuk, vagy egyelőre csak állapotfelmérés zajlik ezeken a helyeken?

– Nem, egyik sem. A jelenlegi helyzetben nincsenek túlzott elvárásaim, ha abból megélnek, ami pillanatnyilag a rendelkezésükre áll, az már óriási eredmény lesz. Ha ehhez képest jövő ilyenkorra a hiányt is ledolgozzák és az elvonás ellenére esetleg még pluszt is fel fognak mutatni, akkor az már komoly eredmény lesz. Nagyon jól látja, egy olyan professzor, aki mondjuk 15 éve a klinika élén van, nagyon nehezen befolyásolható. Csak felsőbb utasítással lehet változtatni és még így sem könnyű.

Mire gondol?

– Ha a Korányi projekt elkészül, átalakul főigazgatósággá, aminek az élére erős jogosítványokkal rendelkező főigazgatót nevezek ki…

Sok kis kancellár lesz.

– Ön mondta ki, ezt én így nem mondtam volna, de valami ilyesmiről van szó. A Semmelweis Egyetem nagyon széttagolt geográfiailag, van külső klinikai tömb, belső klinikai és Kútvölgyi tömb, ha egy nagy, hatalmas kórház lennénk, sokkal könnyebb volna irányítani. De ez másképp nem megy, és végül is a két nagyobb, régi, klasszikus klinikai tömbünkben sok olyan funkció megvan, hogy mindegyiket nyugodtan tekinthetjük egy-egy kis kórháznak. Tehát ilyen értelemben racionális ez az elképzelés, és működni fog. Hiszek benne.

Mennyit csökkent a népszerűségi indexe egy tízes skálán? Régen mondjuk tízesnek volt mérhető.

– Ezt nem tudom, de biztos, hogy csökkent. Mondok egy példát, ami talán sejtet valamit. Korábban ahhoz, hogy a tanszékvezetői megbízatását öt év után meghosszabbítsák valakinek, egyszerűen benyújtotta az elmúlt időszak mérlegét; bizonyos paramétereket teljesítenie kellett, de ezek alapján a Szenátus tagjai egyszerűen megszavazták, kapott újabb öt évet. Ebben az évben először pályázni kellett, így az én tanszékemet is bárki megpályázhatta.

És merték?

– Nem merték. De a hatvanból két ellenszavazatot kaptam. Ha kiszámolja, hogy ez hány százalék…

A többi ötvennyolc igen nem a rektornak szólt?

– Ezt nem tudom megmondani. Lehetséges.

Úgy tudom, az egyetemen belül még az ön iránt elkötelezettek körében is nagy port vert fel, hogy Tulassay Tivadar, a korábbi rektor klinikájára is kiírta a pályázatot. Megtehette volna, hogy egy kicsit megnyújtja a hatvanöt éves korhatárt különféle technikákkal. Nem várt fordulat volt mondták. Biztos, hogy így kellett? Jól átgondolta?

– Magam is nehezen fogadtam el az új pályázati szabályokat és a nyugdíjazással kapcsolatos rendelkezéseket, így nem csodálom, hogy akadnak, akik érthetetlenül állnak a tény előtt. Az elmúlt fél évben nem egyszer, sok-sok névvel a zsebemben járkáltam a különböző államtitkárságokon, hogy kin, hogyan lehetne segíteni. Komoly energiát fordítottam erre, segítséget próbáltam szerezni, és minden esetben megpróbáltam odázni ezeket a dolgokat. Itt egyébként nem csak Tulassay professzorról volt szó; több olyan vezető is van az egyetemen – és más felsőoktatási intézménynél is – akiknek a hivatalát a jelenleg hatályos jogszabályok szerint, újra kell pályáztatni..

De mégiscsak elegáns lett volna

– Elegáns vagy sem, én egyetlen zsinórmértéket tudok elképzelni, és ezt eddig igyekeztem mindig betartani: amit egy jogszabály előír, azt egy rektor nem hághatja át. Ha elkezdek ügyeskedni, akkor végem van. Olyan vágányra léphetek, ahol állandóan ügyeskednem kell: vagy azért, mert emocionálisan azt szeretném, vagy azért, mert barátaim, ismerőseim azt mondanák, tedd meg, mert megteheted. Megtehetek sok mindent, de nem azért választottak rektornak, hogy azt tegyem, amit mások kérnek, hanem azért, hogy a törvényt és az egyetem érdekeit együttesen képviseljem. Ezen túl sem vagyok hajlandó ezen változtatni, és nem az elődöm az egyetlen, aki nem örül. Nagyon sok irracionális várakozást és elvárást tapasztaltam sokaktól. Szomorú, mert olyan embereket is kénytelen voltam az állásukból, illetve a megbízatásukból felfüggeszteni, akik a legjobb barátaim, vagy korábban a legkomolyabb támogatóim voltak. Amikor döntenem kellett, tudtam, hogy ez az a pont, amikor csak két dolgot lehet tenni, az ember vagy követi a jogszabályokat vagy nem. Én az előbbit választottam.

 

Tinnyei Mária
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink