hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Csak speciális leolvasóval lesz olvasható a Covid-útlevél

A magyar kormány gőzerővel dolgozik azon, hogy július 1-jétől nálunk is bevezessék az európai uniós zöld útlevelet – értesült a Magyar Nemzet.

A lap úgy tudja, hogy az uniós dokumentum nem a klasszikus értelemben vett oltási igazolvány lesz, hanem három különféle jogcímen igazolja majd a védettséget eltérő QR-kódok segítségével. Kiderül majd a dokumentumból, ha annak tulajdonosa megkapta a koronavírus elleni vakcinát, igazolja, ha valaki egy meghatározott időintervallumon belül átesett a fertőzésen, illetve azoknak is jár majd az igazolás, akiknek érvényes negatív PCR-tesztjük van.

Az ­uni­ós vakcinaútlevélnek a tervek szerint lesz digitális és papíralapú változata is. Előbbi – eltérően a hazai védettségi igazolványhoz kapcsolódó applikációtól – nem az internethez fog kapcsolódni, a szakemberek ugyanis azzal számolnak, hogy egy időben akár ötvenmillió lekérdezés is érkezhet a rendszerbe, amelynek így az egészen extrém mértékű terhelést is bírnia kell. A tervek szerint ezért az okmányon lévő három QR-kódot speciális leolvasóval fogják csak tudni leolvasni, amire nem lesz alkalmas egy hétköznapi okostelefon.

A védettség igazolására jogosultak a szükséges QR-kódokat az ügyfélkapus hozzáférésükön keresztül kaphatják majd meg, vagy ha papíralapú igazolást kérnek, azt a kormányablakoknál ingyen igényelhetik.

A Magyar Nemzet információi szerint a kormány előrehaladott tárgyalásokat folytat a háziorvosokkal és a gyógyszerészekkel, hogy őket is be lehessen vonni a papíralapú igazolás kiállításába, nekik ugyanis van hozzáférésük a szükséges adatokat tartalmazó elektronikus egészségügyi szolgáltatási térhez.

(forrás: Magyar Nemzet)

cimkék

hirdetés

Könyveink