hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Az EIT Health Wild Card programja idén is várja a start-upok jelentkezését

Az EIT Health idén negyedik alkalommal meghirdetett Wild Card programjába olyan start-upok jelentkezését várja, amelyek új megoldásokat nyújtanak az egészségügy, jelen esetben a szemészet és a fájdalomcsillapítás területén.

A verseny végén a két győztes csapat legfeljebb 1,5 millió euró támogatásban részesül, valamint az EIT Health két éven keresztül támogatja őket megoldásuk fejlesztésében. A versenyre március 15-ig lehet jelentkezni az EIT Health RIS régióból, valamint azon országokból, amelyek tagjai az EIT Health InnoStars közösségének, így Magyarországról is.

Becslések szerint Európában több mint 30 millió vak és gyengénlátó ember él, átlagosan pedig 30-ból 1 ember veszíti el a látását valamikor élete során. Ez a probléma még súlyosabb az időseknél, mivel a 65 év felettiek körében minden 3 emberből 1 szembesül látásvesztéssel1]. Ezek ismeretében érthetővé válik, hogy az EIT Health Wild Card programja idén miért a szem egészségét és a látást javító megoldások fejlesztését ösztönzi és támogatja.
 
A 2021-es verseny másik fő témája a fájdalomcsillapítás. Ahhoz, hogy elérhetőek legyenek a jelenleginél hatékonyabb fájdalomcsillapítási eszközök, és a betegek életében minőségi változás történjen, még inkább meg kell ismernünk a fájdalom kiváltó okait és a működését.
 
Azok számára, akik bekerülnek az EIT Health Wild Card programjába, nem mindennapi út veszi kezdetét. A program egy hackathonnal – más néven ötletversennyel – kezdődik, majd a csapatalakítástól, az üzleti modell bemutatásán át az innováció prezentálásáig számos olyan kihívás vár rájuk, amely során tökéletesíthetik az ötletüket. A döntőbe azok kerülnek, akiknek az ötletét egy szakmai vezetőkből álló zsűri a legjobbnak ítéli. A két győztes csapat mindegyike legfeljebb 750 ezer eurós támogatásban részesül évente, valamint az EIT Health két éven keresztül segíti a munkájukat – többek között mentorálással és coachinggal – és hozzáférést biztosít az EIT Health támogatói és partneri hálózatához.
 
A tavalyi évben a női egészség fenntartásában és a digitális terápiában jelentkező kihívásokra kerestek megoldást az EIT Health Wild Card versenyzői. A 2020-as program egyik győztese a MiMARK volt: a spanyol cég kidolgozott egy olyan technológiát, amellyel pontosabban és hatékonyabban lehet diagnosztizálni a méhtestrákot. A másik díjazott a német Orbit start-up, amely a mesterséges intelligencia segítségével könnyítené meg a Parkinson-kórral élők mindennapjait.
 
A jelentkezéssel és nevezéssel kapcsolatos további információért látogasson el a https://wildcard.eithealth.eu oldalra vagy vegyen részt a Wild Card webinaron 2021. február 16-án.

 

Az EIT Health-ről
 
Az EIT Health egy nonprofit szervezet, Európa egyik legnagyobb köz-és magánegyüttműködése az egészségügyi innováció területén belül. A körülbelül 150 tagot számláló EIT Health egy egyedülálló európai hálózat, amely a legkiválóbb cégeket, egyetemeket, kutató, illetve fejlesztő központokat, valamint kórházakat és intézeteket foglalja magában. Az EIT Health feladata egy olyan ökoszisztéma felépítése, amely lehetővé teszi az egészségügy fejlesztését, amely ezáltal hosszabb és egészségesebb életet biztosíthat az európai lakosok számára. A szervezet fejleszti az egészségügyi szakemberek készségeit egész Európán belül, befektet Európa legnagyobb tehetségeibe és elősegíti az innovatív egészségügyi termékek/megoldások üzleti alapokra helyezését az Európai Unióban. Az EIT Health az egyik legnagyobb államilag finanszírozott egészségügyi kezdeményezés, amelyet az Európai Unió egyik testülete, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) támogat. Több információ: www.eithealth.eu.
 
Az EIT Health InnoStars-ról
 
Az InnoStars az EIT Health hét földrajzi klaszterének egyike, amely Európa felét fedi le, beleértve Lengyelországot, Magyarországot, Olaszországot és Portugáliát, valamint az EIT regionális innovációs programjában szereplő további régiókat– a Balti államokat, Horvátországot, Szlovákiát, Csehországot, Szlovéniát, Görögországot és Romániát. Ezeket az országokat az európai innovációs eredménytábla (EIS) mérsékelt innovátornak minősítette. Az InnoStars a vállalkozói szellem, az innováció és az oktatás támogatására összpontosít a régióban az egészségügy, az egészséges életmód és az aktív időskor témakörökben, emellett pedig célja az innováció terén hátrányban lévő és a vezető régiók közötti szakadék megszüntetése.
 
Az EIT Regionális Innovációs Programjáról (EIT RIS)
 
Az EIT Regionális Innovációs Programját, az EIT RIS-t az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) hozta létre annak érdekében, hogy csökkentse az innováció terén vezető és a még fejlődő régiók közötti szakadékot. Az EIT Health InnoStars által koordinált program – amit a helyi hubok bevonásával valósítanak meg – 2016 óta működik az egészségügy területén. A program Kelet-, Közép- és Dél-Európa 12 országában összesen 13 EIT Health Hubot foglal magába. Ezek a központok a legjobb egyetemek, vállalatok és projektek páneurópai hálózatának hozzáférési pontjaiként működnek. Az EIT RIS célja, hogy támogatást nyújtson azoknak a régióknak, ahol működik: hogy fejlessze az egyes régiós innovációs kapacitását és bevonja a helyi innovátorokat a páneurópai programokba és versenyekbe. Az EIT Health 150 partnere közül a RIS országokban található 22 partner, amik ipari, akadémiai, kórházi és állami területen működnek. Az EIT Health InnoStars magyarországi Hubja a pécsi Transzdiszciplináris Kutatások Intézete, hazai partnerei pedig a GE Healthcare, az E-Group, a Semmelweis Egyetem és a Debreceni Egyetem.
(forrás: EIT Health)

cimkék

hirdetés

Könyveink