hirdetés
2019. július. 19., péntek - Emília.
hirdetés

Arra kéri a betegeket, ne adjanak hálapénzt

A hálapénz hetven éve mérgezi az egészségügyet – mondta dr. Lénárd Rita, az Újratervezés orvoscsoport tagja az EchoTV-ben.

hirdetés
Másfél milliós szakorvosi bérért, a Magyar Orvosi Kamara megreformálásáért, valamint a hálapénz megszüntetését küzd az Újratervezés néven alakult orvoscsoport. A csoport a biztonságos betegellátás érdekében szorgalmazza a szakmai minimumfeltételek felülvizsgálatát is. Az EchoTV Napi aktuális című műsorában dr. Lénárd Rita belgyógyász főorvos, az Újratervezés csoport egyik alapítója elmondta, hogy szeretnék átláthatóvá tenni a MOK működését, javaslatuk szerint szükség lenne arra, hogy az interneten visszakereshetők legyenek a kamara költései és juttatásai. A belgyógyász szerint kritikus helyzetben van az egészségügy, a legfontosabbnak a bérrendezést valamint a rezidensek itthon tartását nevezte.

A hálapénz hetven éve mérgezi az egészségügyet – véli Lénárd Rita. Úgy látja, hogy az első lépés a bérrendezés lenne, de még így is lennének orvosok, akik ugyanúgy elfogadnák a borítékot. Szükség lenne emiatt a hálapénz kriminalizálására is, nemcsak az árvételt kellene büntetni, hanem az átadást is.
 
A felvetésre, hogy a betegek a jobb ellátás reményében adják a hálapénzt, Lénárd Rita úgy reflektált: ez csak illúzió, hiszen nincs garantálva, hogy emiatt ténylegesen jobb lesz az ellátás. 
 
Arra szoktam kérni a betegeket, hogy ne adjanak hálapénzt, higgyék el, hogy meg fogják gyógyítani őket az orvosok – hangsúlyozta.
(forrás: Echo TV)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink