A jövő, ami máshol már a jelen: változóban az orvosi kamara Etikai Kódexe

Bár az elmúlt két évben sokat dolgozott az Etikai Kódex megújításán, a kamara május végi országos küldöttközgyűlésén (okgy) lényeges változtatásokhoz nem kapta meg a szükséges, kétharmados szavazati arányt. Csalódott emiatt?

Mindenképpen, hiszen a közgyűlést megelőző konferencián az etikai kollégium elnökeként is hangsúlyoztam, hogy mindannyiunknak büszkének kell lennünk arra, hogy a mi nevünkhöz kötődnek majd azok a passzusok, amelyek elrendelik a hálapénz elutasításának erkölcsi kötelezettségét, hiszen az erről szóló törvény megjelenése történelmi fordulópontnak nevezhető. Fontos lett volna, hogy ezt kétharmados többséggel megszavazzák. Egyébként lényegében a hálapénzről és az ajándék elfogadásáról szóló, most is hatályos jogszabályi szöveget emeltük volna be a kódexbe, mert az új törvényre mindenképpen reflektálnunk kell a szervezetünk normáinak és magatartási követelményeinek megfogalmazása során.

Mi lehetett az elutasítás oka?

Elképzelhető, hogy nem volt kellően előkészített az anyag, bár a Területi Szervezetek Tanácsa – néhány tartózkodás mellett – egyhangúan támogatta ezt a módosítást, majd az okgy-n csak 53, illetve 60 százalékos többséget kaptak a hálapénzre és ajándékozásra vonatkozó passzusok. Talán ha a területi szervezetek tájékoztatják a hozzájuk tartozó tagokat arról, hogy miről és milyen arányban kell szavazniuk, mindez nem így történik. A jogszabály-módosítások nyomán sarkalatos, de csak feles többséggel megszavazott javaslatokat az őszi küldöttgyűlésen ismét beterjesztjük majd.

Hogyan fogadták a többi módosítási javaslatukat?

A 17 felterjesztett javaslatból 11-et szavazott meg a küldöttek kétharmada, ezek hatályba is léptek, például a konzíliumkérés és betegáthelyezés során tanúsított etikus magatartásról, és kimondtuk azt is, hogy kirívóan súlyos etikai vétség ha ezek finanszírozási okokból történnek. Ebben nemcsak az a felelős, aki ezt elköveti, hanem az is, aki erre esetleg utasítást ad, például egy orvosigazgató sem rendelhet el olyan áthelyezést, ami nem elsősorban a beteg érdekében történik, de a kórház finanszírozása szempontjából előnyős.

Eddig is a beteg üdve volt a legfőbb törvény a kódex szerint…

Ez a fő etikai elv most is megmarad, de erősíteni szeretnénk, hogy ne csak írott malaszt legyen. Ehhez szükséges, hogy a kódexben olyan egyértelmű leiratok legyenek, amelyek a napi gyakorlat etikai vonatkozásit is helyre teszik. Ezeket próbáljuk most megfogalmazni. Minden, ami a beteg védelmében történik, az az orvost is védi. Az ellátás során a beteg biztonságát kell előtérbe helyezni annak érdekében, hogy a kezelés biztonságos és hatékony legyen. Ez alapvető etikai elvárás.

 Lehetséges ez Magyarországon akkor, amikor számos osztályon hiányos a személyzet, helyenként a felszereltség?

Súlyos etikai dilemma, hogy mikor tud az orvos betegbiztonságot nem kockáztatva gyógyítani. A modern szemléletű egészségügyi ellátással rendelkező társadalmakban az orvosok és egészségügyi dolgozók a hatóságok által is bátorítva vannak arra, hogy felemeljék a hangjukat és cselekedjenek, ha nem biztosítottak az ellátáshoz szükséges minimumfeltételek. A sürgős, életmentő beavatkozásokat a minimumfeltételek hiánya mellett is meg kell próbálni a legjobb tudásunk szerint elvégezni.

Érdemes olyan etikai szabályok bevezetésén gondolkodni, amelyek a mai magyar viszonyok között nem tarthatóak be?

 Valóban nem elég, hogy a kódexbe foglaljuk az erkölcsi, magatartási normákat, átfogó szemléletváltozásra van szükség. A kórházi hierarchiában a menedzsmentig bezárólag minden tevékenységnek arra kell irányulnia, hogy a betegbiztonsággal kapcsolatos aggályokat kiküszöböljük, a hibákat elkerüljük. A nem kívánatos események, vagy a „majdnem megtörtént hibák” (never event, near miss) elkerüléséből tanulhatnánk a legtöbbet, úgy, hogy ezekről nyilvánosan beszámolunk, a tanulságokat országosan, széles körben megvitatjuk. Ez lenne a tanuló egészségügy legfontosabb mozzanata.

Még az ellátás során bekövetkező nem kívánatos eseményeket is eltitkoljuk, nemhogy a „majdnem megtörténteket”...

Olyannyira, hogy ha benne marad a betegben egy törlőkendő, még a betegnek sem mondják el, hogy mi történt, és egy teljes műtői csapat passzívan-aktívan asszisztál ahhoz, hogy a páciens tudta nélkül távolítsák el azt. És itthon egy ilyen esetnek nincsen konzekvenciája, senki nem érzi úgy, hogy ezt jelentenie kell. Angliában hónapról-hónapra nyilvánosságra hozzák a kórházak a nemkívánatos eseményeket, és a hatóságok rendkívül szigorú büntetést szabnak ki arra az intézményre, amelyik ezeket megpróbálja eltitkolni. A hibák felelőseit meg kell találni, de ez nem egyenlő azzal a hibáztató kultúrával, ami idehaza jellemző, annak ellenére, hogy gyakorta nem is egy személy, hanem általában a rendszer hiányosságai miatt alakulnak ki ezek a szituációk. A példaként említett törlő bent hagyásáért sem általában egy ember a felelős, hanem az, hogy a műtői csapat nem számolja össze műtét előtt és után a kendőket. Mindez csak a kultúra és szemléletváltás nyomán alakulhat át, de transzparencia nélkül ez biztosan nem fog menni.

Az etikai határozatok nyilvánossá tételének kérdéskörében is elég éles szembenállás bontakozott ki Ön, és az Országos Etikai Bizottság elnöke között a MOK I. Kongresszusán. Éger István, a kamara korábbi elnöke úgy fogalmazott, hogy megmutatkozott az álom, és vele szemben a valóság.

Inkább a jövő és a múlt. Az a jövő, ami számos nyugat-európai országban a működő jelen. Angliában is dolgozó orvosként, de más országok gyakorlatát is ismerve számos olyan példát látok, amelyeket szeretnék adaptálni itthon. Ezek közé tartoznak a transzparensen működő etikai bizottságok, a nyilvános etikai ülések. Az etikai bizottságok minőségileg jól működnek – mondják. Ugyanakkor csak azt tudjuk, hogy hány panasz érkezett, abból hány esetben tartottak bizottsági ülést, és ezek közül mennyi végződött megrovással vagy kizárással. Ahhoz, hogy valóban tudjuk, hogy megfelelő a működés, sokkal több adatra és transzparenciára lenne szükség. Az, hogy hosszú éveken keresztül egyetlen orvost sem zártak ki MOK-ból, az számomra azt mutatja, hogy nem jól működik az etikai jog- és eljárásrend. A modern, európai szemlélettel működő orvosi kamaráknál bizony vannak ilyen súlyos ügyek évről évre.

Keresztre feszítené nyilvánosan a kollégáit?

Az etikai eljárások ésszerűen anonimizált határozatait most is közzé lehetne tenni, az érvényben lévő alapszabály szerint az Orvosok Lapjában, de ha ezt a korszellemnek megfelelően módosítjuk, akkor álláspontom szerint a kamara honlapján is.  A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság állásfoglalása szerint egyébként az etikai ülések is nyilvánosak lehetnének. Ez az orvosok és a társadalom irányába is fontos jelzés lenne.

Senkit nem akarok pellengérre állítani. Nem. Pont azt szeretném, ha a kollégáim, a betegek és a társadalom is látná, hogy a kamara az orvosokért dolgozik: visszahúzzuk a szűk etikai ösvényről letérőket, de akik szántszándékkal, súlyosan áthágják a határokat, róluk lemondunk, időszakosan kizárjuk vagy véglegesen kitiltjuk őket a köreinkből. Tesszük ezt azért, hogy az orvostársadalom tisztességes tagjait óvjuk. Egy olyan tisztább, erkölcsi tartással rendelkező orvoskarért dolgozunk, amely a társadalom számára is példamutató lehet. Csak ez vezethet ahhoz a morális megújuláshoz, amelynek nyomán rangot jelent a MOK tagjának lenni.

Mi hiányzik ehhez?

A tempó, a lendület, a proaktív javaslatok az etikai bizottságok és a velünk dolgozó jogászok részéről. Néha a legjobb javaslatok elakadnak a Szondi utca 100. falain belül. Minderről persze lehet széles körű konszenzus, de vannak olyan dolgok, amelyekhez csak felelős vezetői döntés szükséges, és a markáns véleményt képviselni kell.

Mire gondol?

Például differenciáltabban kiszabható szankciókra lenne szükség az etikai eljárások nyomán. Most 0-6 hónapig szabható ki felfüggesztés, ami Európában nagyon kevés: ott ez 0-12 hónap, de ha lejárt, felülvizsgálják. Szeretnék készíteni egy szankció-guideline-t, standardizálva ezzel, hogy ugyanazért az etikai vétségért ugyanaz a szankció legyen kiszabható országszerte. Az irányelvbe bekerülne a súlyos és nemcsak a kirívóan súlyos etikai vétségek köre is, mert most csak azt tudjuk, melyek azok, amelyeknek kizárás a következménye. Ezzel árnyaltabbá tudnánk tenni a bizottságok döntéseit.

Véleményem szerint védekezők és defenzívek az etikai bizottsági vizsgálatok, a polgári- vagy büntetőügyek befagyasztják ezeket az eljárásokat, majd az ítélet ismeretében indul el a hivatásrendi vizsgálat. Így az etikai bizottság tagjai nem ismerik meg időben az orvos álláspontját, a kényszerítő körülményeket, nem látják, hogy megbánta-e, amit elkövetett. Ezt egy etikai vizsgálat során mind mérlegelni kell, és ez a most hiányzik a gyakorlatból.

Mindez alapvető programpontja volt az Újratervezés csapatának, amellyel közösen indultunk 2019-ben a MOK elnökségéért. A vitorlákból egy időre kivette a szelet a Covid és a jogviszony-törvény, de a ciklus hátralévő részében sokat szeretnék előrelépni. Az új ágazati vezetésre is számítok abban, hogy megfelelően előkészített, gyors jogszabály-módosításokkal elérjük, hogy európai, a társadalom igazságérzetével jobban harmonizáló, de átláthatóbb és tisztább etikai eljárásrendünk és szankcióink legyenek januártól érvényben.

Vannak más restanciáik is?

Számos, de mások mellett az egyik legfontosabb tervünk egy 10-12 oldalas, egyszerű nyelvezetű útmutató elkészítése, amely a betegeknek szól, hogy ők is lássák és értsék, mit várhatnak el az etikusan viselkedő orvosaiktól. Emellett belekerülnének olyan iránymutatások is, hogy melyek azok az alapvető információk, amelyeket a betegnek feltétlen meg kell osztania az orvosával, vagy például, hogy nemcsak az orvosnak, hanem a páciensnek is udvariasnak kell lennie a találkozók során.