hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Jogszabályváltozást kezdeményez a kamara

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége mély aggodalommal követi a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházat érintő, működése során felmerült esetleges bűncselekményekkel kapcsolatos nyomozásról szóló híreket.

Mint honlapjukon írják: Elkötelezettek vagyunk a mindennapi betegellátás során az emberi méltóságnak és az emberéletnek a védelmében. Folyamatos önvizsgálat mellett határozott szándékunk a minket kötelező, szakmánk erkölcsi alapjait lefektető Etikai Kódex felülvizsgálata és korszerűsítése, az orvoslás, mint hivatás morális értékének megbecsülése és fenntartása. Elítélünk bármilyen, az etikai normáinkat sértő cselekedetet.

Ugyanakkor a szóban forgó eljárások részleteit nem ismerjük, a nyomozások tényéről a sajtóból értesültünk. Sajtóhírek és közszereplők nyilatkozatai nem adnak jogalapot etikai eljárás megindítására, hiszen utóbbinak alapvető feltétele az érintett orvos személyes adatokkal történő beazonosítása, ami a büntetőeljárás jelen fázisában – érthető módon nem nyilvános.

Jelenleg az Magyar Orvosi Kamara azokban az ügyekben, ahol megindult a bírósági eljárás, a bíróság által vizsgált cselekmény tekintetében csak az eljárás lezárása után, az elmarasztaló bírósági ítélet ismeretében indíthatja meg reálisan az etikai eljárást, és hozhat szankciót. Ez számunkra sem megnyugtató, ezért kezdeményezni fogjuk egy olyan jogi szabályozás megalkotását, amely lehetővé teszi, hogy a Magyar Orvosi Kamara etikai bizottságai már korai fázisban értesüljenek a tagjainkat érintő, kiemelten súlyos büntetőeljárásokról, és megvizsgálhassák ezen ügyeket a tárgyalási szakban, még a jogerős bírósági ítéletek előtt. Így lehetővé válna hasonló esetekben annak vizsgálata, hogy a gyanúba keveredett orvos jogosítványait szükséges-e korlátozni már azelőtt is, hogy a jogerős ítélet megszületik, ezzel is védve a társadalmat, és helyreállítva illetve fenntartva a lakosságnak az orvostársadalomba vetett hitét közli a MOK.

hirdetés

Könyveink