hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Veseátültetés: négy éve az élvonalban

Továbbra is a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikája áll az első helyen a nem élődonoros veseátültetések számát tekintve az Eurotransplant nyolc tagországa között.

Összességében 168 veseátültetést végeztek az elmúlt évben a klinikán, 139 esetben agyhalott donortól származott a szerv. Immár a negyedik egymást követő évben az intézményben végezték a legtöbb nem élő donoros veseátültetést nyolc ország 77 Eurotransplant centruma közül – hangsúlyozta dr. Máthé Zoltán, a klinika igazgatója. Hozzátette, jelentősen, 19-ről 29-re nőtt egy év alatt az élődonoros veseátültetések száma is, amikor a beteg közeli rokona, hozzátartozója volt a szerv adományozója. Amint az egyetemi tanár ismertette, a vese transzplantációk vonatkozásában a Semmelweis Egyetem látja el a nyugat- és észak- magyarországi régiót, amely 5,2 millió embert jelent; a klinikán végzik a veseátültetések mintegy 60 százalékát.

A májátültetések esetében 2015 és 2016 után tavaly is harmadik lett a Semmelweis Egyetem az Eurotransplant 49 májtranszplantációs centruma között. Ilyen beavatkozást kizárólag itt végeznek Magyarországon, az elmúlt évben 74-en kaptak új, életmentő szervet a Transzplantációs és Sebészeti Klinikán. Dr. Máthé Zoltán kiemelte, az elmúlt években új,  nemzetközi tapasztalatokon alapuló módszereket vezettek be a klinikán: tavaly a betegek felénél nem volt szükség vérkészítmény adására a műtét során, jelentősen lerövidült az operáció ideje, gyorsabbá vált a felépülés és a gyógyulás. A betegek jó része mindössze két hetet tölt a klinikán a beavatkozás után – hangsúlyozta az ország legnagyobb transzplantációs intézetének igazgatója.

A nyolc tagország közül Magyarország csatlakozott utoljára az ötven éve alapított Eurotransplanthoz, a Transzplantációs és Sebészeti Klinika azonban már egy év után az élvonalba került, és vezető szerepét az elmúlt négy évben megőrizte. Dr. Máthé Zoltán kiemelte, hogy a szervátültetés igazi csapatmunka, minden alkalommal legalább 20-30 szakember összehangolt és egymásra épülő tevékenysége szükséges a sikerhez.

(forrás: Semmelweis Egyetem)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés