hirdetés
2019. október. 15., kedd - Teréz.
hirdetés

Perner 80

A 80 éves dr. Perner Ferenc professor emeritust, a hazai transzplantációs programok úttörőjét munkatársai köszöntötték születésnapján.

A Transzplantációs és Sebészeti Klinika alapítóját, a Széchenyi-, Batthyány-Strattmann-, Szent-Györgyi Albert- és Magyar Örökség-díjas sebészt köszöntve dr. Máthé Zoltán, a Transzplantációs és Sebészeti Klinika igazgatója szólt róla, hogy dr. Perner Ferenc teremtette meg a magyarországi transzplantációt, ő végezte el az első sikeres, és tartós túlélést biztosító hazai veseátültetést, majd 1995-ben az első sikeres májtranszplantációt is. Felismerte, hogy a szervátültetések további fejlődése érdekében szükség volt egy „fellegvár” létrehozására, ezt a szerepet tölti be a Transzplantációs és Sebészeti Klinika, ahol a diagnosztikai eszközöktől kezdve a műtőn át az utógondozásig minden rendelkezésére áll, és amelynek koncepcióját a professor emeritus dolgozta ki – mondta Máthé Zoltán.

A rendezvényen az ünnepelt is előadást tartott, amiben felidézte, miként jött létre a klinika. Kollégáival együtt annak idején külföldön – Algériában és Franciaországban –  sajátította el a transzplantáció módszerét, majd  az ott tanultakat ültette át a hazai gyakorlatba. Mostanra több mint 4000 veseátültetés történt, évente pedig 150-200 ilyen beavatkozás végeznek csak a Transzplantációs és Sebészeti Klinikán.

Az ünnepségen ezt követően az egyes szakágak képviseletében szóltak a klinika munkatársai. Dr. Kóbori László, a klinika igazgatóhelyettese a májátültetés fejlődéséről beszélt, amelyet Magyarországon csak a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikán végeznek. Dr. Remport Ádám docens a vesetranszplantáció, dr. Smudla Anikó adjunktus az intenzív aneszteziológia mérföldköveit ismertette, dr. Doros Attila docens pedig az ehhez kapcsolódó radiológiai területet foglalta össze.

(forrás: Semmelweis Egyetem)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés