hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Kevesebb szervátültetés volt az idén

Bár az érintettek száma most is óriási, kevesebb életmentő vese-, máj- és szívátültetést végeztek az idén az orvosok, mint tavaly – derül ki a Nemzeti Szervdonációs Regiszter legfrissebb adataiból, amiket a Magyar Nemzet idéz.

Bár még van néhány nap az évből, valószínűleg már nem javulnak jelentősen a számok. Míg 2016-ban 343 beteg kapott új vesét, addig az idén eddig csupán 286 ilyen átültetést végeztek; 11-gyel kevesebb, összesen 70 érintett kapott új májat, és a tavalyi 58 után az idén 51 beteg mellkasába került új szív. Tavalyhoz képest 3-mal több, 20 páciens kapott viszont új tüdőt, míg kombinált vese- és hasnyálmirigy-átültetés az idén és tavaly is 6 volt.

2017-ben eddig 433 szervátültetést végeztek. Ennél azonban jóval több betegnek lenne szüksége új szervre. Jelenleg ugyanis 1248 ember szerepel a vesetranszplantációra várók listáján, 117-en szorulnának rá új májra, 72 beteg új szívre, 11-en tüdőre, 49-en pedig kombinált vese-hasnyálmirigy transzplantációra várnak.

Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) 2016-os jelentése szerint a várólistákon lévők átlagos várakozási ideje a múlt év végén vese és hasnyálmirigy esetén csaknem 3 év volt. Májra majdnem 1 évig, szívre 1,29 évig vártak a listán szereplők. A legrövidebb várakozási idő a tüdőátültetésnél fordult elő majdnem 0,5 évvel, míg a veseátültetésre várók voltak listán a leghosszabb ideje, 3,36 éve. Utóbbi esetében a várólista hossza is sokszorosa a többinek.

Eddig 153 riadó esetében volt szervkivétel, míg tavaly ez a szám még 182 volt. A donáció ellen tavaly kevesen tiltakoztak, 16 alkalommal hiúsult meg a szervadományozás a család ellenvetése miatt, három esetben volt kiskorú a donorjelölt, közli a lap.

(forrás: Magyar Nemzet)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés