hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Varga Mihály szerint is kellenek a költségvetési felügyelők

Tizenhárom kórházban 2020 júniusáig maradnak az "első körben" kinevezett költségvetési felügyelők, mondta Varga Mihály az ATV-nek.

A pénzügyminiszter támogatja az Emmi javaslatát, hogy újabb, eladósodott 13 kórházba rendeljenek ki ilyen felügyelőket. Varga Mihály arra is emlékeztetett, hogy tavaly szeptemberben 13 kórházba – mások mellett a hatvani, jászberényi, bajai, a fővárosi Szent Rókusba, a Szent Jánosba - már delegáltak költségvetési felügyelőket, rendkívül széles jogosítvánnyal. Az intézmények valamennyi szerződését, kötelezettségvállalását ők ellenőrzik – sőt, vétójoguk van. A pénzügyminiszter szerint a biztosok működésének gazdálkodási szempontból "jótékony hatását" a kórházigazgatók, intézményvezetők is elismerik. Az "első körös" költségvetési felügyelők 2020 júniusáig maradnak a kórházaknál – mondta az ATV kérdésére a miniszter.

Tavaly szeptemberben "első körben" oda delegált kincstári szakembert a kormány, ahol az intézmények/kórházak lejárt adóssága már több volt, mint az éves bevételük tíz százaléka.

(forrás: ATV)
hirdetés

Könyveink