hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Vadnak találta a lazacos hirdetést a versenyhivatal

Hatmillió forint bírságot szabott ki a versenyhivatal (GVH) a Kyäni Europe AB-re, mert a vállalkozás valótlanul tulajdonított egyes termékeinek gyógyító hatást.

A vállalkozás 2012. február 1. és 2013. szeptember 18. között a Kyäni étrend-kiegészítő termékeit szórólapokon, honlapján és hírlevelekben népszerűsítette. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megítélése szerint a vállalkozás célja a reklámokkal elsősorban azon fogyasztók figyelmének felkeltése volt, akik kifejezetten egy betegség megelőzése, vagy meglévő betegségük tüneteinek enyhítése, gyógyítása, illetve egészségügyi állapotuk javítása miatt keresik a különböző terápiás lehetőségeket, módszereket. Ők a gyógyulás vagy gyógyító hatás reményében lényegesen érzékenyebben reagálnak a gyógyulást ígérő tájékoztatásokra, emiatt különös jelentősége van a tényszerű, túlzásokat nélkülöző, bizonyított állításokat tartalmazó tájékoztatásnak.

A GVH kiemelte azt is, hogy az étrend-kiegészítőkre vonatkozó ágazati szabályok szerint betegség megelőzésére, gyógyítására vagy kezelésére vonatkozó tulajdonság étrend-kiegészítőknek nem tulajdonítható. A Kyäni termékeket népszerűsítő hirdetésekben azonban több gyógyhatásra, betegségmegelőzésre vonatkozó állítás is szerepelt, amelyek egy része felhasználói tapasztalat, fogyasztói vélemény formájában jelent meg. A versenyhivatal szerint a vállalkozás fogyasztókkal szembeni tisztességtelen gyakorlatot folytatott azzal is, hogy a vizsgálat során nem tudta igazolni: a termékek ténylegesen rendelkeznek a hirdetett, egészségre ható tulajdonságokkal.

A termékekkel kapcsolatban számos piacelsőségi állítás is megjelent - (például: "az egyetlen termék a piacon, amely kombinálja az e-vitaminokat az Omega 3 zsírsavakkal"), de ezek bizonyítása sem történt meg a vizsgálat során - közölte a GVH.

Megalapozatlan állításokat tett a vállalkozás az alaszkai lazac antioxidáns-tartalmával és az alaszkai vadon élő lazacból kinyerhető halolajjal kapcsolatban is.

Ezek miatt a jogsértések miatt szabta ki az összesen 6 millió forint bírságot a versenyhivatal.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink