hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Gyógyítást ígértek, most fizethetnek

Két vállalkozásra összesen 3,1 millió forint bírságot szabott ki a versenyhivatal, mert azt állították, hogy az Avemar alkalmas betegség gyógyítására, kezelésére.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Biropharma Első Magyar Biotechnológiai Kft. (Biropharma Kft.) és a Bizalom Expressz Kereskedelmi és Csomagküldő Kft. (Bizalom Kft.) az Avemar termékekről -  2011. január 1. és 2013. szeptember 15. között különböző reklámokban  - jogsértő módon azt állította, hogy a készítmények alkalmasak a betegség gyógyítására, kezelésére.

Az élelmiszerekre vonatkozó reklámozási szabályok szerint tilos élelmiszernek gyógyhatást tulajdonítani. Az Avemar elnevezésű, granulátum és tabletta kivitelben értékesített termék különleges táplálkozási célú élelmiszernek minősül, azon belül a speciális gyógyászati célra szánt tápszer kategóriába sorolható, de még az ebbe a kategóriába tartozó termékeknek sem tulajdonítható a reklámokban gyógyhatás - hangsúlyozta a GVH.

A versenyhivatal kiemelte azt is, hogy a reklámokkal elsősorban azokat a daganatos betegségekben szenvedő fogyasztókat célozták meg, akik kifejezetten a gyógyulás, illetve a kezelések kiegészítése miatt keresik a különböző terápiás lehetőségeket. Az egészségre és az emberi szervezetre ható termékek esetén a különféle betegségben szenvedő, vagy az azt megelőzni szándékozó emberek sérülékeny fogyasztói csoportot alkotnak. Ők a gyógyulás vagy gyógyító hatás reményében lényegesen érzékenyebben reagálnak a gyógyulást ígérő tájékoztatásokra, emiatt különös jelentősége van a szabályoknak megfelelő tájékoztatásnak - írta közleményében a GVH.

A versenyhivatal megállapította, hogy a tájékoztatásokkal a vállalkozások jogsértést követtek el, és megtiltotta ennek folytatását. Ezen kívül bírság kiszabását is indokoltnak látta a GVH, a Biropharma Kft.-t 2 millió, a Bizalom Kft.-t 1,1 millió forint bírság megfizetésére kötelezte. Enyhítő körülményként vette figyelembe a vállalkozások kommunikációs gyakorlatának különböző módosításait, illetve a gyakorlat felfüggesztését is.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink