Új szubspecialitások jelentek meg a gasztroenterológiában

Milyen kihívások előtt áll napjainkban a gasztroenterológia? Várható-e a közel- és távolabbi jövőben olyan tudományos eredmény, amely segíthet ezek leküzdésében? Gondolok itt új gyógyszerfejlesztésekre, műtéti vagy más eszközös beavatkozásokra.

Az utóbbi években a gasztroenterológia különböző területein tapasztalható fejlődés a szakmán belül is különböző szubspecialitások kialakulásához vezetett. A fejlődés követése a gasztroenterológiai tevékenység egyre változatosabbá válását eredményezi, speciális elméleti és gyakorlati endoszkópos tudás megszerzését téve szükségessé. Ilyen körülmények között nemcsak az új ismeretek megszerzése és az új gyakorlati eljárások elsajátítása, bevezetése jelent kihívást, hanem a szakma egyben tartása is. Az oktatási tevékenység átalakításával, a gyakorlati oktatás minőségének javításával próbálkozunk, hatékonyabb, átfogó ismeretátadással. Ugyanakkor a gasztroenterológián belül megjelenő új területek által igényelt speciális tudásanyag két olyan új licencvizsga bevezetését tette szükségessé, mint a gyulladásos bélbetegségek és az ERCP.

A napi gyakorlat azt mutatja, hogy a modern gasztroenterológiai ellátás hatékonysága és minősége, az egyre változatosabb és egyre speciálisabb tudást és gyakorlatot igénylő tevékenység mellett is, ezek egyben tartásával és komplex tevékenységet nyújtó központok kialakításával biztosítható.

Az új endoszkópos fejlesztések egyre változatosabb és hatékonyabb beavatkozásokat tesznek lehetővé, indirekt módon megváltoztatva a sebészeti beavatkozásokat igénylő eltérések sprektumát is. A műtéti endoszkópia fejlődése egyben szorosabbá fűzi a kapcsolatot a sebészettel, és szükségessé teszi a gasztroenterológiai szubintenzív őrzők kialakítását, illetve fejlesztését.

A gyulladásos bélbetegségek incidenciája és prevalenciája az elmúlt években jelentősen emelkedett. A betegség patomechanizmusának megismerése a kezelési lehetőségek látványos fejlődését hozta az új biológiai szerek és „kis molekulák” megjelenésével, ami egyelőre távolról sem jelenti ezen betegségek jelentette problémák teljes megoldását.

Ugyanígy említhetnénk a funkcionális gasztroenterológiai kórképek vagy neuro-gasztroenterológiai fejlődését.

Változatlanul az egyik legnagyobb kihívást a malignus gasztroenterológiai kórképek jelentik. A gasztroenterológiai onkológiával való szorosabb együttműködés javíthatja a gyors és hatékony kezelések bevezetését, valamint a palliatív beavatkozások időzítésének optimalizálását.

Milyen a magyar lakosság gasztroenterológiai egészsége?

A gasztroenterológiai egészségről beszélve, annak fenntartása, megőrzése, a betegségek megelőzése szempontjából talán legfontosabb az életmód, az étkezési szokások, az elfogyasztott táplálékok minőségének kérdése. Természetesen ezen kérdések nagyobb része nem egy orvos-beteg találkozás során dől el, de mégis fontos a megfelelő tanácsadás, oktatás, illetve ennek kiterjesztése társadalmi szintre. Erre érezhetően a lakosság részéről jelentős igény van, és nagy a felelősségünk abban is, hogy ne valamilyen „aktuális csoda” diétában lássák általában az emberek és speciálisan a betegeink a megoldást, hanem olyan, fenntartható, igényes, kulturált étkezést javasoljunk, amely a minőségi élet fenntartásához és az egészség megőrzéséhez mai tudásunk szerint szükséges. Talán egyszerűen hangzik, de ilyen módon a funkcionális gasztroenterológiai kórképek és az epidemiológiai vizsgálatok eredményei alapján a gyulladásos és daganatos betegségek egy része megelőzhető.

A szorosan vett „tubuláris” gasztroenterológián túl a máj- és hasnyálmirigy-betegségek jelentős részében a nem megfelelő mennyiségű és minőségű ételfogyasztás, és kiemelten az alkoholfogyasztás, mint oki tényező jelenik meg, gondoljunk a zsírmáj, a cirrózis, az akut és krónikus pancreatitisek kialakulására.

Folytatva az onkológiai vonalat, talán a legfontosabb a gasztroenterológiai tumorok időben történő felismerése, szűrése. Jelenleg a gasztroenterológiai onkológiai statisztikáink szomorúak, figyelmeztetőek és egyben vállalhatatlanok. Ilyenek például a vastagbéldaganatok előfordulása és halálozása terén észlelt adatok, ahol európai viszonylatban nagyon rossz helyen állunk. Az elmúlt években biztatóan elindult a vastagbélszűrési program. Ennek folytatása, gyakorlatának pontosítása, javítása, következetes véghezvitele évek múlva hozhat statisztikailag is kimutatható eredményeket.

Hogyan lenne javítható a szűrési részvétel aránya? Milyen eredményeink vannak most a gasztroenterológiai daganatok korai felismerése terén, és mi lenne az ideális?

 A jövőben kiemelt stratégiai jelentőségűnek tartható a program kiterjesztése, hatékonyabbá tétele. Ennek egyik legfontosabb eleme az alapellátással való szorosabb kapcsolat, a családorvosok megnyerése, aktivitásának fokozása, valamint a lakosság irányába való kommunikáció javítása, amihez a szakmapolitika és a média részéről jelentős segítség szükséges. Lakosságalapú szűrés csak a populáció megnyerésével, hajlandóságuk fokozásával lehetséges. Ennek fontos eszköze a beavatkozás, a kolonoszkópia kivitelezésének megismertetése, eredményességének és biztonságosságának hangsúlyozása.

Van-e elég eszköz és szakember, azaz orvos és szakasszisztens a reménybeli optimális állapot eléréséhez?

Természetesen a várható nagyobb terhelésre a szűrőcentrumokat fel kell készíteni, vagyis kapacitásbővítésre lehet szükség.

Jelenleg optimális állapotról nem beszélhetünk. A várhatóan növekvő szűrési aktivitás több eszközt, szakembert és erre a tevékenységre szánt időt igényel. A szűrési tevékenységet kiemelten kell kezelni, elválasztva térben és időben a napi egyéb aktivitásoktól, az aktuális betegellátástól. Ahogy a szűrési kritériumok is meghatározzák, időigényes, tapasztalt, a polypectomia különböző formáiban is jártas vizsgálót igénylő beavatkozásról van szó. Így jutunk el az alapkérdéshez, illetve -feladathoz, a szakmai utánpótlás és a minőségi szakorvos- és szakasszisztens-képzés biztosításához.

Mi a helyzet a szakmai utánpótlással? Sikerül-e itthon tartani a fiatal szakorvosokat?

Az utóbbi évtizedekben az orvosi szakma általában jelentős változásokon ment át, és a jövőben várható, jelenleg alig megjósolható gyakorlati változások további kihívások elé állítják. Sok szempontból csökkent a szakma vonzereje, és ez megnehezíti a minőségi utánpótlást.

A gasztroenterológiai minőségi utánpótlás a szakma jellegéből adódóan jelent különösen speciális feladatot. A komplex, bonyolult, átfogó gondolkodást és gyakorlatot igénylő, több szubspecialitást átölelő, helyenként fizikailag is megterhelő beavatkozásokat jelentő gasztroenterológia értékes, de lehet, hogy egy induló fiatal számára első közelítésre nem a legvonzóbb terület. Főleg nem akkor, ha ez a komplex, igényes és fontos alaptevékenység nem megfelelően értékelt. A tevékenységek differenciált értékelése és anyagi kompenzálása elengedhetetlenül fontos a szakmai utánpótlás biztosításában, mind az orvosi, mind az asszisztenciavonalon. Kiemelten fontosnak tartom a képzés során olyan minőségi oktatás és példa nyújtását, amely a legkiválóbb diákokban keltheti fel az érdeklődést, és jelenthet elkötelezettséget a gasztroenterológia irányába.