2024. április. 16., kedd - Csongor.

Úgy tűnik, tényleg enged a kormány a jogállási törvény vitás kérdéseiben

Egyelőre elégségesek az intézkedések, amelyek a vírus terjedésének lassítását és az emberek egészségének védelmét szolgálják – hangzott el a csütörtöki Kormányinfón.

Elegendő lesz az ágy, a lélegeztetőgép és a munkaerő is a járvány második hullámában megbetegedő emberek ellátására – ismételte az újságírói kérdések nyomán többször is Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, online megtartott sajtótájékoztatóján, ahol a lapoktól érkező kérdéseket Szentkirályi Alexandra kormányszóvívő olvasta fel.

Éjféltől hatályosak azok a kormányzati intézkedések, amelyek a járvány terjedésének lassítását és a kórházak tehermentesítését szolgálják – foglalta össze a szóvívő a kabinet napokban hozott döntéseit. A szigorításokat Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn – a kötelező maszkviselés kivételével, mivel arról csak kedden tett említést – bejelentette, Gulyás Gergely mindezt azzal egészítette ki, bízik benne, hogy a szabályok, amelyeket harminc napra rendeltek el, beváltják a hozzájuk fűzött reményeket. Jelezte, a kormány napi rendszerességgel egyeztet orvosokkal, virológusokkal, matematikusokkal és az operatív törzzsel, ennek alapján hozza meg az aktuális helyzethez igazított döntéseit. Ezek tükrében dől majd el az is, hogy az intézkedések hatályát meghosszabbítják-e, vagy tovább szigorítanak azokon. Mint fogalmazott, az emberélet védelmét szolgáló szabályok az alapvető rendet biztosítják, azonban a munkát nem korlátozzák. Ha mindenki betartja a most elrendelt szabályokat, jó eséllyel lassulhat a fertőzés terjedésének üteme, és így nem fogja veszélyeztetni az egészségügyi ellátórendszer stabilitását – mondta a miniszter.

Rendkívül csekély annak az esélye, hogy az orvosok és ápolók ne tudják ellátni az egyre növekvő számban kórházi ellátásra szoruló betegeket, az egészségügy felkészült erre – folytatta kérdések nyomán a politikus. Több ízben leszögezte: a koronavírusosok ellátásához van elég ágy, sőt, a legrosszabb prognózis szerinti betegszámhoz képest kétszeres ágykapacitással rendelkezik az ágazat. Bőven van tehát tartalék a rendszerben, de a kormányzati intézkedések nyomán nem fordulhat elő, hogy egy orvosnak 20-40 beteget kelljen ellátnia, és az ápolás színvonala is tartható. A miniszter szerint Magyarországon nem fordulhat elő az, amit a tavaszi, első hullám során a nyugat-európai kórházakban tapasztaltunk.

Enged a kormány a kirendelésből

Elfogadja a kormány a Magyar Orvosi Kamara nyolc pontos javaslatát a kirendeléssel kapcsolatban – jelentette be szintén újságírói kérdés nyomán Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy az egészségügyiek jogállásáról szóló törvény lehetőséget ad a kormánynak arra, hogy az összes vitás kérdést rendeletben szabályozza. Ezek kidolgozása során a MOK, és más érdekképviseletek véleményére hagyatkozik. Megengedőek lesznek a másodállások tekintetében is, a többletmunka-vállalás lehetősége automatikus lesz az orvosok számára, „de a betegek és kórházak is joggal várják el, hogy a napi munkaidejét az állami intézményben töltse el az orvos” – fogalmazott a politikus.

Hamarosan lesz találkozó – fejezte ki bizakodását a miniszter arra a kérdésre válaszolva, hogy mikor egyeztetnek a kormányzat képviselői a Magyar Orvosi Kamarával (MOK) az egészségügyi jogviszonyról szóló törvényhez kapcsolódó kormányrendeletekről. Arra emlékeztetett, az operatív törzs vezetője, Pintér Sándor, valamint az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós is tárgyalt a Magyar Orvosi Kamarával korábban –, ám miután a jogviszonyról szóló szabályokról hamarosan dönteni kell, úgy vélte, lesz újabb egyeztetés.

A törvény jelentős része január 1-jével lép hatályba, így a most készülő rendeletekkel elsőként azt kell tisztázni,  hogy az új jogviszony mit jelent a gyakorlatban, hogy az érintettek ezen szabályok ismeretében dönthessenek arról, hogy vállalják-e az új szerződések aláírását – vélekedett a miniszter, hozzátéve azonban azt is, hogy – a hálapénz tiltásával együtt – lényegesen többen járnak jól a MOK által javasolt bértábla bevezetésével, mint akik veszítenek azzal.

Ingyenes lesz a koronavírus-vakcina, beadatni nem kötelező

Magyarország 6,5 millió adag vakcinára tarthat igényt annak a megállapodásnak a nyomán, amelyet az Európai Unió kötött az Oxford Egyetemmel együttműködő AstraZeneca oltóanyagával kapcsolatban, ez 13 milliárd forintba kerül – mondta Gulyás Gergely. Bár hivatalos keretek között egyelőre erre az egy vakcinára vonatkozóan van csak szerződés, minden más lehetőséget számba kell venni, ami lehetőséget biztosít arra, hogy néhány nappal, héttel vagy hónappal előbb jussunk hozzá az emberéleteket jelentő készítményekhez. Magyarország ezért tárgyal minden olyan vakcináról – legyen az orosz, kínai, vagy izraeli –, amely EU-s kereteken belül nem érhető el. Ugyanakkor a miniszter hangsúlyozta, hogy valamennyi oltóanyagnak meg kell felelnie a hazai és az európai gyógyszerengedélyezési és biztonsági szabályoknak, ezért valamennyi szert a lehető legalaposabban vizsgálnak meg a magyar hatóságok. Az oltás minden esetben ingyenes és önkéntes lesz – szögezte le a kabinetminiszter, aki szerint hazánk arra is készen áll, hogy licence birtokában idehaza állítsuk elő a készítményeket.

A populáció számára a koronavírussal szembeni nyájimmunitás a vakcinával, és a betegségen átesett emberek szervezetében kialakuló, a Covid-19-cel szemben 4-8 hónapig védelmet biztosító immunitással együttesen érhető csak el – vélekedett Gulyás Gergely.

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés