hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Reagált a MOK az Újratervezés programjára

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége nyolc pontban reagált az Újretervezés nevű orvoscsoport tegnap nyilvánosságra hozott programjára.

Kampány van. A Magyar Orvosi Kamara küldött állítási folyamata rövidesen kezdetét veszi, egyidejűleg és természetszerűen a választási kampány is beindult. Ez így van rendjén. A tagság aktivitása – melyet sok esetben hiányolunk – növekedni látszik, ötleteket és javaslatokat, építő kritikákat kapunk. Mindezt szívesen és örömmel fogadjuk. Közös érdekünk köztestületünk folyamatos építése, fejlesztése. A jobbító szándék azonban kevés. Aki érdemben és hitelesen kíván cselekedni, annak ismernie kell a kamarát, annak működését, a róla szóló törvényt, nem különben pedig az elmúlt két évtized dokumentumait, törekvéseit és nem utolsó sorban elért eredményeit.

Ezeket hiányoljuk a magát Újratervezés orvoscsoportnak nevező formáció legújabb, programalkotó megnyilvánulásából. Továbbá a Magyar Orvosi Kamara mindenkor következetesen ügyelt politikai függetlenségére, távol tartotta magát minden pártpolitikai befolyásolási kísérlettől, és ezen a gyakorlatán a jövőben sem kíván változtatni. Ezért a teljesség és a tisztánlátás érdekében a következőket kívánja nyilvánosan leszögezni:

1. Nem szerencsés, ha független köztestület programját olyan személy is jegyzi, aki aktív pártpolitikus, állami vezető szerepében ugyanazon köztestület meggyengítésén, sőt megszüntetésén munkálkodott, ma pedig számon kérően kritizál, ráadásul az egészségügy elüzletiesítését is minden erejével szorgalmazta szemben a MOK szolidaritás elven nyugvó, mindenki számára egyenlő eséllyel elérhető közfinanszírozott egészségügy megvédéséért, annak fennmaradásáért folytatott küzdelmével. (Mint köztudott, e nemzetstratégiai ügyben a Kamara győzött.)

2. Célszerű ismerni egy programalkotás és kampány során az alapvetéseket, így például azt, hogy egy választási ciklus nem 5, hanem 4 esztendős.

3. Nem „a következő 5 esztendő során” de sokkal hamarabb, legkésőbb 2022. január 1-ig kell elérni a csoport által felvetett nagyságrendű szakorvosi illetményt! Erről napjainkban folyamatos és intenzív tárgyalásokat folytat a Magyar Orvosi Kamara az illetékes kormányzati szervekkel.

4. Ugyancsak késedelmesnek ítéljük a hálapénz kivezetésére kitűzött 5 évet. Mai tárgyalásaink arról szólnak, hogy – a szakorvosi jövedelem jelentős javulásával egyidejűleg – erről sokkal hamarabb, de legkésőbb az előző pontban jelzett határidőig szülessen megállapodás. (Javaslatokat erre nem a jövőben kell benyújtani! Ezt ugyanis már sokszor és sokkal korábban megtettük!) Alig értelmezhető egyébként a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódexének hálapénzzel kapcsolatos kritikája is, az ugyanis semmilyen „kiskaput” nem tartalmaz e tekintetben.

5. Az iparűzési adó eltörléséért, a kereskedelmi kamarai hozzájárulási kötelezettség megszüntetéséért fellépni a MOK évtizedes múltra visszatekintő folytonos feladata, melyet kitartóan végez, annak sikeressége azonban kizárólag a döntéshozók elhatározásán múlott, illetve múlik.

6. Nyugdíj mellett munkát vállaló kollégáink, munkatársaink érdekében már sokkal korábban léptünk, 8 pontos érvrendszerünk hónapokkal korábban benyújtásra került, s ez napjaink egyik legfontosabb tárgyalási pontja. (A tárgyalások havonta több ülésben zajlanak.)

7. Kénytelenek vagyunk ezúton is határozottan visszautasítani a megfogalmazott célkitűzések között megbúvó gyanúsítást a köztestületi gazdálkodással kapcsolatosan! A Magyar Orvosi Kamara működése, költségvetése, a tagdíjak felhasználása teljesen transzparens, nyilvános, a törvényes szabályoknak mindenben megfelelve közzétett. Aki bármilyen módon ezzel kapcsolatban mást próbál állítani, az hitelt ront és hazudik.

8. Kamaránk tisztségviselői örömmel vennék, ha áldozatos munkájukat nem „a velük azonos korú orvos kollégák átlag fizetéséhez illesztve”, de legalább az orvosi kezdő fizetést elérő mértékben állapítanák meg. Ugyanis annak töredékéért, sokak pedig arról is lemondva tevékenykednek!

Végezetül és összegezve: legyen minél aktívabb választási részvétel, várjuk sorainkba a kamaráért, a tagságért munkálkodni kívánó kollégáinkat. Azokat, akik értik és megvédik köztestületünk gondosan kialakított értékrendjét, hagyományait, és azokra alapozva kívánnak a tovább fejlődés érdekében munkálkodni.

Az állásfoglalást a MOK honlapján tették közzé.

hirdetés

Könyveink