hirdetés
hirdetés
2021. október. 27., szerda - Szabina.
hirdetés

Probiotikumok hatására gyorsabban gyarapszanak a koraszülöttek*

A probiotikumoknak számos kedvező egészségi hatása ismert a különböző életkorokban, egy kutatás szerint azonban már az igen kis súlyú koraszülöttek súlygyarapodása is segíthető azzal, ha a gyomorszondán keresztül probiotikumokat is kapnak.

A probiotikumok korai alkalmazásával kapcsolatos biztató eredményekről amerikai kutatók számoltak be a Pediatric Academic Societies Vancouverben rendezett éves konferenciáján 2010-ben.

Mohamad Al-Hosni és munkatársai kis – 950 gramm alatti – súlyú koraszülöttek esetében próbálkoztak probiotikumok adásával oly módon, hogy a babák egy részénél a szondatáphoz probiotikumot is adagoltak, míg a többi csecsemő a hagyományos táplálásban részesült. A vizsgálat kezdetén felállított alaphipotézisük szerint a probiotikummal is kezelt csecsemők – az emésztés javulása következtében – nagyobb mennyiségű táplálékot lesznek képesek tolerálni, így súlyuk ütemesebben gyarapszik majd, és a gyorsabb fejlődés eredményeként kevesebb esetben válik szükségessé antibiotikumok adása a fenyegető fertőzések kivédésére.

Ötven csecsemő az anya utolsó havivérzésétől számított 34. hétig kapta az 500 millió kolóniaképző egység (CFU) Lactobacillus rhamnosust és 500 CFU Bifidobacterium infantist tartalmazó készítményt, míg 51 másik csecsemő szondatápját nem egészítették ki probiotikumokkal.

Az eredmények tulajdonképpen teljesen megfeleltek az előzetes várakozásoknak, hiszen a probiotikummal is kezelt babák gyorsabban gyarapodtak – bár a tápszer napi mennyisége valójában kevesebb volt, mint a probiotikum adásában nem részesült csoportban, az emésztés azonban jobb hatásfokúnak bizonyult. Mellékhatásokat nem észleltek, és a súlyos szövődmények (elsősorban a sepsis és az enterocolitis necrotisans) előfordulásában nem tapasztaltak különbségeket attól függően, hogy az adott csecsemő kapott-e probiotikumot vagy sem.

A kutatók szerint a kiváló eredmények azzal magyarázhatók, hogy a probiotikumokkal bejuttatott baktériumok hatására javul a kis súlyú koraszülöttek toleranciája és a tápanyagok bélből történő felszívódása, mely hamarosan többlet grammokban és gyorsabb testi gyarapodásban is megmutatkozik.

*Csak szakmai információként szolgál, indikáción túli alkalmazás nem támogatott.

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink