Elhunyt Rurik Imre, a Semmelweis Egyetem vendégprofesszora

Elhunyt Rurik Imre, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének vendégprofesszora – tudatta Szabados Ákos, XX. kerületi polgármester.

A SOTE-n végezte orvosi tanulmányait, majd a diploma megszerzése után urulógusként dolgozott tovább. 1989-ben körzeti orvos, majd 1992-től háziorvos lett a Vörösmarty utcai rendelőben.

Urológiából 1983-ban, háziorvostanból 1993-ban, üzemorvostanból 1998-ban, andrológiából 2013-ban tett szakvizsgát (60 évesen).
2008-tól tíz éven át a Debreceni Egyetem professzora, a Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszék vezetője volt, majd 2021-től a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének vendégprofesszoraként tanított.

Családorvosi munkája mellett végzett kutatásainak fő iránya az elhízás, a metabolikus betegségek és a táplálkozás összefüggései. Ebben a témakörben 2003-ban kapott PhD fokozatot. 2015-ben az MTA doktora, majd okleveles egészségügyi szakmenedzser lett.

2025-ben Richter Érdemrend Díjat vehetett át, ami az év legkiemelkedőbb tudományos vagy innovációs munkáját végző háziorvos különdíja. Az életműdíjat Prof. Dr. Rurik Imre a több évtizedes tudományos munkájával érdemelte ki.

„Hálával tartozunk a tanításáért, a kutatásért és a gyógyításért, Pesterzsébet egyik meghatározó tudós orvosa távozott el tőlünk. Emlékét örökre megőrizzük” – írta kedd esti Facebook-bejegyzésben a XX. kerület polgármestere.

„Távozása felfoghatatlan veszteség mindannyiunk számára” – Az SE Családorvosi Tanszék megemlékezése

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Rurik Imre egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének vendégprofesszora, életének 74. évében, méltósággal viselt súlyos betegségét követően hirtelen elhunyt.

Távozása felfoghatatlan veszteség mindannyiunk számára. Egy kivételes orvost, tudóst, tanárt és közösségépítőt veszítettünk el, aki évtizedeken keresztül meghatározó alakja volt a magyar családorvoslásnak, az alapellátás oktatásának és kutatásának, valamint a táplálkozástudománynak.

Oktatói és kutatói életút

Munkássága során mindvégig elkötelezett maradt a gyógyítás és az oktatás iránt. A pesterzsébeti Vörösmarty utcai rendelőben végzett háziorvosi hivatását egész életében megőrizte, a betegellátás mindvégig szakmai identitásának egyik legfontosabb alapja maradt.

A Debreceni Egyetemen 2010-ben habilitált, 2013-tól egyetemi tanárként dolgozott. Tanszékvezetőként generációk oktatásában és tudományos pályájának elindításában vállalt meghatározó szerepet; témavezetőként számos doktorandusz tudományos munkáját segítette, több tanítványa szerzett PhD-fokozatot. 2021-től a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének vendégprofesszoraként, valamint az Egészségtudományok Doktori Iskola oktatójaként folytatta munkáját.

Kutatásaival a magyar családorvosok között úttörőnek számított. 2015-ben az MTA doktora címet „Az elhízás terhe és következményei az alapellátásban” című értekezésével nyerte el. Munkássága messze túlmutatott saját kutatási területén: mindig a családorvoslás multidiszciplináris szemléletét képviselte, és következetesen kereste az együttműködés lehetőségét más orvosi szakmákkal és tudományos társaságokkal. Számos jelentős európai kutatási programban vett részt, több projektben magyarországi koordinátorként, ezzel is erősítve a hazai alapellátási kutatások nemzetközi jelenlétét.

Kiemelkedő szerep a szakmai közéletben

A magyar családorvoslás szakmai közéletében betöltött szerepe kiemelkedő volt. 2014 és 2020 között vezette a Családorvos Kutatók Országos Szervezetét (CSAKOSZ). Elnöksége alatt a szervezet az ő kezdeményezésére csatlakozott a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetségéhez, majd a Háziorvosi Világszervezet, a WONCA teljes jogú tagjává vált. Sokat tett azért, hogy a magyar családorvoslás mind a hazai, mind a nemzetközi szakmai közösségben erősebb és láthatóbb szerepet kapjon. Nemzetközi kapcsolatai révén aktívan részt vett a Primary Care Diabetes Europe, a European General Practice Research Network és a European Forum for Primary Care munkájában is.

Aktívan dolgozott a táplálkozástudomány és az obezitológia területén is. A Magyar Táplálkozástudományi Társaság elnökeként, valamint a Magyar Elhízástudományi Társaság alelnökeként hosszú éveken át a tudományos együttműködések, konferenciák és továbbképzések motorja volt.

Díjai és elismerései

Munkásságát pályafutása során számos rangos szakmai és tudományos elismeréssel jutalmazták:

  • 2009: Pro Sanitate díj

  • 2012: Kibédi Mátyus István-díj (Magyar Elhízástudományi Társaság) és Tangl Ferenc-díj (Magyar Táplálkozástudományi Társaság)

  • 2019: Tarján Róbert-díj (Magyar Táplálkozástudományi Társaság)

  • 2021: Honorary Life Direct Membership Award (WONCA Europe)

  • 2023: CSAKOSZ Életműdíj

  • 2025: Richter Érdemrend Díj az év legkiemelkedőbb tudományos vagy innovációs munkáját végző háziorvosként

Búcsú a kollégától

Imrét azonban nemcsak eredményei és tisztségei tették különlegessé. Elképesztő energia, kreativitás és határozottság jellemezte, miközben mindvégig korrekt, közvetlen és derűs ember tudott maradni. Az urológia és andrológia, a háziorvostan, valamint a táplálkozástudomány elismert szaktekintélyeként, háziorvosként, tanszékvezetőként, kutatóként, oktatóként és szakmai szervezetek vezetőjeként szinte megszámlálhatatlan szerepben állt helyt.

Sokat tett a CSAKOSZ-ért, az egyetemi családorvosi tanszékek együttműködéséért, a családorvoslás tudományos megerősítéséért és a magyar alapellátás fejlődéséért. Munkájával, elkötelezettségével és személyiségével maradandó nyomot hagyott kollégáiban, tanítványaiban és mindazokban, akiknek megadatott, hogy együtt dolgozhassanak vele.

Hálásak vagyunk azért, hogy ismerhettük, tanulhattunk tőle és dolgozhattunk vele.

Prof. Dr. Rurik Imre emlékét hálával és szeretettel őrizzük. Nyugodjék békében.

(Prof. Dr. Torzsa Péter, az SE Családorvosi Tanszék vezetőjének soraiból)

(forrás: Facebook)
hirdetés
hirdetés

Könyveink