hirdetés
2024. május. 08., szerda - Mihály.

Omninvest-ügy: holnap is az offshore-hátteret vizsgálják

Nem kapott érdemi információt az Omninvest hátteréről az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága a Nemzetbiztonsági Hivataltól, ezért kedden a főigazgatótól kérnek tájékoztatást –  mondta Simicskó István, a bizottság elnöke a hétfői zárt ülést követően.
A hétfői zárt ülésen az NBH egyik ezredesét hallgatták meg a képviselők több mint egy órán át, zárt ajtók mögött, a Képviselői Irodaházban. A bizottság elnöke az ülést követően újságíróknak azt mondta, nem kaptak érdemi információt az ülésen, ezért –  a féléves beszámolóval egybekötve –  kedden Balajti Lászlótól, az NBH főigazgatójától kérnek tájékoztatást. A bizottság többi tagja nem kívánt az ülésen elhangzottakról beszélni vagy újságírói kérdésekre válaszolni - tudósított az MR1-Kossuth Rádió Krónika című műsora.

Az Omninvest tulajdonosi hátterét homály fedi. A cég szóvivője, Németh Zsolt szerint az a fontos, hogy –  bár a fő tulajdonos valóban a Cipruson adózó Sumpter –  a pilisborosjenői cég minden kötelezettségét Magyarországon teljesíti. Itt adózik, itt foglalkoztat magyar munkahelyet, minden törvényi feltételnek megfelel –  fogalmazott. Az Omninvest 1995 óta állami szerződés alapján – versenytársak nélkül – költségvetési pénzből állítja elő az influenzaellenes hatóanyagot, évente körülbelül 1 millió 300 ezer ampullányit. Számítások szerint az elmúlt 14 évben körülbelül 15 milliárd forintot fizetett ki a cégnek a magyar költségvetés.
 
Négy évvel ezelőtt vissza nem térítendő támogatást is kapott –  kétmilliárd forintot –  a madárinfluenza elleni oltóanyag gyártásához. Akkor ezt bombaüzletként, tulajdonképpen befektetésként emlegették kormányzati körökben. Azt mondták, majd tőlünk vásárol a világ, s a befolyó pénz 14 százalékát visszakapja az állam. Csakhogy a madárinfluenza-járvány mégsem terjedt úgy, ahogy gondolták, a bombaüzletből pedig nem lett semmi. Nem tudni, egyáltalán vásárolt-e valaki az Omninvestes vakcinából.

MR1-Kossuth Rádió; Világgazdaság

cimkék

hirdetés

Könyveink