hirdetés
hirdetés
2017. november. 23., csütörtök - Kelemen, Klementina.
hirdetés

Napirenden a Parlamentben

Napirend előtt az egészségügyről, az interpellációk között a miskolci szuperkórházról és a szociális ágazat helyzetéről kérdezték a kormányt.

hirdetés

MSZP: a fociba öntött milliárdoknak jobb helye lenne az egészségügyben

Tóth Bertalan (MSZP) napirend előtt felidézte a magyar labdarúgó-válogatott múlt heti, Luxemburgtól elszenvedett történelmi vereségét, amellyel kapcsolatban úgy fogalmazott: miközben a kormány több százmilliárd forintot fordít sportcélra, nagyrészt futballra, több százezer magyar ember közelében nincs háziorvos, és nem jut hozzá megfelelő gyógyszerekhez. A stadionokba öntött milliárdoknak jobb helye lenne az egészségügyben – mondta, úgy fogalmazva: az emberek nem azért fizetnek adót, hogy aztán a kormányfő hobbijára költsék a pénzt.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára úgy reagált: az MSZP még a focinál is gyengébben teljesít. Azt is mondta, hogy az MSZP az IMF és az Európai Bizottság javaslatára elvett egyhavi bért minden magyar egészségügyi dolgozótól, 16 ezer ágyat szüntetett meg az egészségügyben, és elküldtek 6 ezer embert az ágazatból.

Az MSZP interpellált a miskolci szuperkórházról

Gúr Nándor (MSZP) arról beszélt, hogy előzetesen egyebek között a dolgozók terhelésének csökkentésével, gyorsabb és jobb ellátással indokolták a miskolci szuperkórház létrehozását. Ebből azonban nem sokat látni, megindult az orvosok elvándorlása, rezidensek sem jönnek. Kitért arra is, hogy megszüntették a gyermekegészségügyi központot, a vezetőjét pedig eltávolították, bár 2020-ig szólt a szerződése. Felszámolták továbbá az oktatási, tudományos hátteret – sorolta. Miért teszik tönkre még azt is, ami az elmúlt években jól működött?  kérdezte.

Rétvári Bence államtitkár úgy reagált, hogy ebből a hozzászólásból megismerhető, miként működik a szocialista álhírgyár. Nem történik ugyanis más, mint átnevezik a gyermekegészségügyi központot. Ugyanazon emberek, ugyanott tudnak majd dolgozni a gyermekek érdekében, sem az ellátás, sem a szakmai színvonal nem kerül veszélybe  jelezte, hozzátéve: az átalakítás kizárólag a menedzsmentet érinti, az átalakítás az orvosi kar egyetértésével történik. Továbbra is itt dolgozik majd 17 rezidens  jelezte, és felsorolta azon intézményeket, amelyeket a szocialisták kormányzása idején zártak be.

A képviselő a választ nem fogadta el, a parlament 112 igen, és 26 nem szavazattal jóváhagyta.

Jobbik: hatalmas problémák a szociális ágazatban

Sneider Tamás a szociális ágazatban uralkodó állapotokat tette szóvá. Szavai szerint a szociális várólistán közel 30 ezren szerepelnek, a tényleges várakozók száma azonban meghaladhatja a 41 ezret, nagyrészük idős ember. Emellett egyre növekvő munkaerő-hiány sújtja az ágazatot. Szavai szerint hatalmasak a problémák, az alap- és szakellátás egyaránt óriási forráshiánnyal küzd, a bérek rendkívül alacsonyak, 119 ezer forint az átlagfizetés. Ez lenne a szociális életpálya-modell?  kérdezte a jobbikos politikus.

Rétvári Bence közölte: igyekeznek segíteni sok-sok irányból, az a cél, mindenki biztonságban érezhesse magát. 2010-ben 85 ezer, mostanra már több mint 93 ezer azok száma, akik a szociális ellátásban a rászorulókról gondoskodnak. A közvetlenül rászorulók mellett dolgozó szakmai végzettséggel bírók száma 10 ezerrel nőtt. 8,9 milliárdból 3 ezer férőhelyet korszerűsítettek, nőtt a férőhelyek száma is  mutatott rá. A bentlakásos intézményekben lévők gondozására fordított összeg 55 milliárdról 95 milliárdra emelkedett  jelezte, hozzátéve: ezt a magyar gazdaság erejéből tudták megtenni. Kitért a bérfejlesztésre is, s jelezte: összesen 65 százalékkal emelkednek a keresetek.

A képviselő a választ nem fogadta el, a parlament 111 igen és 21 nem szavazattal elfogadta.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Könyveink