hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Miniszteri biztost kapnak a védőnők

Május közepétől Bábiné Szottfried Gabriella, Vác térségének fideszes országgyűlési képviselője miniszteri biztosként irányítja a magyar védőnői hálózat 700 millió forintos uniós támogatásból történő megújítását.

Bábiné Szottfried Gabriella [Forrás: fidesz.hu]A kinevezést Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere jelentette be szombaton Vácon, ahol a mintegy kétmilliárdos EU-forrásból rekonstruált Jávorszky Ödön Kórház projektátadó ünnepségén mondott beszédet. Kiemelte: a hungarikumnak számító védőnői hálózat megerősítését levezénylő majdani miniszteri biztos korábban ebben a kórházban dolgozott nővérként, így egy hozzá közel álló országos programba kapcsolódik be.

Sámoly György, a váci kórház főigazgatója avatóbeszédében kiemelte: az uniós és hazai támogatás jóvoltából csaknem 200 ezer, főként Vác, Szob és Dunakeszi környékén élő ember egészségügyi ellátása válhat európai színvonalúvá. Bár az előre nem látott nehézségek - például a kivitelezői közbeszerzési pályázat háromszori kiírása, a több száz milliós többletköltség, illetve a projektgazda menet közbeni változása - miatt jelentősen csúszott a beruházás átadása, most egy 426 ágyat és csaknem nettó tízezer négyzetmétert érintő, az energiatakarékosságot is szem előtt tartó munka ért véget. Még a nyáron sor kerülhet az elavult orvosi eszközpark cseréjére is a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) anyagi támogatásának köszönhetően - húzta alá a főigazgató.

Szinkronvágás

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink