hirdetés
2021. december. 02., csütörtök - Melinda, Vivien.

Már lehet pályázni az Év Medikusa díjra

A korábbi évekhez hasonlóan a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság együttműködésben a Magyar Orvostanhallgatók Szövetségével idén is pályázatot ír ki Év Medikusa címmel. A 400 ezer forintos pénzjutalommal járó díj célja elismerni a sikeres egyetemi tanulmányaik mellett kiemelkedő közéleti teljesítményt nyújtó orvostanhallgatókat, akik legtöbbet tesznek az emberekért, a közösségért és aktív résztvevői voltak a COVID-19 járvány elleni küzdelemnek.

A 44. Medicina konferenciához kapcsolódva a Medicina Fórum zsűrije, a Magyar Kórházszövetség,
az Orvos Szakmai Kollégium és a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság hirdeti meg a díjat és bírálja el a beérkezett pályázatokat.

Olyan orvostanhallgatók jelentkezését várják, akik jelenleg tanulmányaikat folyatják valamelyik orvosegyetemen és legalább 2 lezárt félévvel rendelkeznek. Az Év Medikusa Díj nyertese 400.000 Ft pénzjutalomban részesül.

A zsűri elnöke:

Prof. dr. Kovács Árpád egyetemi tanár, a Költségvetési Tanács elnöke

A zsűri tagjai:

Prof. dr. Kosztolányi György, az MTA alelnöke

Prof. dr. Szökő Éva, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság elnöke

Dr. Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese

Dr. Gaál Péter, a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság elnöke

Nógrádi Tóth Erzsébet, a Medicina Fórum projektigazgatója

A pályázáshoz a pályázati adatlapot itt lehet elérni!

A pályázatokat a szükséges mellékletekkel együtt az This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címre várják 2021. október 10-ig.

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!

Könyveink