hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Kabinetfőnököt és projektvezetőt kap az OGYÉI (Kiegészítve!)

Az év végével részben megújul az OGYÉI felső vezetése: Nagy Szilárd és Szolyák Tamás főigazgató-helyettesként dolgoznak a gyógyszerészeti hatóságnál, az ÁNTSZ-nél pedig úgy tudják, valóra válhat Szentes Tamás álma is.

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) Gyógyszerészeti és Táplálkozástudományi Főigazgatóságait keddtől Szolyák Tamás vezeti – tudta meg a MedicalOnline. A szakember a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi karán végzett, miután 15 évet töltött a Novartis Csoportnál, illetve annak jogelődjénél számos pozícióban. A Novartis Hungária Kft. ügyvezető posztjáról távozva az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) egyik projektjének, a TÁMOP 6.2.5. B-nek lett a szakmai vezetője. A projekt november végén zárul.

Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) tavasszal, az egészségügy háttérintézményeinek átszervezésekor olvadt be a gyógyszerészeti intézetbe, az akkor kialakított OÉTI-főigazgatóságot az országos intézet korábbi főigazgató főorvosa, Martos Éva, az OGYI-t dr.Kőszeginé Szalai Hilda vezette.

Az Ellenőrzési és Technológiai Főigazgatóságot – az OGYÉI-től később kapott pontosító tájékoztatás szerint már november 16-tól – az a Nagy Szilárd igazgatja, akit annak idején Zombor Gábor kért fel a kabinetfőnöki feladatok ellátására az egészségügyért felelős államtitkárságon. A fül-orr gégész szakorvos azt megelőzően a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórház orvos-igazgatója volt. A gazdasági főigazgató-helyettesi pozícióban is változás lesz: Skultéty László – legutóbb az Állami Egészségügyi Ellátó Központ egyik TÁMOP-projektjének intézményfelügyeleti szakmai vezetője, majd szakmai igazgatója – irányítja az intézet gazdálkodását. 

Vezetőváltásra készülnek az Országos Tiszti-főorvosi Hivatalban (OTH) is, hiszen a jelenlegi főorvos, Paller Judit december 31-gyel nyugdíjba vonul. Az ÁNTSZ berkein belül néhány hónapja köztudott, hogy nagy valószínűséggel Szentes Tamás, az ÁEEK irányítását jelenleg megbízottként ellátó főigazgató-helyettes kaphatja meg a posztot – tájékoztatott forrásunk. A sebész szakorvos korábban Pesti Imrét váltotta a Fővárosi Önkormányzat szociális- és egészségügyért felelős főpolgármester-helyettesi székben, ám miután a pozíció fenntartása a budapesti kórházak államosításával okafogyottá vált, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) tavaszi átszervezésével kialakított új kórházfenntartó főigazgató-helyettese lett.

 

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

cimkék

hirdetés

Könyveink