hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.

Egészségügy-átalakítás: Februárban következik a háttérintézmények felülvizsgálata

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár a héten elnökségi ülésen járt az orvoskamaránál,  a látogatásról a Weborvos közölt terjedelmes beszámolót.

A kinevezése előtti beszélgetésekből az államtitkár azt szűrte le, hogy a politika nem fél a változástól, csak az a baja, hogy eddig nem voltak meghatározott célok és irányok. Mindig csak annyi hangzott el, hogy pénz kell, és akkor megoldódik minden. Szerinte a politika nem zárkózik el, sőt várja az ágazatot megújító kidolgozott terveket – írja beszámolójában a Weborvos.

A feladat nehézségének szemléltetésére példaként az államtitkár elmondta, hogy sokak szerint minden rendben lenne, ha az egészségügy GDP arányos részesedését a visegrádi négyek átlagára, tehát 1,2-1,4 százalékkal emelnék. A jelenlegi adatok alapján azonban csak a bérrendezésre, arra, hogy ne menjenek el az egészségügyben dolgozók az országból, legalább 370 milliárd forintot kellene költeni. Ez az összeg már meghaladja az említett százalékos arányt, és még szó sem esett például a szállítókról – hangsúlyozta. Mindez azt jelenti, hogy hozzá kell nyúlni a struktúrához.

Az új koncepció első nagy megméretése februárban lesz – mondta az államtitkár. – Ekkor vizsgálják felül háttérintézmények működését. „Az a kérdés, hogy megtalálom-e a hangot mindenkivel, hogy ne útközben álljunk meg, hanem végig tudjuk ezt csinálni a következő évben." Mint elmondta: 2016 végére már mindenképp eredményeket kell felmutatnia, mert ezt vállalta.

A következő fél-egy évben öt feladatra koncentrál az államtitkárság. Az egyik legfontosabb az alapellátás átalakítása. Másik fontos terület a fővárosi ellátás újraszervezése, az új budapesti kórház megtervezése. A harmadik: annak kidolgozása, hogyan lehet leválasztani a tényleges betegellátásról az E. Alapot terhelő, valójában szociális ellátást nyújtó „ágyakat". A negyedik a szakvizsga- és kompetenciarendszer újragondolása, és végül a kancellária modell kialakítása. Azt is hangsúlyozta, hogy az átalakításra van uniós forrás – olvasható a weborvos.hu-n.

 

(forrás: WebOrvos)
hirdetés

Könyveink