2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Instagram oldalt nyitottak a dél-budai centrumkórháznak

Már Instagramon is elérhető a főváros egyik legjobb kórháza, és az épülő dél-budai „Szuperkórház”! – írja a Blikk.

A Szent Imre kórház első embere azért hozta létre a fiókokat a népszerű közösségi internetes oldalon, hogy az emberek ezen a felületen közkinccsé tehessék a kórházzal kapcsolatos örömteli híreket. Itt a helye azoknak a fotóknak is, amelyeken a dolgozók bepillantást engednek azokba az élethelyzetekbe, amikor éppen a kulisszák mögött dolgoznak, vagy éppen rekreálódnak.

A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi intézményt az emberek ne csak mint kellemetlen élmények színhelyét, hanem a gyógyulás, a születés, és az öröm helyszínével is azonosítsák.  A közösségi média felhasználok többsége a fiatalabb generációhoz tartozik igy őket szeretnék megszólítani az ötlettel.

– A Szent Imre Egyetemi Oktatókórház nagy hangsúlyt fektet, arra hogy a pácienseket és hozzátartozóikat közelebb hozza az intézmény dolgozóihoz és munkájukhoz, ezen indíttatásból szerveztük az országban elsőként a “Kórház éjszakája” című rendezvényünket is, ahogy most életre hívtuk az Instagram oldalunkat, ahol reményeink szerint bepillanthatnak majd az emberek a kórház életébe, mind a páciensek, mind a dolgozók aspektusából – nyilatkozta a Blikknek Bedros J. Róbert az intézmény főigazgatója, és az új Dél-budai Centrum projekt miniszterelnöki megbízottja.

(forrás: Blikk)

cimkék

hirdetés

Könyveink