hirdetés
2019. szeptember. 21., szombat - Máté, Mirella.
hirdetés

Honvédkórház: türelmet és lojalitást kérnek

Állománygyűlésen értékelte az elmúlt hetek eseményeit a Honvédkórház parancsnoka. Lojalitást és türelmet kért december végéig az orvosoktól és a meghívott érdekvédőktől, közli a Népszava.

hirdetés

Ezzel szemben megjelent a Budapesti Orvosi Kamara nyílt levele, melyben a honvédelmi- és a humán minisztertől valamint a főpolgármestertől azt kérik: sürgős intézkedésekkel tegyék biztonságossá a kórház működését. A lap is úgy tudja: a helyzet a régi. Azaz lényegében semmi sem változott Zacher Gábor távozásával. A sürgősségi osztályon maradtak a feszültségek, a szakemberhiány orvoslására mindössze annyi történt, hogy a kórház más osztályainak dolgozóit „vezényelték” a Honvédkórház sürgősségi osztályára. Információik szerint a kórház vezetése osztályonként meghatározta, hogy havonta hány munkanapon kell az adott területnek „kiállítania” a sürgősségin szolgálatot teljesítő ügyeleti teamet. Van olyan osztály, amelyiknek néhányat napot és van olyan is, amelynek akár két hétet is vállalnia kellett saját feladataik ellátása mellett.

Mint emlékezetes: a Honvédkórház aneszteziológus és traumatológus szakorvosainak csaknem fele mondta fel augusztus végén az önkéntes túlmunka szerződését. Zacher főorvos látványos lemondása után ugyan jelentős (óránként hat- és nyolcezer forintos) béremelést ígértek az ott maradó szak- és váltásvezető orvosoknak, valamint hirtelen a honvédségi műszerraktárak is megnyíltak. Ám úgy tűnik, a problémák nem oldódtak meg. Lapunk úgy tudja, továbbra is kevés az orvos, a hadra fogható szakdolgozó is. Hogy a krízisben ígért többletfizetést megkapják-e, csak a novemberi bérfizetésnél derülhet ki.

(forrás: Népszava Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink