2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Hollandiában engedélyezik a 1-12 éves gyerekeken az eutanáziát

Hollandia lett a világ második országa Belgium után, ahol engedélyezik, hogy az 1-12 éves korú, gyógyíthatatlan betegségekben szenvedő gyerekeken eutanáziát hajtsanak végre, írja az RTL.

Hollandiában nemrég engedélyezték az 1-12 éves korosztály számára, hogy szigorú körülmények mellett véget tudjanak vetni életüknek, illetve az utóbbi időben Kanadában is heves vitákat váltott ki egy erre irányuló tervezett törvénymódosítás. De miért dönt úgy egyre több ország, hogy engedélyezik ezt a felkavaró orvosi beavatkozást, és milyen ellenérveket hoznak fel a törvényváltoztatások kritikusai?

A holland törvényváltoztatás nem a semmiből jött: az egészségügyi minisztérium még 2019-ben tett közzé egy tanulmányt, amely számos gyerek négy évvel ezelőtti haláláról szólt. A jelentés nem ment részletekbe, ám ekkoriban sokat lehetett hallani arról, hogy a halálos betegségben szenvedő gyerekek számára az orvosok és a szülők közös beleegyezéssel siettették a halál eljövetelét a kezelés során, hogy megkíméljék a fiatalokat még több szenvedéstől. Itt olyan páciensekről beszélünk, akiknek már tényleg csak kínból állt az élete: gyerekek, akiknek kezelhetetlen agytumorai folyamatos hányáshoz, sikoltozáshoz, és rohamokhoz vezettek, vagy olyan epilepsziások, akiken kifogott minden kezelés, és akiknek akár többszáz rohamuk is lehetett egyetlen nap alatt.

Ez a jelentés az eutanáziaszabályok lazítását javasolta a kormány számára. Fontos megjegyezni, hogy a holland szabályozás eltér a belgától: az itteni törvények szerint gyakorlatilag illegális marad a 12 éven aluli gyerekek eutanáziája, ám az ügyészek jogkört kapnak arra, hogy különleges körülmények között ne emeljenek vádat az ilyen beavatkozást elvégző doktorok ellen. 

Ez azt jelenti, hogy ha valaki egy gyerek eutanáziájáról dönt, annak komolyan fel kell készülnie arra, hogy később a hatóságok előtt is megvédje döntését.

Ezeket a különleges körülményeket a 2005-ben született Groningen-protokoll alapján állapítják meg a hatóságok. Ekkor orvosok és jogi szakértők közösen publikáltak egy útmutatót arra, hogy mikor etikus az eutanázia egy éven aluli gyerekek esetében. A protokoll része többek között az is, hogy mennyire biztosak az orvosok a diagnózisban, illetve hogy mindkét szülő, illetve egy független orvosszakértő támogatják-e a döntést. A protokoll azt is előírja, hogy csak akkor lehet eutanáziát végezni, ha a páciens szenvedései „reménytelenek és kibírhatatlanok”. A törvénymódosítás szerint ugyanez lesz érvényes az 1-12 éves korosztályra, írja az RTL.

(forrás: RTL.hu)
hirdetés

Könyveink