2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

Felfüggesztették az ohiói abortusztörvényt

Egy amerikai szövetségi bíró felfüggesztette szerdán azt az Ohióban idén tavasszal jóváhagyott abortusztörvényt, amely bírálói szerint gyakorlatilag lehetetlenné tenné a terhességmegszakítás alkalmazását a közép-nyugati államban.

Előzetes intézkedésével Michael Barrett szövetségi kerületi bíró megtiltotta a túlságosan is szigorúnak ítélt abortusztörvény életbe léptetését. A törvény, amelyhez hasonlót az elmúlt hónapokban az Egyesült Államok több tagállamában is elfogadtak, a magzat első szívdobbanásától, vagyis általában a terhesség hatodik hetétől, börtönbüntetés terhe mellett tiltaná a mesterséges terhességmegszakítást. A Szívdobbanás Védelme elnevezésű törvényt Mike DeWine, Ohio republikánus kormányzója áprilisban írta alá, és július 11-én kellett volna életbe lépnie.

Érvelésében Barrett bíró azt hangoztatta, hogy a szigorú törvény "feleslegesen terhelné meg" a nők abortuszhoz való jogát. A bírói döntés után Mike DeWine szóvivője közleményben hangsúlyozta: "A kormányzó régóta úgy tartja, hogy ezt a kérdést az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságának kell eldöntenie".

Több tagállamban, például Tennessee-ben, Georgiában, Alabamában a republikánus törvényhozók és híveik arra számítanak, hogy a szigorú abortusztörvényeket ellenzőik bíróságon támadják majd meg, s így az ügy az alkotmánybíróság szerepét ellátó szövetségi legfelsőbb bíróság elé kerül. A szigorúságot pártolók abban reménykednek, hogy a konzervatív többségű alkotmánybíróság esetleg megváltoztatja a korábbi, 1973-ban hozott Roe/Wade döntését, amely legalizálta a terhességmegszakítást az Egyesült Államokban.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink