hirdetés
2019. október. 19., szombat - Nándor.
hirdetés

Együttműködik az Emmi és a Kórházszövetség

Együttműködési megállapodást írt alá az Ember Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) kedden; a dokumentumot Kásler Miklós miniszter és Svébis Mihály, az MKSZ elnöke látta el kézjegyével.

hirdetés

A miniszter az aláírás után azt mondta, a kormányprogramban megfogalmazott új egészségkultúra jegyében a kormány arra törekszik, hogy az egészségügy minden szereplőjével kiváló kapcsolatot alakítson ki. Mint mondta, a közös cél a magyar lakosság egészségének megóvása, különös tekintettel a gyerekekre, illetve a beteg emberek gyógyítására. Ennek érdekében indult el az alap- és sürgősségi ellátás átalakítása és az öt nemzeti egészségügyi program kidolgozása és megvalósítása.

Kásler Miklós kiemelte, hogy a kórházaknak ebben nagy szerepük van, és hasonlóan más szakmák érdekvédelmi szervezeteivel, úgy a Kórházszövetséggel is partneri viszonyt kívánnak kialakítani. "Tudjuk, hogy a Magyar Kórházszövetség mit képvisel és mennyit ér", fogalmazott a tárcavezető, hozzátéve, ennek jegyében írta alá a szövetség elnökével az együttműködési megállapodást.

A kiosztott sajtóanyag szerint a felek kinyilvánították, hogy a társadalmi egyeztetés elősegíti a jó minőségű és az életviszonyoknak megfelelő jogszabályok megalkotását. A dokumentum értelmében a minisztérium időről időre konzultál a Kórházszövetséggel az egészségügyet érintő kérdésekben, továbbá az MKSZ jogosult jelezni a minisztérium felé, hogy milyen témákban tartja szükségesnek jogszabály-tervezetek előkészítését, és jogosult ezekkel kapcsolatban javaslatait előterjeszteni.

A Magyar Kórházszövetség szerdától Egerben tartja három napos kongresszusát, amelyen a szakma képviselői vitatják meg az ágazat legfontosabb kérdéseit.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink