hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Egyelőre nincs fennakadás a Péterfyben

A Népszava szerint a traumatológusok tiltakozó akciója egyelőre nem okoz problémát az ellátásban.

Most éppen a fővárosi Péterfy kórházhoz tartozó országos baleseti intézetben szakadt át a gát. A 444.hu számolt be arról, hogy 84 orvos felmondta az önkéntes túlmunkaszerződését, mert a főigazgató nem tudta teljesíteni a bérkövetelésüket. Jelezték azt is, hogy a jövőben kínosan ügyelni fognak arra, hogy csak akkor dolgoznak, ha van mellettük elegendő beosztott asszisztens.

A Népszava információi szerint a traumatológusok tiltakozó akciója egyelőre nem okoz problémát az ellátásban, sem a májusi, sem a következő havi ügyletek beosztásánál. A kórház 30 százalékkal több traumatológust foglalkoztat, mint amennyi az ügyelet megszervezéséhez feltétlenül szükséges.

A traumatológusok két hete kérték, hogy kezdődjenek el a bértárgyalások, mert legalább annyi óradíjat szeretnének maguknak, mint amennyit az aneszteziológusok kapnak. Szerintük ugyanis elfogadhatatlan, hogy miközben ugyanazokat a betegeket látják, az aneszteziológus bér jelentősen magasabb. A két szakma bére közötti különbség most óránként egy-két ezer forint, ami havonta már a vállalt ügyeleti óráktól függően kétszázezret is kiadhat.

Amíg nincs átfogó, érdemi béremelés az ágazatban, addig folyamatosan rendre előfordulhatnak az ilyen helyzetek – reagált a lapnak a történtekre Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Ha nem történik központi intézkedés a bérek rendezésére, kezelhetetlenné válhat a helyzet – véli a kamara elnöke.   

(forrás: 444.hu, Népszava Online)
hirdetés

Könyveink