hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Égető a szakemberhiány Budapesten

Szakemberhiány miatt lemondta baleseti ügyeleteinek egy részét a Honvédkórház, az okoknak az ATV járt utána.

Négy mentőautó ment be, és hét jött ki a Honvédkórház mentőbejáratán vasárnap az alatt az egy óra alatt, amíg az ATV kamerája a kórház forgalmát figyelte. A négy érkező mentőautóból is csak egy használta a szirénáját.

Kunetz Zsombor a blogján arról ír, ezen a hétvégén a Honvédkórház nem is fogadott többszörös, súlyos sérülteket. Az egészségügyi szakértő szerint mindez az orvoshiányra vezethető vissza, a nyári szabadságolások idején pedig tovább eszkalálódhat a helyzet.

"Ez azt is jelenti, hogy az olyan nagy állami rendezvények, amelyeknek eddig a Honvédkórház volt a lebonyolítója, vagy háttérintézménye, mint akár a Forma 1, azoknak vagy a megrendezése kerül veszélybe, vagy pedig más kórházakat fognak megbízni ezen feladatok ellátásával." – mondta Kunetz Zsombor, egészségügyi szakértő.

"Emberhiány miatt legjobb tudomásunk szerint, de még egyszer mondom, hogy hivatalos információnk erről nincs, az ott dolgozó kollégáktól érdeklődtünk, hogy mi a helyzet." – kezdte Dénes Tamás. A RESZASZ elnöke szerint a teljes budapesti betegellátás kaotikus és idejét múlt, ám az ígért szuperkórházakra még valószínű éveket kell várni. Majd úgy folytatta: "Igenis van emberhiány Budapesten és minden kórházban, közöttük nyilván a Honvédkórházban is, de ez más kórházra is jellemző."

A Honvédkórház elismerte, hogy most hétvégére lemondta az úgynevezett 3. progresszivitási szintű sérültek fogadását, ám a kórház megbetegedésekre hivatkozik, és visszautasítja a rágalmakat. A Honvédkórház az ATV-nek azt írta, az ügyelet lemondása felelős döntés volt, a kórház pedig hétfőtől újra fogadja a sérülteket.

(forrás: ATV)
hirdetés

Könyveink