hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Éger István: Tovább kell erősíteni a professzionalizmust!

Szemben a kritikus véleményekkel, Éger István elnök tovább professzionalizálná az orvosi kamara országos vezetőségét, és a tisztségviselők mainál jobb bevonása mellett a központi apparátus létszámát is növelné. Bár a minisztérium a MOK elnökének meglátása szerint jelentősen akadályozni igyekszik a köztestület munkáját, szerinte semmi okuk arra, hogy a szombati küldöttközgyűlésen elhalasszák a tisztújítást.

– Nyolc és fél év munkával a hátam mögött vajon mi olyan vadítóan újat mondhatnék, amely hitelesebb lenne, mint az elnökségben eltöltött idő? – kérdez vissza Éger István, a Magyar Orvosi Kamara hivatalban lévő elnöke, amikor a MedicalOnline arról kérdezi, mit tervez, mit változtat, ha újraválasztják. Mint fogalmaz: rendkívül nehéz, kiégett, kiürült környezetben, súlyos társadalmi közbizalomvesztés közepette kell megtalálni az immár teljes körű tagsággal bíró köztestület lehető leghelyesebb útját – a jelenlegi gazdasági helyzetben. Mint mondja, ennek érdekében az eddigi következetességgel képviseli továbbra is kollégái és rajtuk keresztül a beteg emberek érdekét.

eger_istvan

Éger István reméli, ma már senki számára nem kérdés, milyen politikai irányultságú. Azaz, hogy a hivatásrendi köztestület pártpolitikailag semleges; egyedül az orvos és a beteg oldalán áll, és egyetlen politikai kurzusra sincs tekintettel. Az orvosi kamara szerkezetét négy évvel ezelőtt megújították, és az idő igazolta, hogy ez a szerkezet jó – vallja az elnök, aki a szervezet működésének mikéntjével azonban elégedetlen. Fokozni szeretné ezért a tagság aktivitását, s bővíteni mindazokat "a tagközeli szolgáltatásokat", amelyekre a költségvetés által biztosított fejkvóta eddig is lehetőséget nyújtott volna mintegy 100 milliós nagyságrendben, ám a szervezetek "megközelítőleg sem használták ki a lehetőségeket."

– Szemben a kritikai hangokkal, határozottan állítom, hogy a Magyar Orvosi Kamara szervezetét tovább kell professzionalizálni – mondja Éger István. Annyi ugyanis a teljes felelősséget és egyben jogkört igénylő feladat, hogy ezt a munkát csak főállásban, ám a tisztségviselők mainál jobb bevonása mellett lehet hatékonyan ellátni.

Az elnök példaként Ausztriát hozza fel, ahol mintegy 20 százalékkal kevesebb a lakos és az orvos egyaránt. Bár – szemben a hazai gyakorlattal – a tartományi kamarák ott teljes jogi önállósággal bírnak, az országos szintet jelentő szövetségi kamarának Bécsben 100 fős apparátusa van. A magyar kamarai apparátusban jelenleg 18-an főállású alkalmazottak, s ezt a számot a jelenleginél hatékonyabb fellépés érdekében, Éger István szerint bővíteni kell.

Köbli Anikó
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Hospice szakápolástan

    Az otthoni hospice ellátás egyre jobban terjed hazánkban. Jelen kötet segítséget nyújt a haldokló betegek otthoni ellátásában, ápolásában a...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Delfi örökösei - Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlat

    Végre megjelent a hetedik kiadás! Ami – néhány kisebb javítástól eltekintve – azonos...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...