hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Duplán jubilált a NEVES

A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központja által indított NEVES (NEm Várt Események) Betegbiztonsági Fórum duplán jubilált az idén.

Tíz éve kezdődött a NEVES története, és 2019. június 6-án már az 50. NEVES Fórumot ünnepelték együtt a résztvevők. Az alulról szerveződő, 10-20 ember részvételével indult rendezvénysorozat a betegbiztonsági szakemberek kihagyhatatlan fórumává nőtte ki magát az évek során.

A betegbiztonsággal foglalkozó szakemberek körében a NEVES szóról rögtön két dolog is eszébe jut az érintetteknek. Az egyik a NEVES Jelentési Rendszer, a másik pedig a NEVES Fórum. Szorosan összefüggő, közös gyökerekből táplálkozó, ugyanakkor különböző tevékenységeket fókuszba állító betegbiztonsági szerveződésről van szó.

A hazai egészségügyi intézményekben nem volt gyakorlat a nemkívánatos események, illetve a mögöttes okok szisztematikus, őszinte légkörben történő megbeszélése és ezen keresztül a hozzájáruló tényezők, alapvető okok feltárása és kezelése. A NEVES országos jelentési rendszer éppen ezt a hiányt igyekezett pótolni. Legfontosabb célja, hogy a nem várt események megismerésén keresztül segítse az intézményeket az események elemzésében és a tanulságok megkeresésében, s ezek segítségével növelje a betegellátás biztonságát. Az egészségügyi szervezeten belül a veszélyek jelentése vészjelzést ad a nem biztonságos körülményekről, megfelelő elemzéssel ezek a jelentések is értékes információt szolgáltathatnak az ellátás biztonságosabbá tételéhez, legyen szó betegesésről, tűszúrásos sérülésről, vagy például oldaltévesztésről.
A Neves Fórum célja a hazai ellátás biztonságának fejlesztése a szükséges tudás és szemlélet átadásával és formálásával. A rendezvényekre kéthavonta, általában csütörtök délutánonként kerül sor. Kórházigazgatók, ápolási- és minőségügyi vezetők, orvosok, ápolók, döntéshozók, finanszírozók, civil szervezetek, valamint olyan szakemberek vesznek részt az eseményen, akik elhivatottak a betegbiztonság javítása iránt. Az interaktív fórumok egy-egy kiemelt téma köré szerveződnek, melyeket vitaindító előadást követően szakértő moderál. Az események során részben a létező hazai adatokra alapozva, részben a nemzetközi szakirodalom bemutatása mentén zajlik az eszmecsere.

Fotó: EMK
Fotó: EMK

A jelentési rendszer és a fórum a tapasztalatok szerint hozzájárul ahhoz, hogy a résztvevők elgondolkodjanak azon, hogy miért is alakult ki egy-egy esemény, és felismerjék, nem az egyszemélyi felelőst kell keresni, hanem a szakmai, szervezési folyamatok szabályozását, oktatást, tájékoztatást, a működést kell fejleszteni.

– A szűk szakmai körön kívül a járó- és fekvőbeteg ellátásban dolgozó orvosok és szakdolgozók is egyre inkább érdeklődnek az esemény iránt. Csak egy adat a sok közül: az utóbbi húsz NEVES fórumon 78 fekvőbeteg intézmény képviselői vettek részt” – mondta dr. Belicza Éva, a program alapítója és vezetője, majd így folytatta: – mi azt valljuk, hogy a megelőzésre, a rendszer szintű, tudatos építkezésre kell helyezni a hangsúlyt, csak ez visz előre. Az nem vezet sehova, ha utólag, bűnbakot keresve próbáljuk a bekövetkezett nem várt eseményeket megoldani.

A programvezető bejelentette egy olyan egyesület létrehozását, amely a betegbiztonsági szakemberek
és a téma iránt érdeklődő tagok szakmai fóruma lesz.

hirdetés

Könyveink