hirdetés
2025. október. 23., csütörtök - KÖZT.KIKIÁLT., Gyöngyi.
hirdetés

Dolgozók helyett mesterséges intelligencia

Elbocsátja 34 munkatársát és állásaikat egy mesterséges intelligencia (AI) rendszerrel tölti fel a Fukoku Mutual Life Insurence japán biztosítótársaság. Az IBM cég Watson Explorer AI rendszere a biztosítottaknak járó kifizetéseket fogja kiszámolni.

A japán cég számításai szerint a lépéssel 30 százalékkal fog nőni termelékenységük, és a befektetés a rendszerbe kevesebb mint két év alatt meg fog térülni.

A január elejétől alkalmazott AI-rendszer 200 millió jenbe (504 millió forint) került, és segítségével már egy év után 140 millió jent takaríthat meg a társaság. A rendszer fenntartása évente 15 millió jenbe kerül, adta hírül a The Guardian brit napilap. A 34 munkatársától március végéig fog megválni a biztosítótársaság.

Az IBM Watson Explorer rendszere olyan "kognitív technológiával bír, amely az emberhez hasonlóan képes gondolkodni, lehetővé teszi az összes adat, köztük szövegek, képek, audio- és videofelvételek elemzését és értelmezését". A technológia képes lesz elolvasni több tízezer orvosi jelentést és kórházi tartózkodások időtartamának tényezőit ahhoz, hogy a biztosítottaknak járó kifizetések kiszámítsa, olvasható a Mainicsi Simbun japán napilapban.

Miközben a mesterséges intelligencia használatával jelentősen csökkeni fog a kifizetések kiszámításának ideje, a biztosítottak csak akkor fogják megkapni az összegeket, ha a társaság munkatársai jóváhagyják őket. A jelenlegi pénzügyi évben eddig 132 ezer kifizetést jegyzett a cég.

Japán a mesterséges intelligencia használatának fő kísérleti terepévé válhat csökkenő és idősödő lakossága és a robottechnológia bátor alkalmazása miatt. A Nomura kutatóintézet egy 2015-ös jelentése szerint a szigetországban az állások mintegy felét robotok fogják betölteni 2035-re. A mesterséges intelligencia szerepet játszhat az ázsiai ország politikájában is, mivel a jövő hónaptól a gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztériumban is bevezetnek próbaképpen egy AI-rendszert, amely segíteni fogja a közalkalmazottakat abban, hogy válaszokat vázoljanak fel a minisztereknek kormány- és parlamenti üléseken. Azt remélik a rendszer alkalmazásától, hogy csökkenteni fogja a hosszú időszakokat a miniszterek írásbeli válaszainak előkészítésére. Ha sikeres lesz a kísérlet, akkor más kormányhivatalokban is bevezetik.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Felépülés a betegségből - A pszichiátriai rehabilitáció kézikönyve

    A mentális zavarok kezelése kapcsán napjainkban furcsán elszomorító helyzet állt elő:...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...