A szadai történet tanulsága: új alapokra kell helyezni a háziorvosi rendszert
Több ezer ember háziorvosi ellátása került veszélybe a Pest megyei Szadán. Szinte egyszerre jelentkezett ugyanis a háziorvosi rendszer minden baja, jelezte a hvg360. Az államtitkár reagált.
„Csak akkor szedem be a gyógyszert, ha Ács doktor mondja” – jelentette ki egy férfi a Pest megyei Szada rendelője előtt, amikor a településen húsz éve dolgozó háziorvosról, Ács Tamásról kérdezte a lap. Nem ő az egyetlen, aki nagyon elégedett az orvossal. Több százan köszöntötték tapssal a doktort azon a nemrégiben tartott kihelyezett testületi ülésen, amit a szadai háziorvosi praxisok körül kialakult, régóta húzódó gondok, viták, ellentétek és Ács doktor felmondása miatt hívtak össze.
Ács doktor ugyanis – betegei legnagyobb megdöbbenésére – nemrég jelezte: egyoldalúan felmondta háziorvosi ellátási szerződését, mert belefáradt abba, hogy több éve hiába küzd a jobb munkakörülményekért és a túlterheltség ellen. A településen kibontakozó vitákból, panaszokból, kritikákból hamar kiderült, hogy az eset legalább annyira szól a szadai családorvosi praxisról, az önkormányzati felelősségről, mint a háziorvosi rendszer régóta ismert finanszírozási gondjairól, az általános szakemberhiányról, a gyorsan túlnépesedő agglomerációs települések gondjairól.
Ács doktornak ma 4000 páciense van, miközben 2023-as adatok szerint egy háziorvosra átlagosan 2000 páciens jut. Igaz, Ács praxisában alkalmazottként, főállásban dolgozik egy másik orvos, sőt, két asszisztens is, de a betegek száma miatt így is van, hogy 2-3 órát túlóráznak egy nap. „A 4000 betegből 1300 az elmúlt öt és fél évben jelentkezett be, de már idén is több mint 100 új páciensünk lett” – jelezte Tóth Katalin, a háziorvos egyik asszisztense, hogy milyen ütemben nőttek feladataik, írta a lap.
A teljes cikket ITT olvashatja
A riportra Porpáczy Krisztina államtitkár is reagált Facebook-oldalán. Mint írta: a szadai történet tanulsága, hogy új alapokra kell helyezni a háziorvosi rendszert. A hvg360 Szadáról szóló riportja szerinte pontosan rámutat arra a problémára, amelyet az alapellátásban dolgozó kollégákkal együtt ők is évek óta érzékelnek. A szadai történet nem egyedi eset. Nem egyetlen önkormányzat és egyetlen háziorvos konfliktusáról szól, hanem arról, hogy a jelenlegi háziorvosi rendszer számos ponton elérte teljesítőképességének határát.























