2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

A stroke valódi arca

A Richter Anna Díj 2019. októberében benyújtott pályázatában Baji Anikó sürgősségi triázs és egészségügyi médiakommunikációs szakember arra vállalkozott, hogy a társadalom stroke-ról alkotott ismereteit megváltoztassa.

Az Uzsoki Utcai Kórház sürgősségi osztályán dolgozó szakember életében több, mint kilenc éve kiemelt szerepet kap a köznyelven szélütésnek, agyvérzésnek, vagy gutaütésnek is nevezett kórkép, ugyanis rendkívül fontosnak tartja, hogy az egyik pillanatról a másikra beszéd-, és mozgásképtelenné vált páciens testi- és lelki állapotával egyaránt foglalkozzon az ellátásban résztvevő team.

Az Akut Szakasz oldalon első ízben 2017-ben Süket fülek címmel megjelent írás Anikó számára is meglepően magas olvasottságot és kommentáradatot hozott, innen jött az ötlet, hogy mozgóképen is megmutassa, milyen érzések kavaroghatnak a teljesen kiszolgáltatott, kommunikálni képtelen beteg lelkében. A pályázatra Anikó egyedül állította össze projekttervét, a döntőbe kerülés után pedig az öt fős zsűri úgy döntött, hogy mindenképp látni szeretnék a megálmodott filmet.

A járványügyi intézkedések miatt az idei díjátadó virtuális formában történt. Ancsával Szily Nóra pszichológus, újságíró, zsűritag telefonon közölte a jó hírt. A projekt megvalósításában egy remek filmes stáb, az Uzsoki Utcai Kórház dolgozói és a PAF – Pozitív Attitűd Formálás – Alapítvány segítettek. A mintegy 11 perces játékfilm célja, hogy a néző érzelmein keresztül hívja életre az érdeklődést a stroke iránt, hangsúlyozva az elsődleges megelőzés fontosságát, és segítséget nyújtva azoknak, akik akár a legapróbb tünetet is észlelik önmagukon, vagy környezetükben élő embertársaikon.

Az edukatív játékfilm nézői abba a 3 órás időablakba csöppenek bele, amely a stroke első jeleitől az intenzív ellátásig terjed. A szakirodalmi statisztika szerint ugyanis ennyi idő áll rendelkezésre, amíg a betegség maradandó szervi károsodás nélkül jó eséllyel kezelhető. A stroke betegek életében azonban az első 12 óra meghatározó, a speciális gyógyszeres kezelés hatására az átmenetileg mozdulatlanná vált végtag újra betöltheti funkcióját, valamint az elveszített látását vagy beszédképességét is visszanyerheti a páciens.

A Süket fülek főszereplője Terhes Sándor Jászai Mari-díjas színművész. Baji Anikó forgatókönyvét filmre adaptálta és rendezte Szakonyi Noémi Veronika, rendező és producer Meggyes Krisztina, az operatőr Vincze Máté Artur.

(forrás: richterannadij.hu)
hirdetés

Könyveink