hirdetés
2024. november. 25., hétfő - Katalin.
hirdetés

 

Tudomány

Szavakkal is lehet ölni

A placebo, bár nem képes csodákra, mérhető fizikai hatásokra azonban igen, és van egy gonosz énje, a nocebohatás, aminek akár életveszélyes következményei is lehetnek.

Késő éjszaka egy kis alabamai temetőben Vance Vanders és egy vudu-varázslóként tisztelt és félt helyi kuruzsló szállt vitába egymással, ami odáig fajult, hogy a varázsló végül egy kellemetlen szagú folyadékkal teli üveget lengetetett meg a másik arca előtt és megátkozta: „Meg fogsz halni, és senki nem tud megmenteni!”. Vanders hamarosan valóban ágynak esett és egészsége fokozatos romlásnak indult. Néhány hét alatt annyira legyengült, hogy a helyi kórházba kellett szállítani, ahol az orvosok egyszerűen képtelenek voltak lassítani állapotának romlását, vagy bármilyen magyarázatot találni a tüneteire, egészen addig, amíg Vanders felesége el nem mesélte a rontás történetét az egyik orvosnak, Drayton Dohertynek.

Doherty alaposan átgondolta a hallottakat, majd másnap reggel behívta Vanders családját a kórházba. Elmondta nekik, hogy előző éjjel visszacsalta a kuruzslót a temetőbe, ahol egy fának nyomta, és egészen addig fojtogatta, míg el nem árulta az átok működését. Mint kiderült a vudu-varázsló gyíktojásokat juttatott Vanders hasába, amik idővel kikeltek a testében. Egy hüllő életben maradt és elkezdte enni Vanderst belülről.

Doherty ezután egy erőteljes hánytatót adott be a szerencsétlenül járt Vandersnek, melynek eredményeként néhány perccel később a férfi sugárban hányni kezdett, az est fénypontjaként pedig szinte észrevétlenül kicsusszant a gyomortartalomból egy zöld gyík is. Doherty azonban tudta mit keres, így diadalittasan emelte fel a hüllőt. „Nézd mi jött ki belőled Vance. A vudu átkot ezennel feloldottam” – kiáltotta az orvos teátrálisan. Vanders némán rogyott vissza az ágyra, mély álomba merülve. Másnap, amikor felébredt, éber volt és farkaséhes. Gyorsan visszanyerte az erejét, egy hét múlva kiengedték a kórházból.

A fenti történet nem kevesebb mint 80 esztendős, és négy orvos szakértő is megerősítette. A legnagyobb csodának azt tartják, hogy mindezt Vanders túlélte. Számos esetet dokumentáltak világszerte, melyekben belehaltak az átokba. Orvosi és boncolási jegyzőkönyvek híján nem lehet tudni, hogyan végeztettek be ezek az emberek, egy közös azonban mindenképpen van a végzetükben: egy köztiszteletben álló személy mondott átkot rájuk, ami után nem sokkal az áldozat látszólag természetes körülmények között elhalálozott.

Sokan úgy vélik, hogy napjainkban ezek az esetek egyre ritkábbak, és legfeljebb elszigetelt törzseknél fordul elő. Clifton Meador, a nashville-i Vanderbilt Orvosi Egyetem kutatója azonban azt állítja, hogy az átkok, ha más formában is, de tovább élnek a modern társadalomban. Vegyük Sam Shoeman esetét, akinél végső stádiumú májrákot diagnosztizáltak az 1970-es években. Orvosai szerint csak hónapjai voltak hátra. Shoeman jó páciensnek megfelelően meg is halt az adott időkeretben. Az igazi meglepetés ezután következett, a boncolás ugyanis arról tanúskodott, hogy az orvosok tévedtek. Csupán egy parányi daganatot találtak, ami egyáltalán nem terjedt. „Nem a rák végzett vele, hanem a hit, hogy bele fog halni a rákba” – mondta Meador. „Ha mindenki haldoklóként kezel, akkor abba bele éljük magunkat és minden egyes pillanatunk a haldoklásról szól.”

A Shoemanéhez hasonló esetek egy egészen széles körben elterjed jelenség szélsőséges példái. Sok beteg, aki ártalmas mellékhatásoktól szenved, csak azért teszi, mert ezek eshetőségére felhívták a figyelmüket. Mi több, azok az emberek, akik bemagyarázzák maguknak, hogy bizonyos betegségekre nagyobb a hajlamuk, valóban gyakrabban szenvednek az adott betegségektől ugyanazon kockázati tényezők mellett, mint akik tudomást sem vesznek a kórokról. Mondhatjuk azt, hogy a modern kuruzslók fehér köpenyt és sztetoszkópot viselnek – vagyis egy félrediagnosztizálás beteggé tesz?

Ez ilyen kategorikusan semmiképpen nem jelenthető ki. Az elmélet, mely szerint ha betegnek hisszük magunkat, akkor tényleg megbetegszünk, túlzott ugyan, de több kísérlet is igazolja, hogy létezik ez a különös fordított placebohatás. A placebo nem képes csodákra, mérhető fizikai hatásokra azonban igen, és van egy gonosz énje, a nocebohatás, melyben az ártalmatlan pirulák és a negatív várakozások káros hatásokhoz vezethetnek.

A nocebo kifejezés, (latinul „ártani fogok”) csak az 1960-as években bukkant fel. Magát a jelenséget jóval kevésbé tanulmányozták, mint a placebót, ami főként az emberek beteggé tételére irányuló tanulmányok etikai aggályainak tudható be. A rendelkezésre álló ismeretek alapján azonban a nocebo hatásai igen mélyre hatóak lehetnek. „A vudu-halál, amennyiben létezik, a nocebo-jelenség egy szélsőséges formáját testesíti meg” – mondta Robert Hahn, az Egyesült Államok atlantai Járványügyi és Megelőzési Központjának antropológusa, aki tanulmányozta a nocebohatást.

A klinikai gyógyszerkísérletekben a hatóanyagot nem kapó kontrollcsoportok tagjainak közel negyedénél negatív mellékhatások tapasztalhatók, melyek súlyossága időnként már eléri a valódi orvosságokhoz társított mellékhatásokét. Egy 15 kísérletet felölelő visszatekintő tanulmány, melyben több ezer betegnek írtak fel bétablokkolókat vagy éppen placebo tablettákat, azt bizonyította, hogy mindkét csoportnál számottevő mellékhatásokat tapasztaltak, köztük fáradtságot, depressziós tüneteket és szexuális zavarokat. A kísérletekben résztvevőket természetesen tájékoztatták a lehetséges mellékhatásokról.

Meglepetésre azonban nem csak a gyógyszert tesztelő csoportból, de a kontrollcsoportból is sokakat kellett kivonni a kialakult mellékhatások miatt, amik esetenként életveszélyesek is lehetnek. „A hit és a kilátások nem csupán tudatos, logikus jelenségek, vannak fizikai következményeik is” – mondta Hahn. Ezzel kapcsolatban érdemes egy pillantást vetnünk Derek Adams esetére.

Adams, egy klinikai gyógyszerkísérlet résztvevője egy szakítás után bevette az összes, szám szerint 29 piruláját... Majd rájött hogy ennyit nem ért az exbarátnője. Átrohant a szomszédba, hogy vigyék kórházba, majd összeesett. Mire a sürgősségi osztályra értek a fiatalember falfehér volt, szédült, vérnyomása lezuhant, légzése szaporává vált. A laboreredmények és a toxikológia ennek ellenére semmi kórosat nem mutatott. A következő 4 órában Adams 6 liter sóoldatot kapott, állapota azonban nem javult.

Behívták a klinikai tesztet vezető orvost. Mint kiderült egy antidepresszánst teszteltek, ebben vett részt a depresszióval küzdő Adams. Eleinte jobbnak is érezte a hangulatát, a lánnyal fojtatott vita azonban minden korábbinál mélyebbre süllyesztette depressziójában és ekkor nyúlt a tablettáihoz. Az orvos elmondta, hogy Adams a kontrollcsoport tagja volt, a „túladagolt” tablettákban semmilyen hatóanyag nem volt. Ezt meghallva Adams először meglepődött, majd megkönnyebbült és felszabadultan sírni kezdett. 15 percen belül teljesen magához tért, vérnyomása és szívritmusa helyreállt.

Hahn szerint a nocebohatás a hagyományos gyógyászati gyakorlatban is megjelenik. A kemoterápián átesők körülbelül 60 százaléka már a kezelés előtt rosszul érzi magát. „Már napokkal előbb, vagy útban a kezelés helyszíne felé jelentkezhet a rosszullét” – erősíti meg Hahn véleményét Guy Montgomery a New Yorki Mount Sinai Orvosi Egyetem klinikai pszichológusa. Időnként a kezelés puszta gondolata, vagy az orvos hangja elég ahhoz, hogy a páciens rosszul érezze magát. Ez az „előzetes émelygés” részben a körülményeknek tudható be, amikor a betegek tudat alatt összekapcsolják élményeiket a hányingerrel, és részben a kilátásoknak, a beteg várakozásainak köszönhető.

Ami figyelemre méltó, hogy a nocebohatás akár ragályos is lehet. Évszázadok óta léteznek olyan esetek, ahol a tünetek minden azonosítható ok nélkül terjednek embercsoportoknál. Ezt a jelenséget tömeg pszichogén betegségként, vagy egyszerűen csak fiziológiás tömeghisztériaként ismerjük. 1998 novemberében egy középiskolai tanár Tennessee álamban „gázolajra emlékeztető” szagot észlelt és nemsokára fejfájásra, hányingerre, légzési nehézségekre és szédülésre kezdett panaszkodni. Az iskolát kiürítették és egy héten belül több mint 100 főnyi személyzet és diák került a helyi kórházba hasonló tünetek miatt.

Az esetben elrendelt átfogó vizsgálat semmilyen orvosi magyarázatot nem talált a tömeges megbetegedésre. Egy hónappal később egy kérdőívből megállapították, hogy a tüneteket jelzők többsége a lányok közül került ki, akik látták, vagy tudták, hogy egy osztálytársuk megbetegedett. Az eset a tömeges nocebohatás egy példája volt, állapította meg Irving Kirsch, a brit Hull Egyetem pszichológusa. „Semmilyen környezeti toxin nem volt jelen, az emberek mégis egymás után betegedtek meg” – mondta Kirsch. Szerinte magának a látványnak a hatására, hogy egy tanáruknál, vagy társuknál kialakulnak a tünetek, a többi gyerek számára is ugyanezeket a várakozásokat keltették, tömeghisztériát idézve elő.

A fenti eset igazolására Kirsch kolléganőjével, Juliana Mazzonival közösen egy tanulmányt is elvégzett. Hallgatók egy csoportját kérték meg, hogy lélegezzenek be normális levegőmintákat, melyről a kutatók azt állították, hogy egy „lehetséges környezeti toxint” tartalmaz, ami fejfájást, émelygést, viszketést és álmosságot okozhat. A résztvevők felének megmutattak egy nőt, aki miután belélegezte a mintát, eljátszotta a felsorolt tüneteket.

Azon hallgatók közül, akik belélegezték az amúgy teljesen ártalmatlan mintát, sokkal többen számoltak be a tünetek kialakulásáról, mint akik nem lélegeztek be semmit. A tünetek a nőknél, különösen azoknál, akik látták sorstársuk „megbetegedését”, jóval hangsúlyosabbak voltak. Ugyanez a hajlam tapasztalható a pszichogén, vagyis lelki eredetű betegségeknél.

A tanulmány bizonyítja, hogy ha tájékoztatnak a lehetséges mellékhatásokról, vagy esetleg látjuk is azokat, akkor nálunk is jóval nagyobb a kialakulás eshetősége. Ez elég kényes helyzetbe hozza az orvosokat. „Egyrészről az embereknek joguk van ahhoz, hogy tudják, mi várhat rájuk, ez azonban megnöveli az esélyt, hogy a mellékhatások valóban kialakulnak” – mondta Mazzoni. Azaz az orvosoknak igencsak meg kell válogatniuk a szavaikat a negatív elvárások minimalizálására, tette hozzá Montgomery. „Minden a tálaláson múlik.”

A hipnózis is segíthet. „A hipnózis megváltoztatja a kilátásokat, elvárásainkat, ami csökkenti az aggodalmat és a stresszt, javítva a végkimenetelt” – mondta Montgomery. „Szerintem a hipnózis a tünetek széles körénél alkalmazható, ahol az elvárások szerepet játszanak”. De vajon a nocebo elég súlyos probléma ahhoz, hogy ilyen ellencsapásokat mérjünk rá? Ezt jelenleg még nem tudjuk, mivel rengeteg a megválaszolatlan kérdés. Milyen körülmények között alakul ki a nocebo, és meddig tartanak a tünetek?

Úgy tűnik, akárcsak a placeboreakció, a nocebohatások is igen változatosak és nagyban függnek a környezettől. A placebohatások klinikai körülmények között sokkal hatékonyabbak, mint a laboratóriumban indukáltak, állítja Paul Enck, a német Tübingeni Egyetemi Kórház pszichológusa, ami arra utal, hogy a noceboproblémának is jelentős hatásai lehetnek a valós világban. Magától értetődő okokból persze a laboratóriumi kísérleteket úgy tervezik meg, hogy csak enyhe és átmeneti nocebotüneteket produkáljanak.

Az sem tisztázott, hogy kik hajlamosak a negatív hatásokra. Egy egyén optimizmusa vagy pesszimizmusa meghatározó lehet, azonban nincsenek következetes személyiségjegyek. Mindkét nem áldozatává válhat a tömeghisztériának, bár az eddigi vizsgálatok szerint a nőknél több tünet alakul ki, mint a férfiaknál. Enck bebizonyította, hogy a férfiakban inkább a kilátások, sem mint a közeg befolyásolja a nocebotünetek kialakulását. A nőknél ennek a fordítottja az igaz. „A nők hajlamosak a múlt tapasztalataira építeni, míg a férfiak nem igazán vonják be a történelmet a helyzetbe” – mondta.

Ami azonban kezd egyértelművé válni, hogy ezeknek a látszólag pszichológiai jelenségeknek nagyon is valós következményei vannak az agyra. Jon-Kar Zubieta a Michigan Egyetem kutatójának PET letapogatásai tavaly kimutatták, hogy a nocebohatáshoz a dopamin- és opioidhatás csökkenése társult. Ez máris megmagyarázza, hogyan erősíti fel a nocebo a fájdalmat. Talán senkit nem lep meg, ha eláruljuk, hogy a placebók fordított reakciókat váltanak ki.

Eközben Fabrizio Benedetti, az olasz Torinói Orvosi Egyetemen felfedezte, hogy a nocebo keltette fájdalom elfojtható egy gyógyszerrel, a proglumiddel, ami blokkolja a kolecisztokinin (CCK) hormon receptorait. Normál esetben a fájdalom kilátásba helyezése aggodalmat indukál, ami aktiválja a CCK-receptorokat, felerősítve a fájdalmat. A nocebohatás kiváltója azonban nem az idegsejtek kémiai folyamataiban, vagyis a neurokémiában keresendő, hanem a hitben. A sebészek óvatosabban bánnak azokkal a betegekkel, akik abban a hitben vannak, hogy meg fognak halni, mivel esetükben valóban gyakrabban bekövetkezhet a halál, és maga a hit, hogy valaki hajlamos a szívrohamra, már komoly kockázati tényező.

A nocebohatás valóságossága mellett szóló bizonyítékok ellenére napjainkban, ebben a racionális korban elég nehéz elfogadni, hogy az emberek hite ölni is képes. Ma már az emberek többsége csak nevetne azon, ha egy fura öltözetű ember elé állna, csontokkal hadonászna, és azt mondaná, hogy meg fogsz halni. Gondoljunk azonban bele, hogy éreznénk magunkat, ha ezt egy jól öltözött, elismert orvostól hallanánk, aki mindenféle CT és egyéb vizsgálati eredményekkel felfegyverkezve ül velünk szemben? Enck szerint rendkívül fontos a társadalmi és kulturális háttér. Nem volt ez másként a múltban sem, csak azóta jelentősen átformálódtak a fenti tényezők.

Meador érvelése szerint Shoeman félrediagnosztizálása és rákövetkező halála számos fontos elemben megegyezik a vudu-halállal. Egy elismert ember, ebben az esetben egy jó nevű orvos mondta ki a halálos ítéletet, amit az „áldozat” és a családja feltétel nélkül elfogadott és ennek megfelelően kezdtek viselkedni. Shoeman, a család és az orvosai mindannyian meg voltak győződve a halálos rákról, ami így egy önbeteljesítő jóslattá vált.

„A rossz hírek rossz fiziológiát eredményeznek. Úgy vélem, ha sikerül meggyőzni egy embert arról, hogy meg fog halni, az hamarosan be is következik” – emelte ki Meador. „Nem hiszem, hogy ebben bármilyen misztikum lenne. Nem vagyunk hozzászokva ahhoz az elgondoláshoz, hogy szavak vagy szimbolikus tettek is halált okozhatnak, mivel nem egyeztethető össze a világról alkotott biomolekuláris modellünkkel.” Talán amikor részletesen elénk tárják a vudu-halál biomedikai alapjait, akkor könnyebben elfogadjuk ennek valóságosságát.

Balázs Richárd, sg.hu

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink