Szellemszerzők és sztahanovisták az orvosi folyóiratokban
Vizsgálatok szerint ma a tudományos folyóiratokban szerzőként szereplők 25–33%-a nem tekinthető valódi szerzőnek – hangzik el a Kovács József orvos bioetikussal készült interjúban az mta.hu.
- Sokak számára furcsának tűnhet, hogy a szerzőség kérdését etikai kérdésként tárgyaljuk. Mennyiben tekinthető a szerzőség tudományetikai kérdésnek?- teszik fel a kérdést Kakuk Péter a Magyar Tudomány augusztusi számában a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete Bioetika Részlege vezetőjének.
- A szerzőség a tudományos élet egyetlen „valutája”. Ma az egyéni kutatási teljesítmény értékelésének alapja a kutató publikációinak a száma és minősége. A publikációban és az alapjául szolgáló kutatásban való részvétel tényét jelzi a szerzőség. A szerzőség tehát a teljesítményértékelés alapja, kulcsfogalma. Ma egy racionális kutató ugyanúgy próbálja maximalizálni a szerzőségét, ahogyan egy vállalkozó a profitját. S ahogyan a gazdaságban is alapvető, hogy a hamis pénzt kiszűrjék, s erre gondosan kimunkált mechanizmusok szolgálnak, a kutatási teljesítményértékelésben is alapvető lenne a hamis szerzőség kiszűrése. Ám azt látjuk, hogy a szerzőség ma elfogadott kritériumait, a vancouveri ICMJE-(International Committee of Medical Journal Editors)-kritériumokat csak 1985-ben dolgozták ki, s ma sem ismerik széles körben, ezért azután a gyakorlatban sokszor nem is alkalmazzák. Az ICMJE-kritériumok szerint szerzőnek a következő négy feltétel együttes fennállása esetén tekinthető egy kutató:
- Lényeges hozzájárulás a kutatás ötletének kialakításához és annak megtervezéséhez; vagy az adatok létrehozásához, vagy elemzésükhöz és értelmezésükhöz.
- Részvétel a cikk megfogalmazásában vagy fontos tartalmi részének kritikus átdolgozásában.
- Részvétel a publikálandó cikk végleges jóváhagyásában.
- Beleegyezés abba, hogy a munka minden aspektusáért felelősségre vonható annak érdekében, hogy a munka bármely részének pontosságával vagy becsületességével kapcsolatban felmerülő kérdések megfelelően kivizsgálhatók és megoldhatók legyenek.
A szerzőség kritériumait ki nem elégítő „szerzőket‟ tiszteletbeli szerzőnek, ajándékszerzőnek, vendégszerzőnek nevezik. A vancouveri kritériumok szerint önmagában nem jogosít szerzőségre sem a kutatás anyagi támogatásának megszerzése, sem az adatok puszta összegyűjtése, sem a kutatócsoport általános irányítása, felügyelete. Ezek azok a szerepek, amelyek miatt kutatásvezetők, intézetvezetők, csoportvezetők nevét gyakran ráírják a cikkekre, hiszen meg akarják nekik hálálni a kutatási feltételek biztosításában betöltött szerepüket.
Nem érdemel szerzőséget az sem, aki pusztán szövetmintákat vagy eszközöket biztosított, betegeket küldött, vagy adminisztratív, technikai segítséget nyújtott. De köszönetnyilvánítást természetesen ők is érdemelnek – idézik az mta.hu-n Kovács József válaszát.
Az interjúban a szerzőséggel való visszaélésekre vonatkozóan mért-becsült számok is szerepelnek:
„A legkiválóbb folyóiratoknál gyakoriságát 20% körülire, kevésbé kiváló folyóiratoknál még nagyobbra becsülik. S gyakoribb azokban az országokban is, ahol a csalással szembeni elővigyázatosság kisebb. Egy hat neves orvosi szaklapon alapuló vizsgálatban azt találták, hogy az eredeti közlemények 25%-a, az áttekintő tanulmányok 15%-a, a szerkesztőségi cikkek 11%-a tartalmazott vendégszerzőt. A vizsgálatok szerint a tiszteletbeli szerzők soha nem az első szerzők, hanem általában vagy az utolsók vagy az utolsó nevek között szerepelnek. Egy másik vizsgálat szerint neves USA-beli folyóiratokban az összes cikk 19%-a tartalmazott vendégszerzőt, 11%-a pedig szellemszerzőt.”
