Stresszre hajlamosító receptort fedeztek fel
Amerikai kutatók olyan sejtmembránreceptort fedeztek fel, amely jelentősen befolyásolja, hogy az adott személy hogyan birkózik meg a stresszhatásokkal, azaz hiánya szorongásra, depresszióra hajlamosíthat.
A Philadelphiai Gyermekkórház és Intenzív Terápiás Központ kutatócsoportja a Nature Communications folyóiratban publikált cikkében egy olyan receptor (S1PR3) felfedezéséről számol be, amely döntő hatással lehet a stresszhatások elleni megbirkózási stratégiák kialakításában, azaz az egyének stressztűrő képességében, például a poszttraumás stressz szindróma kialakulásában.
A teljes cikk az alábbi linken érhető el: Brian F. Corbett et al, Sphingosine-1-phosphate receptor 3 in the medial prefrontal cortex promotes stress resilience by reducing inflammatory processes, Nature Communications (2019).
A kutatók először patkányokkal végzett kísérletek során állapították meg, hogy a szfingolipid receptorok közé tartozó szfingozin-1-foszfát receptor 3 (S1PR3), az agy egyik sejtmembránreceptora, mely számos sejtfolyamatban aktív, például a gyulladásos, migrációs és proliferációs folyamatokban, fontos szerepet játszik a stresszkezelésben is. A kísérleti patkányoknál a stressz forrásai elsősorban territoriális és szociális hierarchiával összefüggő események, így például ha úszásra kényszerítik őket, vagy ha az állat szociális vereséget szenved, azaz egy másik példány ledominálja a vizsgálati egyedet. A kutatók megfigyelték, hogy a stresszre érzékeny, sebezhető állatok szorongásra és depresszióra hasonlító passzív viselkedést mutatnak az esemény után, míg a stresszre ellenálló példányok aktívabban viselkednek, azaz küzdenek a stresszhatás ellen.
Az ellenálló példányok agyában a kutatók sokkal nagyobb mennyiségben találtak S1PR3 receptorokat, mint a szorongó viselkedést mutató patkányokéban. Amikor a kutatók genetikai módosítással lecsökkentették az S1PR3 receptorok számát, a patkányok passzívabban kezdtek viselkedni, az S1PR3 receptort előállító gén kiütése pedig jelentősen megnövelte a szorongó viselkedést mutató patkányok számát. A kutatók ezt követően egy veteránkórház betegeinek vérmintáit kezdték vizsgálni, a minták mindegyike harci tapasztalattal rendelkező katonáktól származott. Azokban a vérmintákban, amelyek poszttraumás stressz szindrómában (PTSD) szenvedő katonáktól származtak, az S1PR3 receptor mennyisége lényegesen alacsonyabb volt, mint a PTSD-ben nem szenvedő veteránoké, sőt, a súlyosabb PTSD-vel diagnosztizált veteránoknál volt a legalacsonyabb az S1PR3 szintje. Ezért a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az S1PR3 a PTSD egyik diagnosztikai szintű biomarkere, ám annak predikciójára is használható, hogy az adott személy mennyire fogja elviselni az őt ért stresszhatásokat, azaz mennyire hajlamos szorongásos pszichiátriai kórképek, például depresszió vagy PTSD kialakulására.
